Kortárs műtárggyal kereskedni trendi

Az idei Budapest Art Fair legszembetűnőbb jelensége a nagyközönség távolmaradása volt, ami többek szerint a vásár vizuális és profiltisztulásával, azaz az olcsóbb, kisebb tárgyakat árusító, bazárjellegű standok kiszorulásával is magyarázható. A közönség megritkult soraiban azonban -- a galériatulajdonosok szerint -- szinte valamennyi jelentősebb vásárló, gyűjtő felbukkant.

A vásár arculatát egyértelműen a kortárs művészetet kínáló galériák határozták meg, amelyek száma (26) ugrásszerűen megemelkedett. Idén mintegy 15 méterrel hosszabbra épült a sátor, sőt a Műcsarnok egy részét is a magukat a katalógusban kortársgalériaként aposztrofáló műkereskedők foglalták el. Ráadásul a helyszínen csaknem ugyanannyi kortárs-, mint klasszikusaukció hirdetését láthatták az érdeklődők. Az art fair egyértelműen azt sugallta, hogy mai művészettel kereskedni nemcsak trendibb, de mintha meg is érné. Úgy tűnt, hogy az immáron két-három éve sokszor hangoztatott kijelentés, miszerint a klasszikusok piacáról elfogytak a minőségi művek, ráadásul az irreálisan magas árak miatt egyre szélesebb réteg szorul ki erről a piacról s választja a kortárs művészetet, most ténylegesen beérett, és szemmel láthatóan érezteti a hatását. A megfizethető árakon kínált, kvalitásos kortárs művek jól fogytak a sátorban, a galeristák nem is panaszkodtak, többségük a standon kiállított művek nagy részét eladta. Az art fair által évek óta görgetett, megoldatlan problémák ez évben is ugyanúgy fölmerültek, de a bevétellel elégedett műkereskedők idén kevésbé zúgolódtak. A Műértő a vásár látogatói közül két ismert műgyűjtőt kért fel az esemény értékelésére.

Málnay B. Levente, az MTV Networks vezérigazgatója mind a klasszikus, mind a kortárs műkereskedelemben érdekelt, gyűjteménye mindkét irányban folyamatosan gyarapodik. Az art fairt szükséges és fontos rendezvénynek tartja, amely hosszú távon alkalmas a fizetőképes és vásárolni is szándékozó közönség szélesebb köreinek megszólítására. Úgy látja, a galériák elkezdtek invesztálni abba, hogy elérjenek olyan embereket, akik nem fognak ugyan okvetlenül azonnal vásárolni, de csak a kereskedők ez irányú befektetései révén válhatnak vásárlóvá a jövőben. A Műcsarnokot mint bázist a sátorral kiegészítve elegáns és rangos helyszínnek tekinti a jómódú, néha kissé sznob itthoni közönség megszólításához.

Nem tartja szerencsésnek, hogy sok ismert alkotással lehetett találkozni mind a klasszikus-, mind a kortárskínálatban, kevés volt a meglepetés. Több műkereskedő azt mutatta, amire számítani lehetett -- különösen a klasszikus anyagot kiállító standokon. Sajnálatos, hogy az utóbbiak között -- főként az „oldalhajókban” -- még idén is jelen volt néhány egyenetlen, sőt helyenként gyenge színvonalú munkákat áruló galéria, a kvalitásosabb klasszikus műtárgyak árszintjét pedig olyan magasra emelték a kereskedők, amennyiért akár világszínvonalú kortárs művekhez is hozzá lehet jutni. Ezeket a felpumpált árú műtárgyakat már csak egy rendkívül szűk elit engedheti meg magának, így a felvevőpiaci réteg igen elvékonyult. Példaként Réth Alfréd festményeit említi, amelyek három év alatt háromszorosan lettek drágábbak. Tapasztalata szerint annak a gyűjtőnek, aki nem tartozik a száz leggazdagabb magyar közé, de nem akar kompromisszumot kötni a minőségben, esetleg csak „nevet” vásárolni, érdemesebb a kvalitásához mérten nemzetközi viszonylatban manapság még versenyképes árakkal dolgozó kortárspiacon körülnéznie.

Újdonságot a maga számára a gyűjtő az acb Galériában fedezett fel, ahol Halász Péter egyik objektjét meg is vásárolta, de a Budapest Art Fair szolgáltatott apropót arra is, hogy Haász Katalin egy munkáját kiválassza Virág Judit kínálatából.

Szép Péter pénzügyi szakember a klasszikus stílusú műgyűjtés miliőjében nőtt föl. Csaknem egy évtizede vásárol kortárs műtárgyakat, az utóbbi években elsősorban nemzetközi, főként osztrák alkotásokkal gyarapítja kollekcióját. Véleménye szerint a kortárs magyar galériák megjelenése sohasem volt még ilyen strukturált és összefogott az art fairen, mint az idén. Éppen ezért úgy látja, a kortársvásár ma már más helyszínre kívánkozna, jelentőségével túlnőtte a sátor kereteit. Pozitív jelenségnek tartja, hogy a galériák próbálnak saját arculatot kialakítani, kínálatukat bizonyos mértékben megkülönböztetni egymástól. Példaként a kArton Galéria markánsan egyedi anyagát, az acb Galéria objektjeit vagy a Vintage és a Kieselbach Galéria fotókínálatát említi, amelyek üdítő alternatívaként voltak jelen a festmények mellett. Mint nemzetközi műveket vásároló gyűjtő örömmel tapasztalta, hogy a magyar galériák standjain egyre több külföldi művész alkotása jelenik meg, ám ezek nívóját, kvalitását még nem tartja kielégítő színvonalúnak. Ezért is hiányolja a hazai és a külföldi galeristák szorosabb együttműködését általában és az art fair idején különösen. Ha a külföldi műkereskedők nem jönnek a BAF-ra, művészeiket magyar galériák is képviselhetnék. Szép Péter szerint a közép-európai alkotók árszintje -- az osztrákokét is beleértve -- egyelőre megfizethető a hazai gyűjtők számára, ezt pedig jobban ki lehetne használni.

A kortársgalériák kínálatán végigtekintve hiányolta a fiatal művészek markánsabb, megkülönböztethetőbb alkotásait, a standokon bemutatott anyagokat túlságosan egyöntetűnek, egységesnek találta. Úgy véli, a galériatulajdonosok nem összpontosítanak arra eléggé, hogy felkeltsék és megragadják a nézelődök érdeklődését. Hiányolta azokat a vizuális vagy tárgyi gegeket, amelyek megállítják és bevonzzák a látogatókat a standokra -- ilyenek lehetnének akár a térbeli alkotások, például a szobrok is, amelyeknek számát Szép Péter ugyancsak kevesellte a vásáron.

Spengler Katalin