Picassót 3000 font körül, Matisse-t már egy ezresért lehetett kapni a 32. alkalommal megrendezett
London Original Print Fair (LOPF) elnevezésű vásáron. A printeknek egyebek közt ez az egyik
legvonzóbb tulajdonságuk: az egyszeri művészetrajongó számára is elérhető lehet eredeti
műalkotás, sőt híres, befutott művész munkája.

Az idén május 4. és 7. között megrendezett, több mint 50 – köztük számos nemzetközi – kereskedőt felvonultató LOPF egyes nagy londoni művészeti vásárokkal ellentétben nem igényel bár túracipőt és egésznapi hideg élelmet, ám mind a látogatók számát, mind az eladásokat tekintve meglehetősen nagy forgalmat bonyolított le.

Széles volt a kínálat korban, stílusban, technikában és árban is: szitanyomatok, rézkarcok,
fametszetek, litográfiák, linoprintek kínálták magukat néhány száz fonttól a több tízezres
kategóriáig.

Összességében azonban a modern és kortárs darabok voltak túlsúlyban, a leginkább felülprezentált művész pedig egyértelműen David Hockney lett, ami a párhuzamosan futó életmű-kiállításának fényében nem volt túl nagy meglepetés. Érdekes, hogy lehetett tőle 3 ezer, de akár 24 ezer fontért is rézkarcot, illetve litográfiát vásárolni.

A barátságos, családias hangulatú vásáron sem nagy show-val, sem egyéni elrendezésű standokkal nem készültek a kiállítók. Az egyik kivétel a londoni Alan Cristea galéria volt, ahol a kettétagolt kiállítótér egyik felében Cornelia Parker fekete-fehér munkái, míg a másik oldalon Gillian Ayres rikító színekkel dolgozó fametszetei szerepeltek.

A legdrágább darabok egyike Warhol 1967-es Marilyn Monroe-ja (szitanyomat, Edition of 250)
volt, amit 95 ezer fontra tartott a Peter Harrington galéria, de borsos árat kértek Jasper Johns Cicada című litográfiájáért is (1981, 88,90×66,04 cm, 50 számozott kiadás), melyet a New York-i Mary Ryan galéria kínált 41 ezer fontért. Érdemes még itt megemlíteni Lucian Freud Pluto Aged 12 című rézkarcát (2000, 46 számozott kiadás) a Marlborough Graphics standján, amely 85 ezer fontba került.

A vásár utolsó napjának délutánján 32 narancs pötty sorakozott a popart-mozgalom egyik vezető
alakja, Ed Ruscha 2017-es litográfiája mellett (Thinks I, To Myself, 32,5×53,5 cm, 80 számozott
kiadás). A sikerhez a művész kvalitásán kívül talán hozzájárult az is, hogy az úgynevezett „own art”
konstrukcióban kínálták, azaz kamatmentes részletre is megvásárolható volt az 5800 fontot érő
alkotás.

A LOPF a londoni művészeti vásárokhoz illően nem csupán a kereskedelemről szól: társasági
esemény is egyben, és évről évre neves printművészek tartanak előadást. Idén Cornelia Parker mesélt printkészítési gyakorlatáról, és mások mellett Basil Beattie és Glenn Brown is találkozott a közönséggel.

Jelen sorok írója a Redfern galéria képviseletében jelen lévő Gordon Samuel – a LOPF egyik
alapítója – előadására ült be, aki a Grosvenor School londoni művészeti iskola történetéről, illetve
az 1930-as évek színes linónyomat-készítéséről beszélt, egy-egy munkánál az egymásra nyomott
rétegeket is külön bemutatva.

A vásáron ezeket a műveket is meg lehetett találni, és ezek sem voltak éppen olcsónak mondhatók: Lill Tschudi Fixing the Wires linoprintje 45 ezer fontba, Ethel Spowers Wet Afternoon képe pedig 55 ezer fontba került.

A szervezők elégedetten nyugtázták, hogy a komoly magángyűjtők körében is változatlanul kedvelt
maradt a műfaj. Nagyon jól mentek a II. világháború utáni amerikai printek és a korai modern brit
munkák, de a klasszikus nyomatokkal foglalkozó Christopher Mendez is arról számolt be, hogy az
egész készletet eladták.

A kortárs művészek közül jól fogytak Peter Blake, Glenn Brown, Harland Miller, Christopher Le
Brun, Bruce McLean, valamint Cornelia Parker és Gillian Ayres művei. Folyamatosan gyarapodó printgyűjteményének elismeréseképpen idén az Egyesült Királyságban működő múzeumok közül a Newcastle-ben található Hatton Gallery kapta a Hallett Independent Acquisitions elnevezésű, nyolcezer fonttal járó díjat.

Fekete-Tóth Eszter
(Megjelent a Műértő 2017. júniusi lapszámában)