Blastik Judit az érettségi után kétéves könyves iskolát és antikvár tanfolyamot végzett, majd boltvezetői vizsgát tett. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) Írók Boltjában kezdett 1963-ban, majd a Bartók Béla úti és a Landler Jenő utcai (ma István út) antikvárium következett. 1969-ben került az ÁKV antikvár osztályára, ahol később csoportvezető lett. 1984-től hat évet töltött az Andrássy úti antikváriumban, majd 1990-ben került a Bajcsy-Zsilinszky úti boltba, édesapja egykori munkahelyére. 1993 óta mondhatja magáénak az üzletet, amely azóta Nyugat Antikvárium néven ismert, és ahol a Jancovius család legfiatalabb könyvesével, Köblös Csabával dolgozik együtt.

– Beszélgetésünk során több családi vonatkozást is említettél a könyves szakmából. Kik voltak ezen a téren az elődeid?

– Családomban már az 1700-as évek közepétől találhatók könyvesek kiadóként, nyomdászként és kereskedőként. Édesapám dédapja, Franz Moritz Jancovius a lipcsei Brockhaus kiadó nyomdavezetője, korrektora volt több évtizeden át. Fia, Adalbert is ezt a szakmát választotta. Az ötéves (!) könyves iskola elvégzése után 1862-től több mint 50 évig dolgozott a pesti Kilián cég Váci utcai boltjának német munkatársaként, és ezzel egy időben a Könyvkereskedők és Segédek Egyesületének is elnöke volt. Két fia is könyves lett, egyikük a Franklin Társulatnál volt magas beosztásban. Unokája, az én édesapám, Jancovius Imre a Győző-féle – ma Nyugat Antikvárium – boltban kezdett, majd a háború után, az államosításig a Parasztpárt Sarló könyvesboltját vezette ugyanott. Később haláláig a Központi Antikvárium munkatársaként dolgozott. Édesapám anyai dédapja szintén könyves, a bécsi Wallishauser kiadó tulajdonosa volt.

– Valószínűnek tartom, hogy nem véletlenül kerültél 1969-ben, az „újkori” árverések kezdetén az ÁKV központjába. Mi volt a feladatod, és hogyan zajlott az anyaggyűjtés, valamint a gyűjtők „toborzása”?

– Szerencsésnek mondhatom magam, hogy oda kerültem, és kiváló kollégáimmal, Tölgyessy Istvánnal és Kollin Ferenccel részt vehettem az első háború utáni árverés előkészítésében. Az első katalógus összeállításának jelentős része is az én munkám, mivel említett kollégáim eközben a Központi Antikváriumba kerültek. Az aukcionálásra érdemes tételeket a 13 budapesti és a 10 vidéki antikvárium küldte be az ÁKV központjába. Minden héten volt válogatás a beérkezett kötetekből az antikváriumok vezetőivel, és akkor történt a kikiáltási árak megállapítása is. Hirdetést nem jelentettünk meg, de az osztályvezetőnk, Hoffmann Ferenc sajtótájékoztatón jelentette be az aukció megrendezését, amit azután szinte minden sajtóorgánum lehozott. A Magyar Optikai Művek Székházában Tölgyessy István és Jászai András soproni üzletvezető telt ház előtt vezette le a sikeres árverést. A továbbiakban Walloschek Miklós lett az árverésvezető, aki később a mi eddigi 35 aukciónkat is vezette. Általában évi két árverést rendeztünk, és az 1970-es évektől már bizományba is vettünk át köteteket.

– Jelenleg minden antikvárium becsüse szabadon dönthet az üzletben eladandó könyvek vételáráról és a saját haszonkulcsukról, ami – ha jó tudom – 100 százalék körül van. Ez hogyan zajlott az ÁKV berkein belül?

– A 100 százalék körüli mai haszonkulcs valós, ez a költségek jelentős növekedése miatt emelkedett meg ennyire. Az ÁKV-nál a vételár és a haszonkulcs is szigorú feltételekkel működött. A központ a legkiválóbb szakemberek – Heks Tibor, Simon Lajos, Totisz László, Fehér Alajos – bevonásával irányárjegyzéket állított össze a legkeresettebb könyvek „tól-ig” árairól, amit az antikváriumoknak kötelező volt betartani. Ez a munka az árverésre beküldött könyvek kiválogatásával egy időben történt. A haszonkulcs kezdetben 27, később 33 százalék lett.

– Több évtizedes pályafutásod során mikor voltak a könyvárverések csúcsponton, és mikor volt komoly lejtmenet?

– Az első évtized nemcsak azért volt sikeres, mert az újdonság erejével hatott, hanem azért is, mert a családi gyűjteményekből komoly ritkaságok kerültek aukcióra. Jelentős monarchiabéli gyűjtemények, dedikált, első kiadású verseskötetek, ősnyomtatványok színesítették a kínálatot. A rendszerváltás utáni évtized is újdonság volt a megsokasodott aukciók miatt, de a döntő fordulat, az „árrobbanás” 2002 körül kezdődött. Ebben jelentős szerepe volt a hirtelen komoly pénzhez jutó bankárok, pénzemberek, brókerek, vállalkozók belépésének a piacra. Minden szakértői segítség nélkül az egekbe verték fel az árakat, sokszor úgy tűnt, nem is az adott tételre, hanem egymásra licitálnak. A folyamatot a 2008-as gazdasági válság szakította meg, a visszaesés egészen 2014-ig tartott. Azóta – immár harmadik éve – folyamatos a piaci fellendülés.

– A bolti forgalom és bevétel jelentős visszaesését sokan sokféleképpen magyarázzák. Neked mi a véleményed?

– Magam is megerősíthetem a bevétel jelentős visszaesésének tényét: nálunk ez a tíz évvel ezelőttihez viszonyítva a felére esett vissza. Én az antikváriumok sokaságának nem tulajdonítok döntő jelentőséget, a csökkenésben szerintem sokkal komolyabb okok játszottak közre. Az idős, komoly gyűjtői múlttal rendelkező korosztály kihalását említeném először. Az igaz, hogy az ő gyűjteményük nagy része az örökösök révén visszakerül a „körforgásba”, de ezek a tárgyak szinte kivétel nélkül aukciókra kerülnek. Sajnálom, hogy ki kell mondanom, de a tanuló ifjúságnak se pénze, se ideje, se érdeklődése nincs a könyvek iránt – az internet a fő tájékozódási forrásuk. A középosztály és az értelmiségiek könyvek iránti érdeklődése is megcsappant a hitelek visszafizetése miatt, és az sem mellékes, hogy egy részük külföldön próbál érvényesülni. Az intézmények, könyvtárak a rendszerváltásig jelentős összegekért vásároltak, mára viszont oda jutottunk, hogy még egy pár ezer forintos tétel megvételére is pályázniuk kell, a vételi lehetőségük szinte a nullára csökkent. Az igazi, jó irodalom szinte eladhatatlan. Az 1970–1980-as évek százezres példányban megjelent köteteit ma már kilóra se nagyon veszik meg az üzletek, mert nincs hely a tárolásukra.

– Steinhofer Károly A könyv története című (Budapest, 1915–1916) munkájában ismertet egy 1772-ben kelt rendeletet a könyvkereskedők kvalifikációjáról és jogviszonyaikról. Ebben többek között ez olvasható: „Mindenki, aki magát a könyvkereskedésre szánja, azt előbb kellőképen tanulja meg; azért köteleztetik valamely szabadalmaztatott könyvkereskedőnél hat évet mint tanuló tölteni.” Ma mi a helyzet?

– Katasztrofális. Devalválódott a szakma, képzetlen, tanulatlan az utánpótlás. Amatőrök kezébe kerültek a nem ÁKV-s múlttal rendelkező üzletek. Nincs képzés, az antikváriusokat képző iskolák, tanfolyamok nem tudták fenntartani magukat, beszüntették működésüket – ezt a szakmát pedig egy életen keresztül kell tanulni. Egy tehetséges, tíz éve a szakmában lévő fiatal önvallomása kapcsán a „Jó pap holtig tanul, és bután hal meg” mondás jutott az eszembe. Ezt mondta: „Öt év után azt hittem, hogy mindent tudok, és tíz év után jöttem rá, hogy szinte semmit.” Nos, ekkor kezdett „okosodni”.

– Evezzünk békésebb vizekre! Milyen gyűjteménnyel dicsekedhet egy női antikvárius?

– Dicsekedni nem akarok, de a kultúr- és művelődéstörténeti kötetek mellett az egyiptológia és a judaika kötetei is megtalálhatók a polcomon. A Kner aprónyomtatványai mellett több ezer képeslap is a gyűjteményem része. A legértékesebbek a dedikált köteteim. Birtokomban van többek között Radnóti Miklós Vészi Margitnak és Márai Sándor édesanyjának dedikált kötete. Kedvencem Kozma Lajos Zsuzsa Bergengóciában című (Gyoma–Budapest, 1921) kötete, amelyet Karinthy Frigyes versei színesítenek. Ettől soha nem válnék meg.

– Ennyi pesszimista vélemény után mit vársz az árverésektől a következő években?

– A pesszimista véleményem a boltok bevételére és az utánpótlásra vonatkozott, az aukciók más lapra tartoznak. Ha nincs gazdasági válság, az árverések – kisebb megtorpanásokkal – mindig sikeresek lesznek. A könyvek „körforgása” évszázadok óta tart, ez az élet rendje, nem lehet megállítani. Azt is hozzá kell tennem, hogy a legsikeresebb aukciók letéteményesei ma is az ÁKV-ból kivált munkatársaim, akik több évtizedes szakmai múltjukkal és tudásukkal járulnak hozzá az árverések sikeréhez.