Ismét bebizonyosodott, hogy Oroszországban minden lehetséges, még csodaszámba menő dolgok is. Példa erre a Moszkva melletti pusztaságból kinőtt technikatörténeti kiállítóhely, Vagyim Zadorozsnij Technikai Múzeuma, amely méreteivel, kiállítási tárgyainak sokaságával és legfőképpen fejlődési ütemével mindenkit megdöbbentett. E sorok íróját nemkülönben.

    A hamisítatlan sztálinbarokk stílusban felépített hatalmas múzeum gyanús mustársárga, rideg égszínkék és fagyos hófehér színekben pompázik. A tetején sorakozó kis obeliszksoron kívül más díszre nem futotta a tervezők fantáziájából. Aki a Szovjetunióban élt valaha, abban bizony némi szorongást ébreszt a rideg, katonai jellegű hatszintes épület. Nem hittem volna, hogy valaha is vadonatúj „kommunista épületszauruszt” fogok látni. Olyat, amely múzeumon kívül mindenre emlékeztet –  miközben sugárzik róla a beleépített pénztömeg.
Bent azonban szinte rám omlottak a kétszintes terem technikai csodái. Régi duplaszárnyú repülőgépek, ötven–száz éves gépkocsicsodák és motorbiciklik sora fogadott. Ilyen rendezett, kihívóan tökéletes expozíciót az ember Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban sem igen lát. Tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy a gépjárművek többsége valódi ritkaság, amelyekről a veterán autók szerelmesei Nyugaton is csak álmodozhatnak.
– A gyűjtőszenvedély némi idő elteltével szörnyűbbé válik, mint a halálos kór. Miközben az ember összeállítja a kollekciót, számtalan gondot kell megoldania. Hol tároljuk a gépjárműveket, hol restauráljuk, miként mutassuk be őket? Az autónak ugyanis mozognia kell, részt kell vennie versenyeken, vagyis életre kell kelteni, bármily rossz állapotban találjunk is rá – magyarázza a múzeum tulajdonosa, Vagyim Zadorozsnij.
Bár valóban számos problémával kell megküzdenie, a múzeum létrehozásakor egy gondja biztosan nem akadt: mindig volt elegendő pénze szenvedélye magas szintű kielégítésére. A Kárpátaljáról elszármazott Zadorozsnij előbb elvégezte a moszkvai pedagógiai főiskolát, majd néhány évig történelmet tanított, míg végül régiségkereskedőnek állt, mely foglalkozást igen nagy sikerrel folytatta. Hogy a fiatalember hogyan szerezte mesés vagyonát, azt homály fedi – de ez mellékes is.
– Számomra a régiségek időn kívüli tárgyak, a történelmünk elválaszthatatlan részét képezik. A technika sokkal többet tud elmondani nekünk, mint bármely történeti előadás. A legfontosabb célom az, hogy bemutassam az elmúlt évtizedek technikai fejlődését. Itt látható például az első sugárhajtású hajtóművel ellátott repülőgép, a Jak–15, az első adaptív fényszóróval felszerelt Cadillac V–16-os vagy az 1902-ben megjelent Holsman, az első amerikai terepjáró – sorol fel büszkén néhány érdekességet.
Aki megtekinti az állandó kiállítást, annak azonnal feltűnik, hogy a múzeum saját restaurátorcsapata alapos munkát végzett. Egyes katonai autók például annyira tökéletesek, hogy akkor sem lehettek ilyen kifogástalan állapotban, amikor legördültek a futószalagról, a kiváló fényezésről nem is szólva. Ezek a tárgyak sajnos elveszítették eredeti mivoltukat: patinás régiségek helyett csillogó-villogó műautókká változtak.
– Ami a restaurálást illeti, nos talán a legnagyobb kihívást Adolf Hitler Mercedes limuzinja jelentette, amelyet roncsként vettem meg. A műhelyben álló „vascsontváz” még a leggyakorlottabb szerelőinkre is ijesztően hatott. Ennek dacára sikerült újjáépítenünk. Megjegyzem, német kollégáink egymillió dollárt ajánlottak a roncsért. Volt egy másik nehéz munkánk, még a múzeum megalapítása előtt. Megvettem egy BMV Dixi DA3-ast, amelynek a karosszériáját disznóvályúnak használták, a motorját pedig horgonynak. Ez is működőképes már – jegyzi meg elégedetten Zadorozsnij.
     Amiről a múzeum tulajdonos-vezetője nem beszélt, az a járművek esztétikája. A kiállított autók ugyanis – leszámítva a katonai járműveket – mind valamilyen életérzést fejeznek ki. Egyesek a hatalmat, mások a gazdagságot hirdetik, megint mások eleganciájukkal kérkednek, és vannak olyanok is, amelyek extrém formáikkal akarják meghökkenteni a közlekedőket. Egy jellemzőjük azonban közös: mindegyiket nagy műgonddal formálták meg a tervezőművészek.
– A múzeum alapkövét 2006-ban tettük le. Gyűjteményünkben ma már 500 tárgy található, kiállítóterünk pedig 1500 négyzetméteres. Januárban nyitjuk meg Szovjetország garázsát, ahol Sztálintól Gorbacsovig mindenki képviselteti magát egy-egy autóval – fejezte be rövid tárlatvezetését a rendhagyó múzeum tulajdonosa.
Erdélyi Eszkimó Péter