A minisztérium átvágta a gordiuszi csomót, amelyet önmaga font maga köré, s január 18-án kinevezte a debreceni MODEM-et igazgató Gulyás Gábort a Műcsarnok főigazgatójának. Gulyás a döntés után a szakmai nyilvánossághoz fordult, hogy programját ebben a körben vitassák meg. E percben úgy tűnik, az eszmecsere nem lesz egyszerű, a döntés módja ellen ugyanis aláírásgyűjtés kezdődött a művészeti szakmában. Része az eseményeknek -- bár összefüggése nem biztos a Műcsarnok ügyével --, hogy január 19-én lemondott Kálnoky-Gyöngyössy Márton kultúráért felelős helyettes államtitkár, akiről úgy tudjuk, egyedül állt szóba a minisztériumból a Petrányi Zsolt vezette Műcsarnokkal. De ugorjunk vissza pár hetet! Hiszen a december és a január zsúfolt hónapok voltak a Műcsarnok történetében.
    Gulyás felbukkanása nem váratlan fordulat. Már ősszel „tuti jelöltnek” mondták a szakmai pletykák. Meglepetés volt, hogy novemberben nem indult a sebtében, a műkritikusokat tömörítő AICA nyomására kiírt főigazgatói pályázaton. Akkor úgy tűnt, másvalaki a minisztérium kiszemeltje: Francesca von Habsburg. (Lásd keretes írásunkat.) Noha sokan berzenkedtek személye ellen, mégiscsak először fordult elő, hogy egy nagy hazai intézmény élére külföldi szakember neve merült fel. Január 12-én Francesca von Habsburg visszalépett. Nem volt váratlan az sem, hogy így határozott, mert az ő pályázatát is elutasították az első körben. Levele, amelyet megfuttatott a hazai sajtóban, már furcsább, hiszen intézményi együttműködésről, „intellektuális és pénzbeli hozzájárulásról” van benne szó, mintha nem is vezetőt, hanem befektetőt vagy partnert kerestek volna. Szereptévesztés vagy pontatlan fogalmazás, nem tudni. Mindenesetre az igazgatókeringő visszatért a kályhához: kinevezés vagy pályázat?
A Műértő úgy tudja, maga Szőcs Géza volt az, aki a december végi meghallgatáson, a pályázók közül a „második körbe” jutott két szakember (Fabényi Júlia és Petrányi Zsolt), valamint a tulajdonos, az MNV (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) Zrt. képviselői előtt érvénytelennek nyilvánította a pályázatokat. Ez több szempontból is figyelmet érdemel. Egyrészt mert a november 18-án kiírt pályázatot formailag az MNV jegyzi. Másrészt a kulturális államtitkár nem volt szem előtt az utóbbi időben, partvonalra szorult kormányembernek tűnt, keveset találkozott a kortárs kultúra hazai képviselőivel. De ami miatt az érvénytelenítés tényleg különös, az egyik indoka. Az MNV által jegyzett szöveg szerint egyetlen résztvevő sem vette figyelembe „azt a követelményt, hogy a pályázók jövőre vonatkozó elképzelései legyenek szerves összhangban a kormányzati kultúrpolitikával”. A kiírás nem említette ezt a követelményt, a kormányzati kulturális politika mibenléte pedig ez idő tájt ismeretlen. Nincs olyan nyilvános szöveg, amely érdemben tartalmazná. Így nehéz „mihez képest” vizsgálni a döntés megalapozottságát. Szőcs elgondolásairól semmit sem tudni, a kormányéról pedig csak a praxisból: gyors cserék a vezetői posztokon, kulturális közalapítványok megszüntetése, miközben az új struktúráról nem zajlik vita.
     A nyilvánosság kérdésével visszakanyarodtunk a Műcsarnok ügyéhez. A főigazgatói pályázatot pro forma nem is lett volna kötelező kiírni. (Ha nincs az AICA nyomása, talán ki sem írják.) A Műértőnek Petrányi még ősszel azt mondta: „Az egész művésztársadalom számára fontos volna, hogy pontosan tudható legyen, a következő igazgató milyen elvek szerint szeretné vezetni az intézményt a következő öt évben. Ha nincs pályázat, és az új igazgató kinevezéssel érkezik, akkor sem motiváció, sem kényszer nem lesz arra, hogy pontosan összefoglalja, milyen változtatásokkal, milyen koncepció mentén, milyen profilt erősítve, milyen belföldi és külföldi tervekkel, milyen stábbal képzeli el a Műcsarnok jövőjét.” Petrányi a döntést követően nyilvánosságra hozta pályázati anyagát. S most Gulyás Gábor is a nyilvánossághoz fordult.
Sajtóközleményében az áll, hogy szakmai vitában szeretné megméretni igazgatói koncepcióját, a „tulajdonosi felhatalmazás” után ettől vár „újabb, második felhatalmazást” munkája végzéséhez. A vita szándéka nemes dolog -- még ha post festa történne is --, bár éppenséggel Gulyás az Artportalon kifejtette, nem ínyére való, ha a hatalom az önkényes személyi döntéseit demokratikus látszatokkal fedi el. A dialógus ugyanakkor érdeke is, hiszen ellehetetlenülhet egy intézményvezető, ha a szakmai közegben nem szerez legitimációt. Gulyással MODEM-es évei alatt kritikus, de korrekt volt a szaksajtó. Ő pedig, még a kinevezés előtt, finoman szólva is kesztyűt dobott a szakmának. Az Artportal körkérdésére adott válaszában a szakmai szereplőket lobbizással vádolta meg („Tudjuk jól: Magyarországon az ilyen »szakmai segítség« általában nem a szakmaiságra jelent garanciát.”) -- azaz összemosta a döntési folyamatokban részt venni akaró, a nyilvánosságért küzdő szervezeteket a súgóemberekkel. Később finomította állítását, s most arra vállalkozna, asztalhoz ül a kortárs művészeti színtér szereplőivel.
A „felhatalmazás” jelentésekben gazdag, némiképp ceremoniális hangulatot árasztó kifejezés. Visszacseng benne a kétharmadra hivatkozó kormányzati retorika pátosza is, de ez kevésbé fontos. Lényegesebb, hogy Gulyás a tulajdonoson kívül „felhatalmazást” nem kaphat senkitől: sem a szakmától, sem a közönségtől. Inkább bizalmat, partnerséget szerezhet. Ebben a helyzetben landolt az aláírásgyűjtés, amely szintén az együttműködést emlegeti: „A kortárs képzőművészet ügye nem egyetlen intézményen és nem egyetlen személy kinevezésén múlik, hanem a megfelelő helyen működő, megfelelő hazai és nemzetközi szakmai tapasztalattal és elméleti tudással rendelkező személyek korrekt és eredményes együttműködésén.”
    Gulyás programjáról keveset tudunk. Első nagyinterjúja a Magyar Nemzetben elsősorban arról a levélről szólt, amelyben a végzettsége szerint filozófus Gulyás kollegiális módon kiállt a lap által megvádolt filozófusok mellett. Ezért terveiről őt magát kérdeztük; először a konferencia mibenlétét firtattuk, s hogy alakít-e programján az esemény után. „A következő öt év vezetői programját szeretném megvitatni a találkozón. Ezek nem gyakorlati, hanem jórészt koncepcionális kérdések. A tanácskozás célja nem az, hogy a »visszajelzések alapján« alakítsak az elképzeléseimen; én egy árnyaltabb, teoretikusan is reflektált konferenciát szeretnék. Komolyan gondolom, hogy a különféle lapokban és on-line fórumokon megjelenő recenziók mélységén túlmenően is érdemes számot vetni a kortárs magyar képzőművészet jelenlegi helyzetével és jövőbeni lehetőségeivel; nemcsak a Műcsarnok szemszögéből. Megvitatandó témának tartom például a művészeti oktatás és a műkritika perspektíváját is.”
    A Műcsarnok elmúlt ötévi működésével kapcsolatban Gulyás az Artportal körkérdésére adott válaszában keményen kritikus volt. Röviden nehéz összegezni egy program fő irányait, de kérésünkre megtette: „A jelenleginél nyitottabb szemléletű, átlátható módon működő Műcsarnokot szeretnék, izgalmasabb kiállítási programmal, hatékonyabb kommunikációs eszközökkel. Szeretném, ha a kortárs képzőművészet nálunk is megtalálná a közönségét, s nem csupán néhány ezer ember belügye lenne -- ebben a Műcsarnoknak komoly felelőssége van. Fontos, hogy a nemzetközi művészeti szcéna legnagyobb hatású teljesítményei immár Budapesten is megjelenjenek, de kiemelt fontosságúnak tartom a magyar művészet hangsúlyosabb külföldi megjelenésének elősegítését is.”
   A megalapítása óta a MODEM-et vezető szakember június 1-jéig még ellátja feladatait Debrecenben, jelképes havi öt forintért. Arról, hogy milyen stábbal képzeli el a folytatást a Műcsarnokban, így nyilatkozott: „Számomra most a koncepció a legfontosabb, utána a megvalósítási program, s majd csak azután következnek a személyi kérdések. Kitűnő szakemberek dolgoznak a Műcsarnokban, de nem ismerek mindenkit. Azon leszek, hogy mielőbb reális képet kapjak minden munkatársamról.” A MODEM új vezetőjéről egyelőre semmit sem tudni. Marad a kérdés itt is: kinevezés vagy pályázat?

Nagy Gergely