Nem lesz műtárgypiaci alap a Christie’snél
A Christie’s International felhagyott azzal a tervével, hogy beindítson egy művészeti befektetési alapot, illetve egy hitelező részleget – értesült a Bloomberg - tavaly december óta legalább hét olyan alkalmazott hagyta el a világelső aukciósházat, akik a pénzügyi projektjén dolgoztak. Ez nem jelenti azt, hogy a Christie’s nem keresi a lehetőségeket az alaptevékenységéhez kapcsolható területek kiaknázására. Jövő januárban készülnek megnyitni New Yorkban a teljesen átalakított Red Hook raktárházat; terveik szerint a hipertechnikával felszerelt épületben bérelhetnek majd helyet olyan gyűjtők, akik már nem tudják hova tenni műtárgyaikat, kézirataikat, antik bútoraikat vagy éppen ritka autóikat..