A Villa Favorita és az apai örökség

Peter Berkes már majdnem negyed százada a bázeli Kunstmuseum főrestaurátora. A nemzetközileg elismert szakemberrel kiállítási megnyitókon szoktunk találkozni. A fiatalos megjelenésű férfi legtöbbször szerényen a háttérben tartózkodik. Tudtam, hogy mint ezt a neve is mutatja, magyar gyökerei vannak. A Kunstmuseum és a Tate Gallery által 2006-ban rendezett Holbein-kiállítás nyújtott lehetőséget arra, hogy jobban megismerkedjek vele és munkájával. Berkes hét éven át dolgozott a tárlat egyik legkevésbé ismert, ám legérdekesebb Holbein-művének helyreállításán, a bázeli katedrális egykori orgonájának szárnyképein. Családi háttere és élete, pályafutása is érdemes arra, hogy beszámoljunk róla.

A Berkes nagyszülőknek Budapesten volt hentesüzletük, ennek jövedelme azonban nem biztosította a négygyermekes család megélhetését. A családfőt az I. világháború elején behívták katonának, majd elesett az olasz fronton. Miután röviddel ezután felesége is meghalt, a gyerekek a Somogy megyei Inkére kerültek nagyanyjukhoz. Anyagi körülményeik miatt már fiatalon dolgozniuk kellett, Sándor, a legfiatalabb, Peter Berkes apja cselédnek állt egy Andrássy grófhoz. A harmincas években egy vadászat alkalmából figyelt fel a fiatalemberre Heinrich Thyssen báró, akinek Bornemisza Margit személyében magyar volt a felesége. Felajánlotta, hogy jöjjön hozzá dolgozni -- előbb a Fertő tó melletti Rohoncra, majd Svájcba, Lugano közelében lévő palotájába. A német acélmágnáscsaládból származó, magyar állampolgársággal is rendelkező, dúsgazdag báró -- aki a régi mesterek munkáiból már akkor is a világ egyik legnevezetesebb gyűjteményét mondhatta magáénak -- 1932-ben vette meg a Villa Favorita nevű tóparti birtokot, ahol a mesterművek méltó környezetbe kerültek. Így kezdődött az árva cselédfiú mesebeli karrierjének története. Berkes Sándor élete végéig hű maradt a Thyssen családhoz és a Villa Favoritához.

A báró 1947-ben bekövetkezett halála után fia, Hans Heinrich megnyitotta a gyűjteményt a közönség előtt, és a XX. század művészetével gyarapította tovább. Megkérte Berkes Sándort, hogy legyen a magánmúzeum igazgatója. Az évek folyamán ugyanis a volt cselédfiú annyira megismerte a művészet titkait, hogy ő készítette el a gyűjtemény első katalógusát, és a világ vezető múzeumaival is ő ápolta a kapcsolatokat. Berkes Sándor két generáción keresztül sem vesztette el Thyssenék bizalmát. Méltón képviselte a kollekciót, amely végül 1992-ben, az ötödik feleség "jóvoltából" Madridba került. Berkes a báró és a gyűjtemény távozása után is a Villa Favoritában maradhatott, egészen 2002-ben bekövetkezett haláláig. (Előtte még rendbe hozatta ifjúsága színhelyének, Inkének templomát.)

Peter Berkes a Villa Favorita csodálatos környezetében született. Gyerekkora óta remekművek között élt, a leghíresebb képkereskedőket, múzeumigazgatókat, restaurátorokat látta felvonulni. Így nem meglepő, hogy korán eldöntötte, ő is művészeti téren kíván dolgozni. Elhatározásában apja több ismerőse is támogatta, többek között Mario Modestini, a New Yorkban élő olasz restaurátor, akit a múlt század egyik legjobb szakemberének tartottak. Iskoláit Milánóban végezte, ahol Guido Gregorietti, a Poldi Pezzoli múzeum igazgatója vette szárnyai alá. Ki-be járhatott a magánmúzeum gazdag könyvtárában; nevetve meséli, hogy Boccaccio Dekameronját első kiadásában olvasta és magával vitte az uszodába… A milánói Lycée Artistici után, 1968 és 1971 között a müncheni Dörnerinstitutban folytatódott a képzése, majd 1974-ben a bajor fővárosban kapott állást, a nagy hírű Alte Pinakothekban; később a Neue Pinakothekba költözött.

Berkes képzettsége és munkája a régi mesterek műveit érintette, de már fiatalkorában a modern és a kortárs művészet is felkeltette érdeklődését. 1972-ben a kasseli Documentán dolgozott. Itt sok ismert művészeti személyiséggel -- Harald Szeemann, Mario Merz, Joseph Beuys -- került kapcsolatba.

1985-ben került a bázeli Kunstmuseumba. Az intézmény hagyományai és világhírű -- régi mesterek munkáiból álló és klasszikus modern -- gyűjteménye kiváló működési teret kínált az akkor 28 éves szakembernek. Ma nemcsak a Kunstmuseum képeinek rendben tartása tartozik a feladatai közé, hanem az Emmanuel Hoffman-alapítvány tulajdonában lévő és az új Schaulagerbe áttelepült mintegy 6000 (!) kortárs mű gondozása is. A kortárs művészetben alkalmazott új technikák és anyagok megjelenésével a restaurálás is egyre bonyolultabb problémákkal szembesül. A filozófiája is megváltozott: ma már nem a képek karbantartása az egyetlen cél, hanem a művész szándékának megértése vagy felderítése. A restaurátor további, új és időrabló tevékenysége a kiállítások alkalmából kölcsönadott és -kapott képek állapotának rögzítése érkezésükkor és távozásukkor. Az alkotások világpiaci ára és a biztosítási díjak ezzel járó emelkedése miatt ez az ellenőrzés létfontosságúvá vált a múzeumok számára.

A fotón a restaurátor egyik kedvenc festménye, a fiatal Holbein műve előtt áll. A képen a boldogtalan Holbein családot láthatjuk (a festő élete nagyobb részében magukra hagyta őket). A festményen a feleség jobb szeme alatt emberemlékezet óta egy szürke, hólyagszerű folt volt -- a szakemberek szerint könnyzacskó. Berkes azonban bebizonyította, hogy a folt nem a képhez tartozik. Ma már az asszony folt nélküli arcmása látható a múzeum falán. A restaurátor egy másik élménye Holbeinnek a már említett orgonaszárnyképéhez kapcsolódik. A mű egyik erősen elpusztult részén minimális színmaradványok alapján kellett egy kitöltött kottalapot helyreállítania, ezért Berkes zenei szakértővel is konzultált. Nagy örömére a szakember egy Holbein idejében népszerű zenedarabot ismert fel a megújult képen.

Peter Berkes joggal büszke édesapjára és annak mesebeli pályafutására. Az apai tradíciót folytatva ő is szaktudásával és szerénységével nyerte el a művészeti világ elismerését.

Darányi György