Hiba lenne az aukciós piaci trendeket pusztán a rekordok alapján megítélni, hiszen a helyzet csak akkor minősíthető jónak, ha nemcsak a csúcsművek, hanem az alkotások minden kategóriája „hozza” a tőle elvárható árakat. Ám ahhoz sem fér kétség, hogy a csúcseredmények elemzése önmagában is alkalmas lehet bizonyos következtetések levonására. (Nem szabad persze elfelejteni, hogy az árrekordok nem feltétlenül aukciókon születnek. Bár a gyűjtők egymás közötti adásvételeinek és a galériás eladásoknak csak töredéke kerül nyilvánosságra, az ismert adatokból is tudható, hogy ezeken a csatornákon a művek esetenként magasabb összegekért cserélnek gazdát. Jackson Pollock Nr. 5. című képe például 140 millió dollárért, Willem de Kooning Nő III. című festménye pedig 137 millióért kelt el 2006-ban; mindkét összeg magasabb a jelenlegi aukciós csúcsnál.)

A két legnagyobb képzőművészeti kategóriában, a festmények és a szobrok között 2011-ben nem dőltek meg az abszolút aukciós rekordok. (Ezeket továbbra is Picasso Akt, zöld levelek és portrészobor című olajképe, illetve Alberto Giacometti Lépő férfi című bronzszobra tartja, 106 500, illetve 103 400 millió dollárral.) Ez a tény önmagában is sokatmondó, de nem feltétlenül értékelendő negatívan. Ha az összforgalom nő (márpedig nőtt, a legnagyobb aukciósházaknál körülbelül 10 százalékkal), az értékesítési arány pedig nem romlik, akkor inkább csak azt jelzi, hogy a piac nincs lázas állapotban, hanem normális „üzemi hőmérsékleten” működik. Ugyanakkor számos alkotó ért el új személyes csúcsot; névsorukat vizsgálva jól látszik, hogy többségük nem a legnépszerűbb klasszikus modernek, és nem is az elmúlt évtizedben agyonsztárolt kortársak (mint például Hirst vagy Koons) közül kerül ki, hanem nagyobbrészt a régebbi mesterek, illetve az életművüket következetesen építő, elismert, de nem érdemeik felett értékelt kortárs művészek közül.
A „régiekre” példa a velencei érett reneszánsz egyik legnagyobb festője, Tiziano, akinek egy 1560 körüli Madonnája a kisdeddel, Szent Lukáccsal és Alexandriai Szent Katalinnal még az év elején 16,9 millió dollárért kelt el a Sotheby’snél New Yorkban. (Eddigi csúcsára 13,6 millió dollár volt.) Egy másik velencei festő, Francesco Guardi még magasabb árat ért el: pályája csúcsán, az 1760-as években festett városképe a Rialtóval júliusban ugyancsak a Sotheby’snél 26,7 millió fontért váltott tulajdonost, a művész korábbi rekordárát több mint két és félszeresére emelve. A kvalitáson túl mindkét kép sikeréhez hozzájárult az a tény is, hogy hosszú évtizedek óta nem bukkantak fel a műkereskedelemben, és kiállításokon is csak nagyritkán voltak láthatók. Ifj. Pieter Brueghel A karnevál és a böjt harca című – azaz apja, id. Pieter Brueghel festményének témáját újra feldolgozó – művével a Christie’s december 6-i londoni árverésén ért el 6,87 millió fontos új csúcsot.
A régi és a XX. századi mesterek művei között az utóbbi években mostohagyereknek számítottak a XIX. századi művészek alkotásai, és ebben a tavalyi év sem hozott lényegi változást. Kiemelkedő eredmények azért itt is születtek: Svájc Hodler után második nemzeti festője, Albert Anker például az év végén kétszer is megjavította korábbi legjobb eredményét. Előbb a Sotheby’s zürichi árverésén adtak egy életképéért 6,13 millió frankot, majd néhány nappal később az ugyancsak zürichi Kollernél jutott két lánytestvért ábrázoló, 1889 körüli festménye 7,38 millió frankig. Ez pedig nemcsak a művész számára volt rekord, de egyúttal a legmagasabb tavalyi aukciós árat is jelentette Svájcban.
Ha a korábbinál kisebb számban, de a XX. század első felében készült művek között is születtek új csúcsárak. Egon Schiele Házak színes mosott ruhával – Külváros II. című 1914-es munkája esetében valóban különleges alkalmat ragadott meg a győztes licitáló. A képet a bécsi Leopold Múzeum bocsátotta áruba a Sotheby’snél júniusban, hogy a bevételből megtarthassa a művész egyik legszebb, az egykori tulajdonos örököseinek kérésére lefoglalt női portréját. Ilyen kvalitású Schiele-kép ma már csak elvétve kerül aukcióra, így nem okozott meglepetést, hogy 24,7 millió fontot adtak érte. A Christie’snél ugyanakkor Paul Klee és August Macke egy-egy műve kelt el a korábbiakat túlszárnyaló összegért: előbbi 4,18 millió, utóbbi 3,96 millió fontért.
Kevésbé számítottak új csúcsokra a Christie’s novemberi New York-i aukcióján, ahol Roy Lichtenstein Látom az egész szobát… és nincs benne senki! című 1961-es vászna került kalapács alá, ám a győztes licit végül – ha „csak” 600 ezer dollárral is – meghaladta az eddigi legjobb árat; 43,2 millió dollárért ütötték le. Egy nappal később a Sotheby’snél a becsértéket megduplázó 61,68 millió dollárral az absztrakt expresszionista Clyfford Still 1949-A-No. 1 című vászna ért el új rekordot, egyúttal az egész év második legmagasabb leütését hozva. A két aukciósházhoz közel álló források szerint a Lichtenstein- és a Still-képet is feltehetően a katari uralkodó vásárolta meg.
Kitűnően szerepeltek az elmúlt évben a német festészet élő vagy a közelmúltban elhunyt nagymesterei: Gerhard Richter 1997-es absztrakt képe novemberben 20,8 millió dollárért kelt el a Sotheby’snél New Yorkban, míg Sigmar Polke rekordja egyetlen este háromszor is megdőlt, ugyancsak a Sotheby’snél – ám ezúttal Londonban. Eddigi csúcsára végül a duplájára emelkedett; a legmagasabbra 5,75 millió fonttal legnagyobb raszterképe, a Dzsungel jutott. Az 1967-ben született mű korábban sohasem szerepelt aukción. Rekordot javított Georg Baselitz is: Spekulatius című 1967-es munkájáért 3,2 millió fontot adtak, 40 százalékkal növelve eddigi legjobb eredményét. A Spekulatius az egykor nagy megbotránkozást kiváltó Hero-sorozat egyik jellegzetes darabja; ma a művész legfontosabb képei közé sorolják.
Ha stílusirányzatonként vizsgáljuk a keresletet, feltűnően sok kimagasló eredményt találunk a szürrealista festők munkái között. Salvador Dalí 1929-ben festett portréja Paul Éluard-ról még februárban kelt el rekordösszegért, 13,5 millió fontért a Sotheby’snél. Ugyanitt Magritte is csúcsot állított fel – legalábbis papír alapú munkái között – 2,5 millió fonttal. Májusban New Yorkban Magritte honfitársa, Paul Delvaux képéért adtak 9 millió dollárt, novemberben pedig ugyanitt egy Max Ernst-festményért 16,3 milliót.
A piacot hosszabb ideje figyelőket aligha lepi meg a hír, hogy a legtöbb kimagasló eredmény Kínában született. A távoli ország 2010 óta a világ legnagyobb aukciós piacának számít. Míg az ottani milliomos gyűjtők érdeklődésének homlokterében korábban egyértelműen a porcelán állt, mostanában mind többen fordulnak a festmények felé. A legújabb fejlemények már a globális ranglistákon is előkelő helyezést biztosítanak a kínai művek számára. A modern festmények kategóriájában Qi Baishi (Csi Paj-si) művei a legnépszerűbbek. A China Guardian májusi pekingi árverésen 425,5 millió jüant (mintegy 16 milliárd forintot), azaz a 2011-es év legmagasabb árát fizették a művész 1946-ban, 86 esztendős korában festett hatalmas méretű munkájáért, amely fenyőágon ülő madarat ábrázol, mindkét oldalán pecsétírásos szöveggel. A kortárs kategória új rekordját Zhang Xiaogang állította fel a Sotheby’s hongkongi árverésén. Az 53 éves művész Örökké tartó szerelem című triptichonjáért, amelyet a kínai avantgárd festészet muzeális darabjának tekintenek, 79 millió hongkongi dollárt, azaz több mint 10 millió amerikai dollárt adtak.
Kevés csúcseredmény született ugyanakkor az orosz művek között, ami nem annyira az orosz gyűjtők csökkenő aktivitásának, mint inkább változó preferenciáiknak tudható be. Úgy tűnik, a legvastagabb pénztárcájú gyűjtők a vége felé járnak a Kreml által is ambicionált „Vigyük haza az orosz művészet kincseit” programnak, és mostanában inkább külföldi kortársak munkáit vásárolják. Nagy népszerűségnek örvendtek körükben többek között Francis Bacon, Lucian Freud és Gerhard Richter munkái.
A fotóművészet iránti növekvő érdeklődést jelzi, hogy itt kétszer is megdőlt tavaly az aukciós rekord. Előbb, még májusban Cindy Sherman Untitled #96 című 1981-es fotográfiájáért adtak 3,89 millió dollárt, majd november elején Andreas Gursky Rhein II című munkája 4,3 millióval ezt is túlszárnyalta. Mindkét mű a Christie’snél került kalapács alá.
Mivel a nemzetközi piacokon a csúcsárak ismét megközelítették a 2009-et megelőző évek szintjét, itthon viszont továbbra is távol vannak attól, 2011-ben tovább nőtt a szakadék a nemzetközi és a hazai árszínvonal között. Igaz, tavaly még arra is volt esély, hogy megdőljön az abszolút magyar rekord, hiszen Tornai Gyula Salome tánca című vásznát a Christie’s júniusban Londonban 1–1,5 millió fontra becsülve bocsátotta kalapács alá, de a kép nem kelt el. Így végül Szinyei Merse Szerelmespárja produkálta a magyar aukciós csúcs negyedét sem elérő 56 millió forinttal az év legjobb árát. Az árveréseken gyakran szereplő művészek közül itthon az elmúlt évben szinte senki nem jutott csúcsárig; egyedül Pekáry Istvánt említhetjük, akinek A három királyok érkezése című, 2,8 millióról indított dekoratív festményéért 9 milliót adtak a Virág Judit Galéria tavaszi árverésén.
Emőd Péter