Nem mondhatjuk, hogy a Biksady Galéria különösképpen keresné a lehetőséget, hogy a közönség kegyeiben járjon. A katalógusban első ránézésre szinte nincs olyan tétel, amelyikről sejthető, hogy garantáltan vevőre fog találni. A műkereskedelemnek ez a megközelítése egyébként is jellemző erre a vállalkozásra, ám legutóbbi árverésük anyaga, amely a geometrikus művészetre épült, a legkevésbé gyűjtőbarát terület Magyarországon – pláne ennyi külföldi művész nevével. A helyzetet tovább árnyalja, hogy igen nagy számú sokszorosított grafika indult, ezek pedig – teljesen érthetetlenül – valamiért továbbra is a „lesajnált” alkotások kategóriájába esnek. Az elindított képzőművészeti tételek közel 70 százaléka volt litográfia vagy szitanyomat, továbbá volt közel 50 fotó (nem geometrikus, hanem jobbára művészeket ábrázoló portré), a többi pedig bútor és használati tárgy, név szerint azonosítható designerek munkái, vagy egyszerűen retró darabok.
      Mindezek fényében komoly érdeklődéssel és kevés előzetes elvárással lehetett készülni az aukcióra. Voltak is elég sokan a teremben és a telefonok mellett, ezenkívül akadt jó pár vételi megbízás, főleg külföldi tételekre, amiből arra lehetett következtetni, hogy a megbízó nem hazai gyűjtő. Hans Schmitz, Christian Schad vagy Gerd Arntz a magyar nagyközönség előtt alig ismert, és műértőt sem könnyű találni, akinek felcsillanna a szeme a nevek hallatán (Thilo Maatsch-nál még csak-csak), azt pedig tényleg nehéz meghatározni, hogy mennyi lehet a reális értéke egy 1915-ös vagy 1922-es metszet 1971-es nyomásának (Panderma), még ha számozott és aláírt példány is. Ám azért akadtak megbízók, így egyes lapok ára 65–70 ezer forintig felment (a többség azért visszamaradt), Maatsch egyedi tusrajzáért pedig a 200 ezret, 1976-os akvarelljéért pedig a 240 ezer forintot is megadták. A magyar grafikák sem jártak jobban, Bolmányi Ferenc, Konok Tamás szitái rendre licit nélkül maradtak.
      A merészen árazott tételek közül Étienne Beothy Láng című 94 centiméteres számozott bronzszobrát még így is alábecsülte a ház, hiszen a gyűjtők 14 millióról 30 millió forintig vitték fel az árát, de például Roy Lichtenstein Paris Review című, 150 példányban készült szitanyomatáért sajnálták a 8,5 milliós indulóárat. Vasarely szoborinstallációja 500 ezer forintért kelt el, ami ezen az árverésen kifejezetten magas leütésnek számított.
     A fotószekció legjobb árait Genia Rubin hozta; az orosz származású, Párizsban élt divatfotósnak a galéria az év elején már rendezett egy kiállítást. Miközben Tóth István vagy Molnár Edit művészportréiból egy-kettő ment el 70 vagy 120 ezer forintos áron, Rubin dekoratív felvételei (az évszámokat sajnos nem tudjuk) félmillió körül végeztek. A bútorok közül látszólag alig kelt el valami, aztán az árverést követően mintha megélénkült volna az érdeklődés a visszamaradt tételek iránt. Tehát az is lehet, hogy pár órával vagy nappal később sokkal kedvezőbb képet mutatott az aukció egyenlege. A Biksady Galéria bátorsága viszont mindenképpen dicséretes, mert ha már a licitjeik nem sikeresebbek, mint sok más házéi, legalább mernek kísérletezni és külföldi anyagot teríteni a magyar gyűjtők elé.

Gréczi Emőke
Megjelent a Műértő 2013. novemberi lapszámában