Figyelmet érdemlő trend, hogy az úgynevezett „Power-listákon” – legyen itt szó a nemzetközi művészeti világ influencereit listázó ArtReview Power 100-áról vagy a hazai szereplők erejét mérő Magyar Power 50-ről – egyre nagyobb számban és egyre előkelőbb helyezéssel vannak jelen piaci szereplők, míg pozíciójuk, összetételük alig-alig változik.

Nem meglepő, hogy az idén – csakúgy, mint az elmúlt években – az első ötödbe három meghatározó hazai piaci szereplő jutott be: Pados Gábor, Pőcze Attila és Valkó Margit, vagyis az acb, a Vintage és a Kisterem galériák vezetői. A galéria-triumvirátus az elmúlt öt évben kirobbanthatatlan az első 15-ből: egy-két helyet csúszkáltak ugyan ide vagy oda, de sorrendjük nem változott. Pados Gábor és az acb tavalyi – és a tavalyelőtti – szakmai teljesítményét az 5. helyre tették a megkérdezettek. Nyilvánvalóan a legfontosabb kereskedelmi szereplőnek választott acb pozíciójában közrejátszott éves kiállítási dömpingje mellett a documenta 14-en szerepeltett művésze, Ladik Katalin bemutatása a gigarendezvényt megelőző óriásvásáron, a New York-i Frieze-en. Pőcze Attila az acb-t a 7. helyen követte. A Vintage Galéria konzekvensen dolgozik együtt olyan alkotókkal, mint például Maurer Dóra vagy Vera Molnar, az ő művészetük pedig egyre inkább jelen van a nemzetközi élbolyban. Elég csak a Velencei Biennáléra gondolnunk, ahol Hajas Tibor művei tavaly öt hónapig várták a nemzetközi látogatókat a Giardini központi pavilonjában, és a kiállítással egy időben, a Vintage Galéria közreműködésével Hajas első nemzetközi kereskedelmi tárlata is megvalósult a londoni Austin / Desmond Fine Artban. Ehhez hasonló a Kisterem által képviselt Keserü Ilona története. Műveit az egyik legfontosabb angol galerista, Stephen Friedman mutatta be a londoni Frieze-en, és lapunk megjelenésével egy időben a művésznő egyéni kiállítása is látható a galéria londoni terében, ebben pedig nem kis szerepe van Valkó Margitnak. Ő ennek és számos fontos tevékenységének köszönhetően idén a 11. helyre futott be.

Utánuk még pár megkerülhetetlen piaci szereplő következik, így Kieselbach Tamás, Einspach Gábor, Deák Erika, Virág Judit és Molnár Annamária. Pozíciójuk – csakúgy, mint az előttük szereplőknek – változik ugyan, de nem mérvadóan. Izgalmas ellenben az előkelő 12. helyet elfoglaló Bencsik Barnabás története, aki korábban a Ludwig Múzeum igazgatójaként, majd az ACAX vezetőjeként a rangsorolás kezdete óta az első tízben forgott. Idén kicsit lejjebb csúszva, de új szerepben van jelen: Bencsik, az old newcomer a 2017-ben megnyílt, elegáns Glassyard Galéria vezetője lett, amely Csákány Istvánnak szentelt – szinte múzeumi színvonalú – őszi egyéni tárlatával impozánsan lépett be a piacra. (Csákány pedig a Power 50-be. Ismét.)

A listáról összességében elmondható, hogy intézményvezetők, kurátorok, ritkábban művészek – tisztelet a kivételnek, Maurer Dórának és az ő negyedik helyének – uralják. A piac jelen van ugyan, de „ereje” nem meghatározó. Évről évre szemlélve a rangsort, láthatóvá válik, hogy nagyobb mozgások, ingások kevéssé jellemzik. De ne legyenek illúzióink, a nemzetközi összesítések hasonlóan didaktikusak! Az összképük azonban kicsit színesebb, hiszen a művészek és teoretikusok, és közülük is a progresszívnek számító fiatalok sorvezetése nem idegen a nemzetközi színtértől.

Az ArtReview Power 100-ának 2017-es kiadásában a két művészt, Hito Steyerlt és Pierre Huyghet kurátorok és intézményvezetők (Adam Szymczyk, a tavalyi documenta 14 főkurátora vagy Hans-Ulrich Obrist, aki számos elfoglaltsága mellett éppen a Serpentine Galleries művészeti vezetője is) és teoretikusok (Donna Haraway vagy Bruno Latour és az ő „Parliament of Things” elmélete) követik. De a piac mágusaiért sem kell messzire mennünk. A lista 5. helyén ott van David Zwirner, az a galerista, aki már 2003 óta szerepel az élvonalban. Karrierjét rögtön a 32. helyen kezdte, és 2005 óta kiebrudalhatatlan a Top 10-ből; 2013-ban és a következő évben pedig egészen az ezüstéremig jutott. Őt a 7. helyen követi a 2015-ös aranyérmes, majd 2016-os bronzérmes Iwan & Manuela Wirth. Idén öt kiállítóterük folyamatos magas színvonalú vezetése mellett közreműködtek három művészük – Geta Bratescu, Phyllida Barlow és Mark Bradford – Velencei Biennálén bemutatkozó projektjeiben is. A galériáik kiállítási igazgatóját, Florence Derieux-t pedig a rangos Pompidou Központ kurátori csapatától csalták el a tavalyi évben.

Érdekes, hogy Larry Gagosian, a Gagosian galérialánc névadó vezetője idén a 15. helyre szorult. Az ArtReview karriergörbéjén jól követhető elmúlt évekbeli szakmai teljesítménye: 2004-ben, majd 2010-ben újra a legfontosabb művészeti szereplőnek kiáltották ki, ezután fokozatosan hátrébb került a rangsorban. Persze nem annyira, mint az egykori (és kicsit még mindig) szupersztár Jay Jopling, a White Cube alapító vezetője, a Young British Artists és az angol kortárs piac „megalkotója”, aki idén csak a 47. helyig vitte. Helyezései – és ezzel együtt presztízse – ugyanolyan léptékben csökkent 2008 óta, ahogyan addig nőtt.

Mind Jopling, mind Gagosian helyzete mutatja, hogy a kilencvenes évek piaci csillagainak fénye ha nincs is leáldozóban, de elhalványulni látszik a lényegesen progresszívebb modellt követő frissebb galériákhoz képest. A lista azonban azt is szemlélteti, hogy micsoda ereje van külföldön a piacnak, hiszen a leghatalmasabbak között jóval nagyobb számban szerepelnek galériatulajdonosok és gyűjtők, mint nálunk: az első 50 helyezettből 23 köthető közvetlenül a piachoz.

A hazai listától eltérően a nemzetközi mezőnyt nem a nagy intézményvezetők irányítják. Ők is jelen vannak ugyan, de a pozíciójuk annak függvényében változik évről évre, hogy intézményük és annak programjai milyen mértékben hatottak a tárgyév művészeti életére. Ez az összeállítás hasonlíthatatlanul sokrétűbbnek mutatja a művészeti világ hierarchiáját, és ennek fényében nem meglepő, hogy 2017-ben végre újra művészek vezették a művészeti közeg szereplőinek rangsorát.