Vannak a közelmúlt magyar képzőművészetének rejtélyes alakjai. Festők, szobrászok, grafikusok, akiknek életműve gyakran a mítoszok világában létezik, vagy félbehagyottságuk, remeteéletük okán csak kevesek privilégiuma a betekintés munkásságukba. Vannak olyanok, akik a naiv művészet kategóriájába soroltatnak, mégis hatásuk van a grand-art alkotóira és elemzőire egyaránt (Balázs József), mások a „lehettek volna” besorolás alá esnek, mivel korán eltávoztak (Grúber Béla vagy Altorjai Sándor, Csutoros Sándor).
E sorba tartozik a 109 éve született és 44 éve elhunyt festő-remete, Czimra Gyula is. Újrafelfedezése körül sokan tevékenykedtek lelkesen, legelőbb talán Károlyi Zsigmond festőművész, majd a szentendrei művészvilág, most pedig Lóska Lajos művészettörténész rendezett átfogó emlékkiállítást műveiből a székesfehérvári Deák-gyűjteményben. Vajon milyen meglepetésekkel, tanulságokkal és új élményekkel járul hozzá az eddigi, mondhatni némiképp homályos Czimra-képhez ez a tárlat?

Bizonyosan segíthet megérteni az életmű rejtőzködő voltát. Czimra a századelőn indult, pályatársai közül -- s ezt a kiállítás termeiben járva fel is fedezzük -- kétségtelenül Paizs-Goebel Jenő volt rá a legnagyobb hatással. Franciaországi élményei Gauguinen és Van Goghon keresztül Utrillóig tarthattak -- legalábbis ez a képzeletbeli vonal tűnik ki a festői kísérletezések és témaválasztások formai megoldásainak variációiból.
Czimra elsajátította a hagyományos, akadémikus portré- és enteriőrábrázolás legfontosabb elemeit, s ezeket vissza-visszatérően használta is. Nem volt virtuóz, nem volt a „kisujjában a szakma”, és -- mint az a termeket járva látható -- maga sem igen tudta, milyen útra lépjen. Volt drámaian rudnays, sík-dekoratív, art decós, puritán módon konstruktív és líraian naiv. S mindezt párhuzamosan. Portréi -- melyek az életműben fontos szerepet játszottak -- mutatják leginkább ezt a bizonytalanságot. Öt éven belül váltott oda-vissza, s egy-egy képen is számtalan megoldást ötvözött. Csendéletei letisztultságot és fegyelmet mutatnak, piros petróleumlámpás-tükrös képeinek zártsága mellett mégis ott virítanak sikerületlenebb gyümölcscsendéletei, vázái is a maguk félmegoldásaival és megoldatlanságaikkal.

A Czimra-mítosz legfőbb pilléreivé az enteriőrök váltak. (Károly Zsigmond épp ezekkel kapcsolatban írt a vonal és sík szerepéről Czimra életművében, és 1973-ban konceptuális műben emlékezett meg a festőről.) Sík Csaba a vonalrendszerek közegében megnyíló, sokszor egymásból nyíló terek rendszerét tárgyalta elemzésében. Valóban az életmű legfontosabb -- és hatásában legérzékelhetőbb -- eredménye az üres, puritán műterem-, szoba- és konyhabelsők szikár ábrázolása. A vonalstruktúrák, a rész és az egész finom rendszere Czimra védjegyévé vált, a hideg színtartományokat vöröses vonalhálók oldják-erősítik. (Néhány megrendítően lényegre törő, érzékeny -- olykor miniatűr -- ceruzarajza is felvillantja ezt a sikeresen bejárható utat.)
Ám ha szigorúbb tekintettel hajolunk újra közel e kisméretű festményekhez, gyakran szembesülünk egy alapkérdéssel: azzal, hogy vajon mennyire következetes, mennyire tudatos ez a vállalt szikárság? A zárt, üres térben mindig megjelenik egy apró elbeszélő részlet, egy feleslegesnek tűnő képecske, motívum -- egy fals hang, amely megbontja a kialakított nyugalmat, csendet. Czimra nem volt végletesen következetes, megmaradt elbeszélőnek, különösen a hatvanas évek elején készült városrészleteit talán illusztratívnak is mondhatnánk. Művei sem Morandi monokróm színtartományát, sem Klee vonalhálóit vagy a negyvenes--hatvanas évek amerikai realistáinak szikárságát nem érik el. Rákoshegyi magánya, valamint a magyar népművészethez való vonzódása okán más lehetőségek felé fordult. Főműveiben ugyanakkor ott sejlik a nagyformátumú alkotó lehetősége, aki új nyelvet használva még erőteljesebb hatással bírt volna a hazai piktúrára -- akár halála után is. Még így is felfedezhetők számos szentendrei (Balogh László, Hajdú László) és budapesti alkotó (Váli Dezső, Vojnich Erzsébet) festészetében olyan vonások, amelyek a Czimra-mítoszt a mai napig éltetik. Lóska Lajos rendezői munkáját dicséri, hogy Czimra Gyula művészetének nem kronológiai, hanem tematikus felvonultatásával alkalmat ad az összehasonlító, kritikai értékelésre. (Megtekinthető május 9-ig.)

Sinkó István