Bélyeget és bélyeges objektumokat mindenki gyűjthet akár szakmai ismeretek nélkül is, hiszen minden gyűjtői pályafutás az alapoknál kezdődik: szokványos vonulata az anyaghoz jutás, annak rendezgetése, majd a kollekció egyre tudatosabb, tervszerű építése. A tudás az idők folyamán alakul ki, mindenkinél azon a szinten, amennyire megdolgozik érte, illetve amit egyéni képességei lehetővé tesznek. Ám a régiséggyűjtéshez minden vonatkozásban hasonlító professzionális bélyeggyűjtéshez -- a komoly, kutatásra alapozott tematikus filatéliát is beleértve -- mindenképpen komoly szakértelem szükséges.

Jóval könnyebben művelhető és elterjedtebb az a fajta tevékenység, amelyhez nem annyira szakmai tudásra, inkább az egyetemes kultúrához kapcsolódó ismeretanyagra van szükség, és ahol a látvány, azaz a bélyegen megjelenő kép, ábrázolás a lényeg. Ez a gyűjtési forma jellemző módon hobbi jellegű, szórakoztató időtöltés. A bélyegképek segítségével nyomon követhető az egyes kultúrák művészeti irányzatainak fejlődése, az ízlések időbeli változása, általánosságban pedig ennek a sajátos kisgrafikai ágnak a fejlődése (esetenként korcsosulása is).

A bélyegkép változatainak történeti alakulását sok tényező befolyásolta. Vitathatatlan, hogy minden bélyegkibocsátó állam minél szebb, látványosabb bélyegeket akart és akar kiadni, hiszen ez a kezdeti időkben az államiság jelképe és az ország "névjegye" volt, a XX. századtól pedig egyre inkább jól fizető állami, sőt exportbevételt hozó kereskedelmi termék. A megjelentetett bélyegek színvonala természetesen változó, más a fejlett kultúrájú és infrastruktúrájú országokban, és más a szegényebb, elmaradottabb államokban. Rendkívül érdekes ilyen vonatkozásban, hogy a gyarmatosítás korában a "fejletlen" gyarmatok bélyegei szépségben, igényességben megelőzték az anyaország -- Anglia, Franciaország -- kiadványait. Azt is tekintetbe kell venni, hogy a bélyegek elterjedése után néhány vezető nyomda több más ország számára gyártott bélyegeket; a termékek menedzseléséhez akár egy másik kontinensen is érdekük fűződött a cégeknek.

Az immár jó másfél évszázados bélyegtörténet során a millióhoz közelítő mennyiségű kisgrafikai alkotás jött létre, ezek művészeti szempontú, összefoglaló elemzése azonban még mindig várat magára. A nemzetközi elismerések, díjak odaítélésekor a kijelölt szakemberek megállapítják, hogy például egy adott évben melyik bélyeg volt a legszebb vagy egy adott témában -- egy hosszabb időszak leforgása alatt -- melyik bélyeg számít a legtetszetősebbnek. A döntés sok esetben szűkebb körű szavazás eredménye, mélyebb elemzésre csak esetenként kerül sor. Mindazonáltal ezek a megmérettetések általában komolyak, és további lendületet adhatnak egy-egy művésznek. Magyar bélyegek is gyakran szerepeltek a díjazottak között, ezekből néhányat be is mutatunk.

A véleményformálás sohasem egyszerű, hiszen a bélyegek mint kisgrafikák már a kezdetekkor is sokfélék voltak, és az idő haladtával ez a sokféleség egyre jobban érvényesült. Bővültek az előállítási technikák, ám még ezeknél is sokkal gyorsabban gyarapodtak a témák. Hatalmas verseny alakult ki a bélyegkibocsátók között, amelynek motivációja a "névjegy" jelleg megtartása mellett a nemzetközi piacon való sikeres szereplés.

A világon 1840 óta kiadott postabélyegek száma napjainkra -- a féleségeket tekintve -- sok százezerre duzzadt. Arculatuk ugyancsak jelentős változásokon ment át. Kezdetben a postabélyegeket rendkívül behatárolt tematika -- uralkodók, heraldikai motívumok vagy maguk az értékszámok -- és sok tekintetben hasonló művészi és technikai megvalósítás jellemezte (érdekes példa erre a boríték és a postakürt szimbólumként való megjelenítése és az egyes országok egymásra hatása).

Az egyes bélyegek fő jellemzői: a méret, a szín, a nyomdatechnika jellege, illetve minősége. A legfőbb elem azonban maga a bélyegkép, a kompozíció. Ez lehet egyszerű témaközvetítés, egy portré, egy szám, egy táj, egy épület bélyegképre történő transzponálása (ami különlegesen szép alkotásokat is eredményezhet) vagy plakátszerű, üzenetet közvetítő önálló kompozíció, esetleg kifejezetten komoly művészeti értékű kisgrafikai alkotás.

A filatéliai emlékek gyűjtői is adósai a nagyközönségnek azokkal a bemutatókkal, ahol ilyen szempontok szerint lehetne összehasonlítani a bélyegeket. Ennek oka egyszerű: a szakmúzeumokban a bélyegek országok szerint és időrendben, a bélyegkiállításokon pedig témájuk vagy funkciójuk szerint láthatók együtt -- értékelő kommentárok nélkül. Ha pedig egy gyűjtő kiállítási témaként a bélyegek művészeti vonatkozásait választja, a terjedelmi korlátok miatt ezt csak leszűkítve, ugyanakkor mégis elnagyoltan teheti meg.

Vitathatatlan: a bélyeg a vizuális kultúra része. Azáltal, hogy a bélyegek a XX. században az információáramlás elválaszthatatlan segédeszközei voltak, mind tartalmuk, mind kivitelezésük óriási jelentőséget kapott. A század második felében bekövetkezett témarobbanás nyomán pedig nemcsak a bélyegek művészetéről beszélhetünk, hanem a művészeti alkotások is megjelennek a bélyegeken. Az ötvenes években az állat-, virág-, sportbélyegek után domináns motívummá vált az űrhajózás, majd a hatvanas években, amikor a többszínnyomású technikák lehetővé tették a festmények minőségi reprodukálását, a világot elöntötték a szebbnél szebb festménybélyegek. A karácsony és a húsvét volt a legjellemzőbb alkalom ezek kiadására, de egy-egy stílusirányzat, egy-egy korszak is keretet adhatott reprodukciós bélyegkiadványok megjelentetésének. A festménybélyegek gyűjtése világszerte óriási divattá vált. Sorra kerültek rá a legnevesebb képtárakban, múzeumokban látható remekművek akár a legkisebb óceániai bélyegkibocsátó sziget gyönyörűen kivitelezett bélyegeire, komoly érdemeket szerezve a festészet széles körű népszerűsítésében. Ezek a bélyegek a tömegeknek készültek, jelentős piaci értéket éppen mennyiségük miatt valószínűleg nem fognak elérni, de fontos szerepük van abban, hogy szélesebbre tárták a kaput a művészeti tájékozottság területén. A középkori vagy a reneszánsz Európa festészeti remekeit Ázsia, Amerika lakóinak jó része nem a könyvekből, a korábban még álomnak is merésznek tűnő világhálóról, hanem a bélyegekből ismerte meg. A hatvanas-hetvenes évek postát soha nem látott, nyomdailag bélyegzett spekulatív kiadásai (Jemen, Umm Al Quwain, Ras Al Khaima, Fujeira) is elsősorban a felfutó festménybélyeggyűjtés "hátán" jutottak el a bélyeggyűjtőkhöz. Ezeknek már nem sok közük van a filatéliához.

A bélyegtervezők a reprodukciós feladatokat többé-kevésbé sikeresen oldják meg. Vannak nagyon jól sikerült festménybélyegek, épületadaptációk, egy-egy sportjelenet, de gyakran igénytelen és művészileg értéktelen produktumok is belekeverednek a világ bélyegtermésébe. Az igazi feladat egy bélyegtervező számára nem a kopírozás, hanem a témák önálló, sajátos tervezői arculattal történő megfogalmazása. Ha a művészi kivitel mellett az adott bélyegnek átvitt értelmű mondanivalója is van, akkor igazi miniatűr remekművek is születhetnek. Napjainkban egyre több olyan bélyeget adnak ki, amelynek egy-egy adott témához kell kapcsolódnia. Az európai együttműködést például évente más-más grafikával jelenítették meg a tagállamok, egy mintát követve. Más témák viszont csak tartalmukban közösek, a képi megvalósítás a művész dolga. Egy-egy évforduló eltérő megfogalmazásaival találkozhatunk például a Churchill-, Mozart-, Lenin-, Diana hercegnő- és sok más évforduló alkalmából.

A bélyegtervezés különleges feladat. Számos nagyméretű alkotás lekicsinyítve egészen más hatást kelt, olykor ellenkező előjellel hat. A néhány négyzetcentiméteres művek minden részlete éppúgy fontos, mint az összhatás. Egy rosszul megválasztott értékszám, egy diszharmóniát keltő kompozíciós arány teljesen elronthatja a bélyeget. A magyar tervezők sorában számos kiemelkedő művészt találunk, például Helbing Ferencet, Légrády Sándort, Konecsni Györgyöt (életmű-kiállítása tavaly év végén nyílt meg a Bélyegmúzeumban), Nagy Zoltánt, Vertel Józsefet vagy Varga Pált. Alkotásaik a leveleken a világ minden tájára eljutottak.

Különleges csoportot képeznek a metszett mélynyomással gyártott bélyegek alkotói. Ezzel a technikával általában ketten dolgoznak, csak esetenként végzi egy személy a teljes munkát: a komponálást és a metszést. Ez nagy tehetséget, hosszú iskolázottságot és nagy tapasztalatot igényel. A végtermékek viszont egyértelműen a bélyegek arisztokratái. Ezt igazán akkor értékelnénk, ha a bélyegeket tíz-hússzoros nagyításban láthatnánk. A MÜPA kiállításán 2008-ban szembesülhettek mintegy 15-szörös nagyításban a látogatók egy 1959-es osztrák Haydn-bélyeggel. Lenyűgözően szép volt. A tervező, Rudolf Toth a hasonló eljárással készült osztrák bélyegek egyik legnevesebb készítője (magyar neve őseitől ered, Boszniában született és Ausztriában élt, nevének gyökerei korábbra nyúlnak vissza). Az ő osztrák Liszt-bélyege mellett a legszebb magyar réznyomású bélyegekből mutatunk be egy kisebb válogatást.

Természetesen számos más nyomdatechnikai eljárás nyomán is születtek remekművek. Az 1930-as években készült egyszínű bélyegek gyakran harmonikusabb hatásúak, mint a legszínpompásabb modern gyártmányok.

Igazi élményt a bélyegművészetről egy (vagy több) látogatás adhat a Hársfa utcai Bélyegmúzeumban, ahol az egyes államok bélyegkiadásainál olykor egy-másfél évszázadot utazhatunk a történelemben és a művészettörténetben, és ezt minden országnál újra és újra átélhetjük. (Itt a magyar bélyegek esetében természetesen jóval gazdagabb anyaggal találkozunk).

Zárógondolatként az 1906-ban, az osztrák--magyar katonai közigazgatás által kiadott Tájképek című bosznia--hercegovinai sorozat szecessziós mellékmotívumait bemutató képekkel szeretném felhívni a figyelmet a bélyegek művészeti vonatkozású üzenetére: a Koloman Moser és Ferdinand Schirnböck alkotta tervező páros minden bélyegen más-más szecessziós motívumot szerepeltet, amelyeket talán senki nem is néz meg figyelmesen. Jó lenne, ha gyűjtők és nem gyűjtők egyaránt nyitott szemmel (sőt nagyítóval vagy számítógépen) szemlélnék és keresnék, élveznék a bélyegeknek azt az üzenetét is, amelynek a filatéliai értékre nincs ugyan semmi hatása, megértése nélkül azonban -- bármekkora legyen a bélyeggyűjteményünk -- mégis szegényebbek maradunk.

Visnyovszki Gábor