Látványos fejlődésen ment keresztül az isztambuli vásár: megjelenésében grandiózusabb, elegánsabb, több kiállítóval és kényelmesebb terekkel büszkélkedett az idén 6. alkalommal, november végén megrendezett Contemporary Istanbul.
     A szervezők és a látogatók megelégedésére a Törökországban egyetlen nemzetközi kortársművészeti vásár minden mutató tekintetében növekedett. A tavalyi 80 helyett idén 90 kiállító mutatta be művészeit (amihez még hozzá kell adni a folyóiratok, intézmények, alapítványok és múzeumok standjait, illetve a legfőbb szponzorok bemutatóit). A galériák 20 országból érkeztek (tavaly e szám 14 volt), immár fele-fele arányban törökök és külföldiek. Ígéretes, hogy a már önmagában is jó megoszlás nem végcél, hanem kiindulópont. A vásár új művészeti igazgatója, Stephane Ackermann a Műértő kérdésére elmondta, hogy tovább akarja erősíteni a külföldiek részvételét, hogy a vásár ne csupán Törökország vagy a régió művészete iránt érdeklődők számára legyen megkerülhetetlen esemény, hanem fordítva: az isztambuli közönségnek „hozzák házhoz” a nagyvilág művészetét. A széles merítésre való törekvésből már idén is láttunk példát: nemcsak az Egyesült Államok képviseltette magát, hanem Chiléből és Koreából is érkeztek kiállítók. A látogatók száma is megnőtt; bár tavaly még nehezen érték el a félszázezret, idén már 62 ezren voltak kíváncsiak az eseményre. Közülük kétezernél többet a vásár kommunikációjában „gyűjtőként” tartottak számon annak részletezése nélkül, hogy alkalmi, főleg „lakásdekorációs” célból egy-két művet vásárló vagy kollekciójukat professzionálisan építő gyűjtőkről van-e szó.
A változatos bemutatót a fókuszba emelt régiók és a kiegészítő kiállítások és programok is gazdagították. A New Horizons címmel középpontba került Öböl-országokat nem csupán dubaji és iráni galériák reprezentálták, hanem az Edge Of Arabia néven már évek óta látványos rendezvényeket szervező egyesület is elhozott néhány szaúdi művészt. Az érdeklődők szakmai ismereteinek bővítését célozták a kísérő programok, ahol többek közt Derya Bigali, az esemény főszponzora, az Akbank gyűjteményvezetője, valamint Walter Seidl, az Erste Group gyűjteményének kurátora, továbbá Emin Mahir Balcioglu, a vásár volt művészeti igazgatója vagy Antonia Carver, a dubaji vásár új igazgatónője tartott előadást, illetve vett részt a kerekasztal-beszélgetéseken.
További látogatókat csalogattak be a vásár környéki városrészben bemutatott időszakos installációk. Itt is a kiállító török és nemzetközi galériákat igyekeztek helyzetbe hozni: a spanyol Carlos Aires, a bécsi Mario Mauroner művészének installációja például a Isztambul elegáns, galériákkal és divatüzletekkel benépesített, Nisantasi nevű negyedében állt egy szálloda – a vásár fő együttműködő partnere – előtt, míg Azade Köker, az isztambuli Galerie Zilberman alkotójának munkája a vásárközpont egyik bejárata előtt kapott helyet.

A Contemporary Istanbul több más vásárral és intézménnyel is összetett kölcsönviszonyt alakított ki. Annak ellenére, hogy a vásárok egymás konkurensei, az Isztambulba látogató abu-dzabi, dubaji és bejrúti vásárigazgatók aktívan keresték az együttműködés lehetőségét. Ennek megvalósulását a szóban forgó rendezvények következő kiadásaiban figyelhetjük majd meg. Elismerően nyilatkozott a Seoul Art Centre igazgatója, Yong Chul Shin, aki azért is érdeklődött a török szcéna iránt, mert 2012 tavaszán nagyszabású török kiállítás nyílik Dél-Koreában. Ez annak a sorozatnak egy állomása, amely az isztambuli vásár szervezésében jön létre a jövő év során többek közt Londonban 20 művész és több mint 100 mű bemutatásával.
Bármilyen céllal érkezett is az érdeklődő vagy a gyűjtő, könnyen találhatott vonzó műveket. Ezt támasztja alá, hogy a 80 millió török lírányi (egy török líra 125 forint) összértékűre becsült műtárgynak állítólag a 75 százaléka került új tulajdonoshoz. Az árak leginkább egy meglehetősen széles középsávba estek. Nem voltak kifejezetten olcsó művek, 1500–2000 euró alatt nehéz volt alkotást találni, de szédítő magasban sem igen röpködtek összegek. Így az lehetett a látogató érzése, hogy a vásár leginkább a módszeresen építkező, rendszeresen vásárló középgyűjtőket és múzeumokat célozta meg. Az isztambuli Ilayda galéria Baris Cihanoglu szatirikus-expresszív festett portréit a 10–15 ezer török líra közötti sávban kínálta. A berlini Galerie Brockstedtnél Rocco Hettwer vizionárius festményeit 4200 és 6200 euróért lehetett megvásárolni. A festészet és a kollázs határán állt Ardan Özmenoglu műve, aki festett „post-it”-ekből alakította ki híres emberek, így Kafka – portréját; a 8 nagyméretű arcképet egyben kínálták 72 ezer török líráért az isztambuli Cagla Cabaoglu Art Galleryben. A vegyes technikájú munkák között említhetünk egy kifejezetten finom, poétikus művet is. A teheráni Assar Art Gallery mutatta be Samira Alikhanzadeh alkotását: egy kurdisztáni szőnyegbe applikált tükrök és az elé helyezett, plexire „spriccelt” régi családi fotó az emlékezés és a történelmi rétegek egymásra épülését jelenítette meg (22 ezer euró). Julien Opie lightboxa – a művészre jellemző kontúrfigurát életnagyságú világító objektként kialakítva – az isztambuli Galerist falán keresett 44 ezer angol fontért új tulajdonost.
A szobrok közül kiemelkedő árral szerepeltek Jan Fabre művei. Az isztambuli Artist egyenként 9 példányban kiöntött, szarvakkal díszített bronzportréit 60 ezer és 75 ezer euró között kínálta – már az első napon négynek akadt is gazdája. Nem sokkal kértek kevesebbet a már említett Cagla Cabaouglu Art Gallery standján Server Demirtas munkájáért: az életnagyságú, vékony fémhuzalból megalkotott figura finom, elektromágneses mozgásával hívta fel magára a figyelmet. Tavalyi szereplése után újrázott a New York-i Krampf Gallery, ahol a Várfok Galériából is ismerős Martin C. Herbst alumíniumgömbökre festett portréi (16 ezer és 36 ezer eurós tartományban) határozták meg a stand látványát.
       A fotók között a sokpéldányos kiadások esetében lehetett alacsonyabb árú munkákat találni. Az isztambuli Elispis galéria Michael Kenna tájképeinek 45 példányos edícióiból kínált műveket indulásként 1800 eurós áron, majd a sorozat fogyásával drágábban. A szintén isztambuli Gallery Nevnél viszont Robert Mapplethorpe 1980–1982 közötti időszakból származó, 8500 és 20 ezres sávban mozgó képeinek esetében a kiadáson belül egy-egy felvételért – amelyek mind 10 példányban készültek – furcsamód ugyanannyit kértek akár vintázs, akár későbbi, az archívum igazgatója által hitelesített nyomatról volt is szó. A teheráni Mohsen Gallerynél Azadeh Akhlaghi szcenírozott fotói keltettek érdeklődést: Me, as the Other prefers című sorozatának ötpéldányos, 2000 dollárról induló fotóin az identitásváltozás kérdéseit feszegette.

Somhegyi Zoltán