2007. június 8-án bombaként robbant a hír: az esztergomi studiolo reneszánsz falképeit Sandro Botticelli készítette. A szenzációs felfedezés mögött a restaurálásokat tíz éve vezető Wierdl Zsuzsanna és az ELTE művészettörténeti tanszék professzora, dr. Prokopp Mária kutatásai álltak. A Firenzében bejelentett új attribúciót felkarolta a politika és felkapta a média – csak a szakma fogadta hűvös elutasítással. Művészettörténész-körökben sokan csóválták a fejüket, de a nyilvánosság előtt kevesen vállalták fel véleményüket. Dolgozhatott-e egy sztárfestő az esztergomi várhegyen? Miről árulkodnak az átfestések alól előkerült eredeti ecsetvonások? Működhet-e a stíluskritika a nedves vakolatra készült alárajzolás és alászínezés alapján, ha a freskó felső rétege, maga a „festmény” lekopott? És főként: mekkora művészeti piacot jelentett a quattrocento Magyarország? Az Artmagazin a falkép restaurátorát faggatta az elmúlt évtized legnagyobb vihart kavart hazai régészeti felfedezéséről, a lekapart rétegekről, a Botticelli-attribúción ülő átokról és a legújabb hipotézisekről.

Megjelent egy könyv nemrégiben, ami az esztergomi freskók feltételezhető Botticelli-kapcsolatát dolgozza fel, valamint egy film is született a témáról, amit különböző televíziók játszanak, sőt még a Filmszemlén is vetítettek. Ma reggel olvastam az angol wikipedia Botticelli szócikkében, hogy a fiatal festő első munkája Esztergomban volt. Beszélhetünk arról, hogy ez a tudományos hipotézis két év alatt nagy karriert futott be a széles közvélemény előtt?

Beszélhetünk, a közvélemény általában mellette áll. De a művészettörténeti kutatások és a restaurálási eredmények egy kis szakmai vihart is kavartak, leginkább szociológiai és társadalompszichológiai okok miatt. Meggyőződésem, hogy nem igazán szakmai háttere volt a vitának. Az ellenzők húsz évvel ezelőtt látták utoljára a falképet, amikor teljesen át volt festve, átdolgozva, most nem nézték meg, és mégis azt merik nyilatkozni, hogy nem. Prokopp Mari szokta mondani, hogy ez nem szakmai vita, hanem ők egyszerűen azt mondták, hogy nem. A vita bármilyen tudományos szakágban azt jelenti, hogy ha én elvégzek egy analízist és állítok valamit, te pedig ellenzed, akkor te is vegyél egy mintát és bizonyítsd be, hogy neked van igazad. Itt kezdődnek a tudományos viták, az nem vita, hogy valaki azt mondja, hogy nem.

Most folyik a munka?

Nem folyik. Két és fél évvel ezelőtt a fő problémánk az volt, hogy beázik a tető. Ezt évekig jeleztem folyamatosan, úgy a kezelőnek, mint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak. Vagyis a freskó valóban veszélyben volt! Az ember ilyenkor a falkép érdekeit nézi, mint az orvos a betegét, nem pedig azt, hogy ő mennyit kap érte, vagyis én azért küzdöttem, hogy épüljön meg a szigetelés és a tető. Sajnos fontosabb lett a tető, mint alatta a freskó... Holott a tető a falkép miatt készült.

Erre lett forrás, és megnyugtatóan rendeződött a helyzet.

Rendeződött, de így a tervezett hároméves programból, csak egy valósulhatott meg. 2008-ban Reneszánsz Év volt, dolgozhattunk, elkészült a Mértékletesség, megkaptuk az Európai Örökség címet, de a folytatás elmaradt.

Ezek szerint igaz, hogy a studiolóban (jellegzetes humanista dolgozó-, illetve könyvtárszoba, tudóshoz és művészetbaráthoz illő dekorációval – a szerk.) 14 hónapja nem folyik a restaurálási munka?

Igaz. De így volt ez 2007-ben is, amikor a kutatásaink eredménye napvilágot látott, én csak kutatni tudtam, ha úgy tetszik „saját forrásból”, a Studiolo Restaurátor Műhely támogatásával, aminek a vezetője vagyok.

Ez elég botrányosan hangzik...

A falképen egy évet tudtunk dolgozni, attól kezdve én csak kutatok. A forrás a tetőre ment el… Ha a politikát nézzük, nem értem, miért ne foglalkozhatna vele egy kulturális miniszter, annak idején, a 30-as években, a feltáráskor, egy egész kormány, az egész ország e mellé a hatalmas eredmény mellé állt. Hiszen fantasztikus, hogy milyen vonzereje volt a középkori vagy a reneszánsz Magyarországnak, hogy itáliai művészek alkottak itt, magyar területen világszínvonalú freskókat. Ez nem ugyanaz, mint például a Louvre-ban, ahol két leválasztott freskó van, azok nem oda készültek, csak Párizsba szállították őket műkereskedelem útján. Egykor Firenzében voltak egy villában a falon, majd leválasztották és eladták őket. Ma mégis milyen büszkék rájuk a franciák!

(...)

Folytatás.