Lépjen be velünk a Labirintusba, Ország Lili világába!

Falak, szürrealizmus, ikonok, városok, sírkövek, írásjelek és labirintusok. Ország Lili életműve előtt tiszteleg a Magyar Nemzeti Galéria.

 

A Magyar Nemzeti Galéria 20. századi magyar művészek életművét bemutató sorozata a 90 éve született Ország Lilivel folytatódott. A most szombaton nyílt, több mint 300 művet felsorakoztató kiállítás, nemcsak azért egyedülálló, mert a budapesti közönségnek közel négy évtizedet kellett várni egy ilyen nagyszabású és átfogó kiállításra, hanem azért is mert, bizonyos műveket most láthat először a nagyközönség. Bán László a megnyitón kiemelte: „az egyetlen magyar klasszikus szürrealista festőként számon tartott Ország Lili látásmódjának alakulását először vizsgálják hazai és külföldi analógiákkal, Bálint Endre, Vajda Lajos, Paul Delvaux, Giorgio de Chirico és Toyen műveivel párhuzamban.”

A kiállítás az életművet évszámok alapján, hívószavak (1952-1954 Korai képek, 1955-1957 Ortodox szürrealizmus, 1958-1959 Ikonos korszak, 1960- 1965 Városképek, 1966-1969 Írásos korszak, 1970-1973 Útkeresés, 1974-1978 Labirintus) mentén mutatja be. „A falak bennem vannak” – mondta magáról a művésznő. Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora szerint „Ország Lili egész munkásságában egy szerzetes türelmével és megszálltságával örökítette meg belső világának minduntalan előtűnő falait.” Bár 1944 tavaszán a koncentrációs táborba tartó szerelvényről megmenekült, a félelem és szorongás addigra már örökre tudatába ivódott. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István lett a mestere. Évekig nagy hatással volt rá Szőnyi, de már ekkor is kereste a „saját ügyét”, a saját festői hangját. Rátalált a falakra, a falak lassan eltűntek, megfestésükkel túl sok borzalmat élt át újra. Ekkor a transzcendens irányában kereste a feloldást, előbb a Bulgáriában és Oroszországban látott szláv ikonokról kölcsönzött szakrális szimbólumokat festette meg, majd a prágai zsidó temető látványa vezette át a „városos képek” korszakába. A képeken felépített falakra először akkor kezdett héberül írni, amikor megtalálta édesapja régi imakönyvét és lemásolta belőle az ott látott jeleket.

Élete végéig kereste a motívumokat. A 70-es években a festett kazettás templomi mennyezetek segítették megújítani művészetét, végül eljutott a labirintusig. „Ez a labirintussorozat – mondta egy helyen – amit festek, az én labirintusom. Ezen végig kell mennem, s úgy megyek végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni. Ezt be kell járni.” Ország Lili a haláláig festette a sorozatot, ahogy az életműnek, úgy a kiállításnak is ezek a záró akkordjai. A művésznő kérésének eleget téve felépítették a Labirintust, sűrűn egymáshoz komponálták az ötven darabból álló sorozatot, amely eddig csupán egyszer az 1979-es Ország Lili emlékkiállításon épült fel.

 

 

Ország Lili: Memento (1957) az MNG közreműködésével

A kiállítás 2017. március 26-ig megtekinthető a Magyar Nemzeti Galéria C épületében.