Az Aix-en-Provence-i bíróság 2009. novemberi határozata szövevényes jogi procedúra végére tett pontot. Az ítélet értelmében Pierre Vasarely, az op-art atyjának, Victor Vasarelynek az unokája lett a festő teljes jogú örököse: a továbbiakban ő hivatott a művek eredetiségéről és kiállításáról dönteni. Bár nagyapja végrendeletének értelmében már 2005 óta általános örökös, mindeddig egy szappanoperához hasonlító történet miatt nem állt módjában élni is jogaival.

Az Aix-en-Provence-ban található Vasarely-múzeumot 1976-ban avatták fel. A festő a saját tervei alapján emelt, méhsejtet formázó épületben 1300 festményét, valamint 18 ezer szitanyomatát kívánta bemutatni. A napjainkban idelátogató érdeklődő 42 monumentális, kifejezetten az épületbe készült művet, illetve 2500 szitanyomatot tekinthet meg -- a többi műalkotásnak az évek során lába kelt. A hiányért többen is felelősek, és mint oly gyakran, mindenki egymásra mutogat. A történet 1994-ben kezdődött, amikor az alapítvány 1981--1993 közötti vezetőjét, Charles Debbascht kihallgatásra hívták. Az alapítványi pénzek elsikkasztásával és a gyűjtemény számos festményének jogtalan eladásával vádolt Debbasch, aki foglalkozását tekintve ügyvéd és a történtek idején az Aix--Marseille III. egyetem elnöke volt, a kihallgatáson nem jelent meg. A rendőrség a törzskávézójában próbálta letartóztatni, de Debbasch az egyetem épületébe menekült, ahol két napon keresztül bujkált a diákjai segítségével. Végül egy éveken át tartó procedúra eredményeképpen 2005-ben három év felfüggesztett börtönbüntetésre és 150 ezer euró kifizetésére ítélték, amit azonban nem teljesített, mivel Togóban kért és kapott menedékjogot (Műértő 2008. július--augusztus).

A múzeumot több ízben is bezárták. Először 1994 elején két hónapra, majd a következő évben másfél esztendőre. Az 1997-es csődveszélyt követően az épület sokáig szinte üresen állt, falai között 2002-ben még egy esküvői kiállítást is rendeztek. Végül 2007 októberében az Aix-en-Provence-i ügyészség Xavier Huertas független szakértőt bízta meg az alapítvány megmentésével, aki nem sokkal később azt a szomorú tényt fedte fel, hogy az évek során több mint ezer műnek nyoma veszett. Így a „Debbasch-ügy” után Huertas az örökösöket -- különösképpen Victor Vasarely menyét -- gyanúsította több száz mű eltulajdonításával.

Mindennek fontos előzménye az az 1995-ös döntés, amely a családra, azaz a festő két fiára -- Andréra és a szintén festő Jean-Pierre-re, művésznevén Yvaralra -- ruházta át az alapítványhoz tartozó művek nagy részének tulajdonjogát. A problémák forrása, hogy a családot kezdettől fogva Vasarely menye, Michele Taburno-Vasarely, Yvaral második felesége képviselte, aki egyben az Alzheimer-kórban szenvedő Vasarely gyámjává is vált. A vádak szerint ő „osztotta szét” a képeket, 1997-ben pedig szinte „kiürítette” a múzeumot, mondván, hogy egy esetleges csőd esetén így lehet megmenteni a műveket. Később anyagi okokra hivatkozva elbocsátotta Pierre Vasarelyt, a mostohafiát. Ugyanezen év márciusában hunyt el Victor Vasarely, aki unokáját nevezte meg örökösének végrendeletében -- amelyet Michele azonnal megtámadott. André Vasarely később elismerte, szégyelli, hogy sógornőjére bízták a hagyaték kezelését, és hogy hagyták magukat manipulálni. A hölgy számos festményt tulajdonított el, de sógorától, Andrétól is kért műveket, mondván, hogy e képek eladásából az elhunyt tartozásait fizeti vissza. Növelte a hiányt, hogy a család jegyzője a hagyaték felméréséért fizetségként 86 darab művet kapott. A Pierre Vasarely által indított per éveken át zajlott. A Chicagóban élő, ma 62 éves Michele eredetiségi igazolások kiállításából, illetve retrospektív kiállítások rendezéséből tartja fenn magát.

A 2008-as év minden bizonnyal mozgalmasan telt a számára. A milánói Triennále egyik standján Michele Taburno egy Vasarely-kiállítást szervezett, ahol több mű is a magángyűjteményéből származott. A hatóságok azonban ezeket nem tudták lefoglalni, mivel eredetüket nem sikerült igazolni. A „krimi” Chicagóban folytatódott. A chicagói galériás, Thomas Monahan több ezer Vasarely-alkotást tárolt Michele Taburno megbízásából, amikor a francia híreket hallva kételkedni kezdett az eredetükkel kapcsolatban, és ügyvédjének tanácsára zárolta a készletet. Mindezek után pedig a hölgyet tetten érték, amint Monahan raktárából képeket csempészett át a sajátjába. Letartóztatásakor azt nyilatkozta, hogy csak a műveket akarta megmenteni, mivel szerinte azokat a galéria vezetője az ő engedélye nélkül akarta eladni. Két nap után szabadon engedték, mivel sem a francia, sem az amerikai hatóságoknak nem sikerült kideríteniük, hogy a két fél közül kinek a tulajdonát képezik a raktárban talált műtárgyak.

A novemberi döntés az örökös megnevezésén túl kimondta a Vasarely-alapítvány 2002 és 2006 közt hozott döntéseinek érvénytelenségét, ezenkívül Michele Taburnót Victor Vasarely és Yvaral archívumának visszaszolgáltatására kötelezte. A múzeum megmentése érdekében 2009-ben árverést tartottak, amelyen a mester 162 műve került kalapács alá. Ezek az alapítványból, illetve André Vasarely gyűjteményéből származtak. Három eredeti munka kivételével szitanyomatokról volt szó, amelyek Vasarely akarata értelmében elidegeníthetők, azaz eladásukból az alapítvány/múzeum működése finanszírozható. A 300 ezer eurós bevételnek köszönhetően minden a legjobb úton halad az alapítvány talpra állítása irányában. Ezt a folyamatot erősítheti, hogy Pierre Vasarely elfogadta a Pécs 2010 EKF védnöki tisztjét. A felkérés kölcsönös előnyökkel járhat. A város szerzett egy neves védnököt, míg az unoka reményei szerint a magyar gyűjtemények raktáraiból kölcsönözhető alkotások egy-egy kiállítás idejéig színesíthetik a francia múzeumban bemutatott anyagot. De a legnagyobb kárt, a művek eltűnését már nem lehet meg nem történtté tenni.

M. D.