2025. szept. 09., kedd

Eredmények és esélyek. 2008-as áttekintés

- 1970. jan. 01.

Ha csupán a száraz statisztikai adatokat nézzük, akkor tavaly mindössze az árverések számában nem volt szignifikáns különbség a 2007-es évhez viszonyítva. Minden más mutató jelentős visszaesésre utal, amiért sokan kézlegyintéssel a gazdasági válságot teszik felelőssé, holott ez messze nem fedi a valóságot.

Míg 2006-ban és 2007-ben egyaránt 69 könyvaukciót tartottak, 2008-ban 67-ről számolhattunk be. Vidéken csupán hat árverést rendeztek, és öt ízben vendégeskedtek aukciójukkal Budapesten vidéki székhelyű antikváriumok, míg a fővárosi Fekete Hattyú Antikvárium egyik árverésére Gyulán került sor. A táblázatban szereplő aukciósházak 16 aukción -- kerekítve -- összesen 81,6 millió forintos árbevételre tettek szert, 2007-ben ugyanez az adat 13 aukción 96,8 millió forint volt. Ez az igen jelentős visszaesés főként azért következett be, mert a közel 28 millió forinttal tavalyelőtt piacvezetővé avanzsált Alexandra Antikvárium 2008-ban nem tartott árverést. Távolmaradását az indokolta, hogy válogatott kincseiből Új Magyar Athenas címmel 549 tételes ajánlójegyzéket adott ki könyv formájában, kiváló tanulmányokkal.

A vezető antikváriumok által rendezett 16 aukción 5899 tétel került terítékre, szemben a 2007-es 13 aukción felvonultatott 4614-gyel. Ez szinte semmilyen különbséget nem jelent, mivel az élboly tavaly három árveréssel többet rendezett. Az már nem is okozott különösebb meglepetést, hogy az erősorrend megint jelentősen megváltozott, és ennek nem csupán az Alexandra kiválása volt az oka. A Studio Antikvárium 2007-ben elhalasztotta őszi aukcióját, tavaly viszont négyet is tartott, így visszakerült az első vonalba. A Múzeum Antikvárium kihagyta a tavaszt, októberben viszont online is megmérette magát a hagyományos november végi aukció előtt, de a két esemény együttes eredményével sem tudott a legjobb hat közé bekerülni -- főleg az online árverés viszonylag gyenge eredménye miatt. Helyére az élbolyt évek óta üldöző és most beérő Nyugat került. A vezető hatos két legstabilabb tagja, a Honterus és a Központi eddig minden összevetésen ott volt a dobogó valamelyik fokán; az előbbi öt éven belül harmadszor lett piacvezető. Az egy aukcióra kivetített eredmény csak egy helyen tér el az év végitől: a sorrend itt Honterus, Központi, Studio, Antiquarium Hungaricum, Szőnyi, Nyugat. A milliós tételek előfordulása a 2006--2007-es évek jelentős erősödése után tavaly erősen visszaesett: egész évben mindössze 15-öt regisztrálhattunk, amelyek közül 10 a Központi kínálatában szerepelt. Kettő volt a Honterusnál, egy-egy pedig a Studio, a Szőnyi és a Krisztina kínálatában. Az még sosem fordult elő, hogy tavasszal több lett volna a milliós tétel, mint ősszel -- most ez is megtörtént, 9:6 arányban. Ez részben annak köszönhető, hogy ősszel a Központinak egy, a Studiónak két -- millió feletti kikiáltási árú -- tételére nem akadt licitáló. A 2007-es évhez viszonyítva tavaly a milliós tételek leütési összege is nagyságrendekkel csökkent. A 28 milliós tétel között 2007-ben volt két tízmillió feletti, valamint egy nyolc- és egy hétmilliós is. Két évre visszamenőleg kéziratok végeztek a leütési lista élén, 2008-ban viszont a kéziratokért adott legmagasabb összeg mindössze 600 ezer forintot tett ki.

A tavalyi év rekordleütései sorrendben: a Studio Antikvárium májusban aukcionálta Pázmány Péter esztergomi érsek négy vitairatának első kiadásait tartalmazó kolligátumát (Bécs és Pozsony, 1626 és 1631 között), amiért 2,5 millió forintot adtak. A Központinál került terítékre az 1590-ben kiadott híres Vizsolyi biblia hiányos, csak az Ószövetség első részét tartalmazó példánya, ez 2,2 milliót ért. Szintén a Központinál árverezték Vörösmarty Mihály A bujdosók című drámájának (Székesfehérvár, 1830) dedikált kötetét, amely 1,8 millióig jutott. Ugyanennyiért cserélt gazdát Bartholomeus Sibilla Speculum peregrinarum questionum című (Strasbourg, 1490) ősnyomtatványa is.

A kéziratok között ugyancsak a Studio vitte el a nem túl nagy dicsőséget jelentő tavalyi pálmát: Babits Mihály 1910-ben kiadott, Az irodalom halottjai II. című irodalomtörténeti írásának tizenöt oldalas autográfja hatalmas meglepetésre már indulóáron, 600 ezer forintért elkelt. Az év legjobb vétele volt. Hajszállal szorult a második helyre 590 ezer forinttal az Opera által aukcionált, 1848. november 13-án kelt Kossuth Lajos-levél, amelyet szerzője "Kedves Barátom" megszólítással írt az ismeretlen címzettnek. Teleki László gróf 1849. október 26-án, Párizsból datált levele Andrássy Gyula későbbi miniszterelnöknek a Központinál 420 ezer forinttal fért fel a képzeletbeli dobogóra.

A térképek között a Krisztina Antikvárium Koelers-atlasza (Nürnberg, 1730) érte el a legmagasabb leütést: az 51, kézzel színezett rézmetszetes térképlap 1,8 millióért váltott tulajdonost. Luigi Ferdinando Marsigli Dunáról szóló műve, a latin nyelvű, hatkötetes Danubius Pannonico-Mysicus 1726-ban jelent meg először, a térképeit külön kötetben is kiadták 1741-ben. Ez a 31 rézmetszetes térképlapot tartalmazó album a Honterus aukcióján kereken egymilliós leütést hozott. Alig maradt ki a milliós tételek táborából a Központinál szerepelt Hondius-féle Nova totius terrarum orbis geographica ac hydrographica tabula. Az 1641 körül Amszterdamban készült rézmetszetű világtérkép árát 950 ezer forintra verték fel.

Az év rekordleütését és egyben legnagyobb meglepetését a Vörös katonák előre! feliratú 1919-es plakát hozta. Az Uitz Béla-kompozíció feliratát nem kisebb alkotó tervezte, mint Bortnyik Sándor. A mű aukción még sohasem szerepelt, közgyűjteményekben is mindössze két példánya található. A plakát tipikus állandó kiállítási darab, ilyen minőségben szerepel a Magyar Nemzeti Galériában és a Magyar Nemzeti Múzeumban, de a nagyközönség már Berlinben és Prágában is láthatta. A Központi őszi kínálatában szereplő ritkaság 3,6 millióval lett az év leütési rekordere -- ilyen alacsony csúcs az elmúlt kilenc évben nem fordult elő, ahogyan az sem, hogy plakát legyen a könyvárverések sztárja.

Az év negatív szenzációját okozó Babits-kéziratról már írtunk, de voltak még említésre méltó érdekességek. A Honterus márciusban indította Nagy Iván Magyarország családai czímerekkel és nemzedéki táblákkal című munkáját (Pest, 1857--1868) tizenkét kötetben és egy pótkötetben. A genealógia és heraldika 120 ezerről indított alapművéért 420 ezer forintig licitáltak, ami már akkor is kisebb meglepetést okozott a gyűjtők körében, mert a mű reprint kiadásban is hozzáférhető. De jött a november és Szőnyiék aukciója, ahol egy, a tavaszival teljesen azonos, szintén szép állapotú Nagy Iván-sorozat 160 ezerről egészen 1 millió forintig szárnyalt. A Központinál 160 ezer forintot fizettek májusban Ady Endre Versek című (Debrecen, 1899) kötetéért, a Múzeum novemberi aukcióján ugyanezt 40 ezer forintért haza lehetett vinni. November 8-án, Szegeden 170 ezer forintot adott vevője Arany János összes munkáinak (Budapest, 1900) 13 kötetes kiadásáért, december 4-én az Operánál 260 ezer forint lett az ára -- érdekesség, hogy az a gyűjtő vette meg, aki Szegeden egészen 160 ezerig küzdött érte. Fáy András Hasznos házi jegyzetek című művének első kiadását (Pest, 1826) szintén Szegeden már 28 ezerért el lehetett vinni, december 5-én viszont Budapesten, a Központinál 85 ezret ért. A lapunk korábbi számaiból helyszűke miatt kimaradt, de említésre érdemes leütések közé tartozott Libay Lajosnak a Kisfaludy-albumban 1870 körül megjelent, A balatonfüredi Nagy vendéglő a Horvát házzal című kőnyomata, amelyért 240 ezer forintig tartott a küzdelem (a Horvát-házban rendezték az első Anna-bált).

A Központi májusi aukcióján öt ősnyomtatvány is szerepelt. Nürnbergben 1487-ben jelent meg az Ószövetség első része, Nicolaus de Lyra ferences szerzetesnek, a párizsi egyetem teológiai tanárának magyarázataival. Vagy a mű 300 ezres indulóára volt alacsony, vagy nagyon kellett valakiknek, mert egészen 1,2 millió forintig tartott érte a licit. Petrus de Palude Sermones Thesauri novi de sanctis című műve (Strasbourg, 1491), Sermones qudragesimales Thesauri novi című, ugyanabban az évben megjelent művével egybekötve 400 ezerről indult, és végül 700 ezer forintot adtak érte. Jó vétel volt, mert a szentekről szóló, valamint a nagyböjti időszakra szánt beszédeket tartalmazó kötetekből mindössze egy-egy példány van magyar közgyűjteményben.

A kéziratokkal ellentétben nagyon jó évet zártak az atlaszok és a térképek. A már említetteken kívül Isaak Tirion Nieuwe en beknopte Hand-atlas című (Amszterdam, 1769 körül), 51 rézmetszetes térképlapot tartalmazó albuma a Honterusnál 800 ezer forintot ért, míg Amerika rézmetszetű térképéért, amely Abraham Ortelius Theatrum Orbis Terrarum című albumában jelent meg 1588-ban, a Központinál 550 ezer forintot adtak.

Első olvasatra sokan akár zuhanórepülésnek is nevezhetnék a 2008-as könyvárverések történetét, pedig korántsem történt katasztrófa. A 2007-es év kiemelkedő eredménye az Alexandra Antikváriumnak köszönhető, annak közel 74 milliós összleütésénél csak a Központi ért el egyszer magasabbat: 2003-ban, amikor a "csúcsra járatás" tetőpontján ez az érték 95 millió felett volt. Az Alexandra 12 egymillió feletti leütése -- közte két tízmillió feletti -- is párját ritkítja, így azután várható volt, hogy a bevezetőben említett ajánlójegyzék miatti távolmaradásával komoly űrt hagy maga után -- egyúttal jelentős visszaesést okozva a statisztikában. Állításunk igazolásául csak annyit, hogy a 2008-as év piacvezető hármasa -- Honterus, Központi, Studio -- közel 20 millióval hozott magasabb eredményt, mint 2007-ben. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a gyűjtők és a befektetők is jóval megfontoltabban licitálnak; sok volt a "nagyon jónak" nevezett vétel, de az is igaz, hogy tavaly nemigen került elő szíveket megdobogtató, komoly ritkaság.

Horváth Dezső