Eddig a felvidéki festők életéről és művészetéről elsősorban Brogyányi Kálmán 1932-ben kiadott Művészet Szlovenszkón című kötetéből kaphattunk magyar nyelvű információkat. Eredeti művet viszont keveset láthattunk, ugyanis főleg a két világháború között, de 1945 után sem volt lényeges „átjárás” a magyar határhoz közel fekvő területek és az anyaország között.

Ám 1990 után is Erdély és a Partium felé irányult elsődlegesen a figyelem. Különösen a nagybányai művésztelep történetének feltárása és újraértelmezése vett lendületet, de ma már más központok -- például Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Brassó, Nagyvárad -- I. világháború utáni művészetéről is többet tudunk. A Felvidékről kevesebb volt az információnk, ez a terület nem került annyira a figyelem és a kutatás központjába. Egy-két kivételtől eltekintve – a 2003-as Mednyánszky-kiállítás szlovák--magyar közös rendezése, vagy olyan elfelejtett életművek felfedezése és feldolgozása, mint a losonci Szabó Gyuláé -- nemigen érződött törekvés a két ország közös történelmi múltjának feldolgozására és a művészeti örökség újraértelmezésére.

Pedig -- amint a Kassai modernek című kiállítás is bizonyítja -- erre nagy szükség lenne. A témát a helyi dokumentumok ismerete nélkül nem lehet érteni, értelmezni. Ezért nagyon fontos az, hogy két kassai intézmény -- a Kelet-Szlovákiai Múzeum és a Kelet-Szlovákiai Galéria -- gyűjteményéből 122 művet kölcsönzött a szentendrei tárlatra. Bár ez csak az első lépés a kérdés feldolgozása felé, már most is kiderült, hogy a két ország művészei a közös történelmi múltban tudtak együtt dolgozni, egyszerre, egy helyen, Kassán alkotni, kiállítani. Úgy tűnik, a létrejött új állam, Csehszlovákia számára a legitimáció szempontjából fontos volt a kultúra támogatása, ezen belül pedig a maradandó, kézzelfogható értékeket létrehozó képzőművészet segítése. A cseh--morva származású, de magyarul is remekül beszélő dr. Josef Polák két évtizedes kassai múzeumigazgatói pályafutása ugyancsak ezt bizonyítja. Utóbbinak több portréját is láthatjuk a kiállításon, tanúskodva a művészekkel ápolt jó kapcsolatáról. A Polák vezetése alatt szervezett közel 200 kiállítás pedig -- amely közül jó néhánynak a plakátja látható a szentendrei tárlaton -- nyitottságát, széles körű érdeklődését bizonyítja.

Kassa a Tanácsköztársaság bukása után az emigráló magyar művészek egyik célállomása lett. Ha a kiállításon szereplő magyarországi művészek névsorát tekintjük, megállapíthatjuk, hogy a hazai progresszió legjavából sokan megfordultak a városban. Perlrott-Csaba Vilmos, Bortnyik Sándor, Kmetty János, Uitz Béla, Kernstok Károly már kiforrott művészként érkezett ide. Közülük kettő stílusa aztán a városban és a Felvidék más helyein látottak alapján megváltozott: Bortnyik rajzain a neoklasszicizmus jelei figyelhetők meg. Egészen a reneszánszig tekint vissza, majdnem raffaellói szépségű alakjait a reneszánsz perspektíva szabályait tükröző, de már szerkezetes épületek veszik körül. Különösen igaz ez a tárlat emblematikus darabjára, dr. Josef Polák arcképére. Az előtérben álló alak mögött reneszánsz és bauhausos architektúra jelenik meg, már-már chiricói hangulatot árasztva. Perlrott pedig a kassai Szent Erzsébet-dóm gótikus oltárai, valamint a szepességi oltárok és kőfaragványok hatására újítja meg stílusát és alkotja meg kubo-expresszív képeit.

Mindkét művész hatással volt az itt élő vagy itt letelepedett fiatalabb alkotókra. Bortnyik hatását elsősorban Krón Jenő rajzain és nyomatain figyelhetjük meg, Perlrottét Bauer Szilárd Kassai dóm című festményén, illetve Schiller Géza arcképrajzán. Ők egyébként -- Jaszusch Antallal és a cseh Frantisek Foltynnal együtt -- a kiállítás legnagyobb felfedezettjei.

Jaszusch már a világháború előtt is jelentős műveket alkotott, és éppen a világégés hatására jött létre expresszív, a szecesszió jegyeit is mutató és a keleti filozófiák hatását tükröző vizionárius művészete. A másik három alkotó életműve ekkor bontakozik ki, izmosodik meg. Krón Jenő remek lehetőséget kap a múzeumtól: itt hozhatja létre iskoláját. Mint művei tanúsítják, teljesen megérdemelten. Nagyméretű rajzai és nyomatai a neoklasszicizmus jegyében születtek, lapjain egy új embereszmény leképzésére tesz kísérletet (Élet I--VI.). A teremtő lélek című litográfiája az ember és a nagyvárosi környezet, a felhőkarcolók egyneműségéről tanúskodik, két évvel megelőzve és megelőlegezve Fritz Lang Metropolisának formajegyeit és gondolatmenetét. Bauer Szilárd festményei és rajzai nélkülözik a heroizálás bármilyen jegyét. Az iparvárosi lét valóságát, a menekülők, szegények, elesettek életét mutatja be expresszív, a neoklasszicizmus hatását sem mellőző és a groteszk kifejezés eszközeivel is élő művein. Schiller Géza egyik festményén (Városi motívum) az ember és az ipari környezet ideális együttéléséről vall, többi képén azonban szintén az expresszív, némiképp a primitivizmus jegyeit is felhasználó társadalomkritikus képalkotással él. A számunkra talán legismertebb mester, Jakoby Gyula pedig a harmincas évek elején alakítja ki nyugtalan ecsetvonású, expresszív festői stílusát.

A kiállítás kurátora, Szabó Lilla az alsó szinten a főműveket mutatja be, a középső, kisebb belmagasságú térben a grafikákat helyezte el. A felső emeletre viszont már nem jutott elég jó kvalitású mű, ennek rendezését és a múzeumi anyag kiegészítését jobban át kellett volna gondolni. Az alapvető fontosságú információkat tartalmazó katalógus sajnos nem készült el a megnyitóra, ám így is köszönet jár a kurátornak, valamint két kassai intézmény vezetőinek, hogy ezt a tanulságos, jól válogatott anyagot bemutatták Szentendrén. Ezzel már elkezdték a 2013-as Kassa Európa Kulturális Fővárosa programsorozat előkészítését, amelyet jövőre egy konferencia szervezésével folytatnak majd. (Megtekinthető 2010. január 17-ig.)

Jurecskó László