Nemcsak a rendszerváltás, hanem a második világháború utáni Magyarország legnagyobb volumenű beruházása indulhat el a közeljövőben: a teljes budai Várhegy városrendezése. A terv ambiciózus, mert nem csupán a palota felújításáról van szó, hanem a teljes várnegyed rendbetételéről. A feladat részét képezi az építészeti feladatok mellett a közlekedési rendszer fejlesztése és a terület funkcióinak tisztítása, átalakítása, újragondolása is. A projekt jelentőségét az is jelzi, hogy szinte semmit nem lehet hallani róla. Az ügy hivatalosan egyetlen helyen kapott nyilvánosságot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő honlapján, ahol is a „Budai Várhegy városfejlesztési és építészeti koncepciójának, tanulmánytervének elkészítése” címen írtak ki pályázatot. A feladat maga egyáltalán nem volt fajsúlyos, hiszen csak egy megvalósíthatósági tanulmányt kellett készíteni arról, hogy mibe kerülne a később elkészítendő, már valóban a konkrétumokkal foglalkozó koncepcióterv. A munka értékére utal még, hogy ennek ellenére nagyléptékű sakkjátszma indult meg a színfalak mögött, valószínűsíthetően már a felhívás megjelenése előtt...
A folytatás elolvasható az Artmagazin weboldalán >