A műalkotás is piaci tárgy, adható és vehető. Hol és hogyan vásároljunk műalkotást? Cipőt a cipőboltból, művet a galériából? Talán. Vagy közvetítőktől, internetes szájtokon? Jó megoldás mindegyik, mérlegelnünk kell az előnyöket/hátrányokat. Kérdés például, hogy megvásárlása után visszavihető-e, kijavíttatható-e a műtárgy úgy, mint egy vasaló, egyszóval: érvényes-e rá mindaz, ami a fogyasztói jogok európai rendszerében elérhető jogosítványa a vásárlónak.

A termék és a fogyasztó

Örömmel mondhatom: igen. Kicsit megszorítóbban: nem mindig. Olykor azonban semmilyen fogyasztói jogunk nincsen, csak a klasszikus, szerződésből fakadó intézmények állnak rendelkezésünkre. A kép, a grafika, a szobor, a bútor a jog által finoman „termék”-nek nevezett cikkek széles kategóriájába tartozik. A fogyasztónak megvásárlásukkor sajátos és sajátosan védendő jogai keletkeznek mint gyengébb, kiszolgáltatottabb félnek (a hagyományos értelemben vett mellérendeltség megtartása mellett, de érzékelve a tényleges erőviszonyokat). Feltéve, ha az eladó vállalkozás (gazdasági társaság mint bt., kft., rt., zrt.) – vagyis „a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy” –, a vevő pedig nem vállalkozás, hanem „a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy”.

Amikor a Falk Miksa utca bármely galériájába bemegy a leendő vásárló, és kiválasztja magának a „terméket”, majd a megegyezés jeleként ki is fizeti, olyan szerződés jön létre, amelyet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések kategóriájába sorolunk. Ez egyszerűnek tűnik, de nem az. Jelentős szakirodalma van, és sok bírósági döntés is sorolja az ismérveit. A gyűjtőség még nem klasszifikálódott az Európai Bíróság joggyakorlatában. Idő kérdése, hogy felmerüljön a vitákban: vajon fogyasztó-e a műgyűjtő? Érdemes figyelni arra, hogy a fogyasztó nem lehet jogi személy (cég, közigazgatási szerv, bíróság, hatóság), egyedül a természetes személy, egyszerűbben fogalmazva: az ember maga (ha a cégünk nevére vásárolunk, már nem élnek ezek a jogosítványok).

Szerződéskötési akarata nem mindenkinek van. A 14 év alattiaknak például nincsen, ezért aztán egy 70 milliós Gulácsy pólyás gyerekünk számára történő megvételekor figyelni kell arra, hogy csak apa/anya járhat el a nevében törvényes képviselőként. A kép elajándékozásakor azonban már gyámhatósági beleegyezés is kell. A Falk Miksa utcában is kétféle műtárgy kapható: használt (ez a többség) és új (kortárs művészek műterméből kikerült, első tulajdonosukra váró művek). Mindegyik tekintetében megilletheti a fogyasztót az elállási jog.

A vásárlás módja – ahogy lentebb még szó lesz róla – a döntő pont.

Hibák és időhatár

Használt tárgy esetében nem árt tudni, milyen hibák léteznek, ennek hiányában – már ha az eladó nem adott tájékoztatást – a fogyasztó által fellelt hiba miatt van lehetőség a szavatossági jogok (árleszállítás, javítás) érvényesítésére. Van azonban egy időhatár: „Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek [az általános 2 évesnél] rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; de egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen”. Ez a minimális és jogszabály szavatolta szavatossági idő jog szerint minden használt áru vásárlója számára jár. (Úgy vélem, ezt semmilyen klauzula – amelyekkel gyakran találkozunk árverezőházaknál – nem írhatja felül.)

Izgalmasabb a helyzet akkor, ha véletlenül nem a galériában vagy kereskedésben közvetlenül és személyesen vásárolunk, hanem – miként a jog oly szépen megfogalmazza – üzlethelyiségen kívül, vagy távollevők közt (akár telefonon vagy neten, e-mailben) kötődik meg a szerződés. Ekkor a fogyasztó – akár használt, akár új a tárgy, amit vett – többletjogosítványt kap: 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a vételtől, s ez az idő a műtárgy átvétele napjától kezdődik.

Legegyszerűbben ezt a Savaria Galéria online piacterén megvásárolt festmény példázza. A megegyezést követően az eladó vállalkozás megkapja a pénzt, futárral elküldi a művet. Amint a vevő (a fogyasztó) megkapja, 14 napja van arra, hogy meggondolja magát, szereti-e, amit vett, vagy inkább nem. (Ha nem vállalkozástól vesz, akkor mindez, mint már fent utaltam rá, nem érvényes.)

A vállalkozás – ez a leggyakoribb eset – lehet közvetítő is. A helyzet ilyen esetben bonyolódik annak függvényében, hogy a tényleges eladó vállalkozó vagy magánszemély. Mint az aukciók esetén, amilyeneket a Falk Miksa utcai eladók évente többször is rendeznek. A helyszínen megjelenők licitálhatnak, de vannak, akik ezt telefonon vagy neten teszik. Ez a nyilvános árverés, amely jogszabály szerint „olyan értékesítési módszer, amelynek során a vállalkozás az árverező által lefolytatott átlátható, versenyszerű licitálás keretében szerződéskötésre tesz ajánlatot a fogyasztóknak, akik az árverésen személyesen megjelennek, vagy ennek lehetősége számukra biztosított, és amelyen a sikeres licitáló arra vállal kötelezettséget, hogy az ajánlatban foglaltak szerint szerződést köt”.

Aki ilyen nyílt árverésen vásárolt, elveszti fogyasztói jogainak azonnali elállásra vonatkozó részét (45/2014. (II. 26.) Korm. Rendelet 29. § (1) bek. k./ pont). Lényeges és nem elfelejtendő megszorítás, hogy „nem minősül nyilvános árverésnek a fogyasztók és vállalkozások rendelkezésére álló árverési célú internetes honlap használata”.

Azt az aukcióknál nem tudhatjuk, hogy vállalkozás adja-e be éppen az adott munkát. A beadóról általában semmit sem lehet hivatalosan tudni. Ha vitánk támad, a bíróság előtt azért tisztázni lehet az eladó tényleges személyét, bár az árverezőházak minden effajta nyilvánosságtól ódzkodnak, és védik is ügyfeleiket (lásd a Jenack aukciósház 2013-as New York-i fellebbviteli bírósági ítéletét).

Két rendszer

Az árverező és a beadója, illetve az árverező és a vevő közötti szerződés jogi kapcsolatait két rendszerben szoktuk megfigyelni. Az elsőben az árverező megbízottként jár el, a tényleges szerződés az (általában ismeretlen) eladó és a vevője (a fogyasztó) között jön létre úgy, hogy az eladót az árverező képviseli, ő veszi át helyette a fizetséget és szolgáltatja ki a műalkotást a vevőnek. A másik a bizományosi rendszer, amikor az árverező a beadója helyett saját nevében köti meg a szerződést a vevővel megbízója javára. Az árverező cégek általános szerződési feltételei nem mindig adnak kellő eligazítást a saját jogviszonyaikról, a „megbízás” fogalom ugyanis mindkét formára érvényes.

Ilyenkor elgondolkodtató a helyzet: a nyilvános árverés fogalma ugyanis enyhén lyukas, azt nem szabályozza, hogy a vevő kivel köt szerződést. Lehet közvetlenül az árverési beadóval, de lehet az árverezővel is. Pontosabb szabályozás – például annak a vélelemnek a felállítása, hogy az árverező cég mint vállalkozás az eladó, ellenkező bizonyításig – sokat lendítene a joggyakorlaton.

Akárhogyan is nézzük: alapjáraton a fogyasztói jogok érvényesülése korlátozott a személyesen látogatható művészeti árveréseken.

Ezért megfontolandó, hogy egy gyors és nagyon határozott pillantást vessünk a nyilvános árverésfogalom alóli kivételre, amely az „árverési célú internetes honlap használata” esete, és amely eltünteti a fogyasztói jogok teljes skálájának érvényesülése előtt álló akadályokat.

Mit jelent ez?

Az axioart.com használata esetén – mivel az nem más, mint egy „árverési célú internetes honlap” – fogyasztói jogaink teljes szépségükben ragyognak, elállási jogunkkal együtt. Igaz, ezért az „árverési célú internetes honlap” számára az árverezőnek járó jutalék feletti fizetéssel tartozunk.

A magyar galériák közül a Kieselbach Galéria és a Virág Judit Galéria is elérhető a nagy aukciós honlapon (liveauctioneers.com). Így ha valaki a magyar szabályozás megismerése után úgy gondolja, hogy összes joga jövőbeni megóvása érdekében vállalja az aukciós honlap költségeit, szerencsésebb választás, ha a liveauctioneers.com-on keresztül vásárolja meg a kiválasztott alkotást – akár úgy is, hogy ott ül a magyar aukciós helyszínen, és onnan küldi be ajánlatát.

A fogyasztói pozícióban levő vevőnek is megéri gondolkodni: teljes joga akkor lehet, ha egy – akár EU-n belüli – vállalkozástól vásárol.