A gazdasági világválság kirobbanása óta eltelt időszak legerősebb árverési anyagaként harangozta be téli szezonzárójának 230 tételét a Kieselbach Galéria, s mint azt az eredmények igazolták, okkal.
A gyűjtők és befektetők újra növekvő étvágyát már a Virág Judit Galéria egy héttel korábbi aukciójának háromnegyed milliárd forintot meghaladó forgalma is jelezte, így nem csoda, hogy zsúfolásig megteltek a Hotel Marriott e célra korántsem ideális báltermének széksorai. A helyiségre ráadásul olyan félhomály borult, hogy néhányan csak mobiltelefonjuk fényénél tudták a katalógusban követni a gyorsan pergő eseményeket. Apropó katalógus: a kiadvány alaposságát már a legutóbbi árverésen is méltattuk. Az elismerés most is kijár, bár ezúttal több hiba maradt a vaskos kötetben, és egyik-másik analógia kissé erőltetettnek tűnt. Ezek azonban csak szépséghibák; magas színvonalú anyagot sikerült összeállítani számos kiemelkedő művel, és jó döntés volt az is, hogy az alacsonyabb árú kiegészítő tételeket többnyire nem a jól ismert mesterek gyengébb tucatmunkáiból állították össze, hanem inkább kevésbé ismertek, köztük határon túli magyar festők kvalitásos alkotásaiból.
A kínálat színvonalát jelzi, hogy közel tucatnyi tétel volt védett, és 51 mű becsértéke haladta meg az ötmillió forintot. Nagy arányban szerepeltek az anyagban jelentős gyűjteményekben már megfordult festmények. A katalógusban felsorolt nevekből – Hatvany Ferenctől Nemes Marcellig, Bedő Rudolftól Kolozsváry Ernőig, Vasilescu Jánostól Rácz Istvánig – könnyűszerrel összeállítható a hazai műgyűjtés története, de akadtak tételek a Szépművészeti Múzeum vagy éppen a zürichi Kunsthaus gyűjteményéből is. 
Az itthon előkerülő kincsek mellett ismét sikerült külföldről hazacsábítani néhány jelentős alkotást. Utóbbiak közül kiemelkedik Berény Róbert korai vászna, a Napközelben, amelyért megadták becsértéke alsó határát, a 20 millió forintot, továbbá Czigány Dezső 1911 körül festett csendélete, mely viszont nem jutott tovább 7,5 milliós kikiáltásánál. A Nyolcak kínálata amúgy is igen gazdag volt: a csoport hat tagjától összesen 15 alkotásra lehetett licitálni, köztük az árverés sztártételére, Márffy Ödön Salome című festményére, melyet legutóbb a Nyolcaknak a Szépművészeti Múzeumban rendezett kiállításán láthatott a nagyközönség. A mű egyike a magyar avantgárd utolsó, még magánkézben lévő nagyméretű, reprezentatív alkotásainak, így nem véletlen, hogy 45 millióról 72 millióra kúszott fel az ára. Ez az összeg nemcsak Márffy számára jelent életműcsúcsot, de megjavította a Nyolcak egy héttel korábban Berény Róbert által felállított rekordját, s egyben a 2014-es év legjobb hazai eredménye.
A legalább pályájuk egy szakaszában Nagybányához kötődő mesterek hagyományosan gazdag kínálatában ezúttal nemcsak az aukciók olyan állandó és keresett szereplőinek munkáira lehetett licitálni, mint Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos vagy Nagy Oszkár, de felbukkant a magángyűjteményekben mindössze kilenc ismert festménnyel képviselt Galimberti Sándor Óbudai részlete és Hollósy Simon Tengerihántásának egyik változata is. Előbbi munkáért 36, utóbbiért 4,2 millió forintot adtak. Igen sikeresnek bizonyult a feledés homályából csak az utóbbi évtizedekben előbukkant Pechán József dekoratív látásmódú, 1911-es festménye is, amely 24 millióért kelt el. A vezető nagybányai mesterek árnyékában jól szerepeltek olyan kevésbé ismert alkotók is, mint Kiss Károly vagy Jakab Zoltán. 
Márffy mellett az aukció másik sztárja Rippl-Rónai József volt, akinek öt festménye együttesen 106,5 millió forintos forgalmat hozott. Kukoricás stílusú, időtlen hangulatú női arcképe, a Kék ruhás lány virágos kalapban korábban is indult már aukción; most a 38 milliós kikiáltás után 60 millió forint – az este harmadik legmagasabb ára – jelentette a végállomást. 
Aki pedig 65 milliós leütéssel beékelődött Márffy és Rippl-Rónai közé, nem más, mint Szinyei Merse Pál. Ezt az árat az 1870-ben festett Szerelmespárnak 48 évvel későbbi változata érte el. A 2014-es év tíz legdrágább képe közé még egy került be erről az aukcióról: Vaszary János Nők tükörrel című 1901-es munkája, mely Nemes Marcell gyűjteményét is megjárta egykoron, és most 42 millióért cserélt gazdát. 
Néhány érdekesség: Barabás Miklós árveréseken rendszeresen felbukkanó nagyszerű portréi közül, melyek az utóbbi években ritkán mozdultak el kikiáltási árukról, most egy apró, vegyes technikájú női képmása a becsérték felső határát meghaladó 850 ezer forinton kelt el; s végre kvalitásaihoz méltó árat ért Nagy István egy munkája: pasztell virágcsendéletéért 6,5 millió forintot adtak. Ez az ár magával húzta a művész egy kisebb alkotását is: a Zöld domboldal című pasztell a várt 400–600 ezer forinttal szemben egymilliót ért. Klie Zoltántól egyik legjelentősebb darabja, a Párizsból való hazatérése után két évvel, 1929-ben festett Párizsi pályaudvar megérdemelten jutott 14 millióról 26 millió forintig. Csalódást okozott Szőnyi István reális becsértékkel, 6 millióról indított Beszélgetők (Zebegény) című olajképe: az egykor Kádár János tulajdonában volt képre nem akadt licit.
Az aukción a szokottnál több, tucatnyi külföldi tétel szerepelt, zömmel a XIX. századból és a XX. század első feléből, köztük olyan ismert mesterek művei, mint Georg Ferdinand Waldmüller vagy Leo Putz. Ezek piaca itthon szűk, ám több tétel a külföldi gyűjtők figyelmét sem kerülte el. Waldmüller 45 millióról indított, védett alpesi tájképe visszamaradt ugyan, de Putz Hölgy papagájjal című vásznáért megadták a 18 milliós induló árat.
A 230 tételnek a visszakérések után 93 százaléka kelt el, a forgalom – jutalék nélkül is – megközelítette az 1,1 milliárd forintot. A piac tehát visszaigazolta az anyag ismeretében magas előzetes várakozásokat. 2015 akár rekordév is lehet, ha sikerül tartani ezt a szintet.
Emőd Péter
(Megjelent a Műértő 2015. februári lapszámában)