Országos programsorozatot kínál Norvégia a bel- és külföldi érdeklődők számára januártól egészen év végéig, Edvard Munch születésének 150. évfordulója alkalmából. A Munch-év egyik legfontosabb rendezvénye, amely egyszersmind kiindulópont és referencia az összes többi jubileumi esemény számára: a nagy kiállítás, amely minden korábbinál gazdagabb válogatást ad az életműből. 
     Magyarországon az utóbbi időszak gyakorlata szerint a tárlatokat mindenekelőtt a számszerű adatokkal szokás jellemezni – a mennyiség alapján azonban sem a szakmai koncepció, sem a rendezés kvalitásai nem ítélhetők meg. Látványos példa erre, hogy a minden eddiginél nagyobb Munch-tárlat több mint 250 művet mutat be – ez pedig abszolút értékben nem nagy szám. Csupán a festő Oslo városára hagyott, a Munch-museetbe került hagyatékának adatai: 1106 festmény; sokszorosító grafikai eljárással készült alkotás 15 391 darab; míg az önálló lapokon, illetve vázlatfüzetekben található rajzok és akvarellek száma összesen 4443. És akkor még nem esett szó más köz- és magángyűjteményekben őrzött képeiről. A kurátorok feladata nem a minél több alkotás felsorakoztatása, hanem a minél több szempontnak megfelelő válogatás. Több tízezer munka közül kell kiválasztaniuk egy-két százat úgy, hogy azok szemléltessék az életmű legfontosabb jellegzetességeit, ráadásul olyan módon, hogy az ikonértékű és a közönség által joggal várt művek mellett arányosan bemutassák a kevésbé ismerteket is.
       A norvég fővárosban lezajlott múzeumi centralizáció eredményeként 2003 óta egyetlen intézményt alkot a képzőművészet, a design és az építészet nagy múzeuma, a Nasjonalmuseet, amely a június elején hozott parlamenti döntés értelmében még ebben az évtizedben új épületet kap. A 2018-as átadású Munch-museet új otthonáról annak fenntartója, az oslói városi tanács határozott ugyancsak június elején. Jelenleg mindkét említett intézmény a nagy Munch-kiállítás színhelye, ugyanis a kurátorok – Jon-Ove Steihaug (Munch-museet), Mai Britt Guleng (Nasjonalmuseet), Nils Ohlsen (Nasjonalmuseet), Ingebjorg Ydstie (Munch-museet) – a decentralizáció elvét követve két részre tagolták a tárlatot.
     A kiállítási anyag kettéosztása kronológiai szempontú, a bemutatás viszont tematikus egységekben történik. A határvonal 1903–1904, nem pedig az életmű egyik legfontosabb fordulópontját jelentő 1908–1909, azaz az ideg-összeroppanás és az azt követő hosszas dániai kezelés, valamint az ezek utáni, sok új elemet is hozó alkotói periódus. A tematikus csoportosítás egyik oka az lehet, hogy legfontosabb témáit Munch az évek során újra meg újra feldolgozta, a két kiállításrész kronológiai határának meghúzása pedig azt kommunikálja, hogy Munch pályájának fordulópontja a műveinek botrányos fogadtatását követő nemzetközi szintű elismerés és siker. Ahogyan azt is, hogy a festő 1910-es években és később született, a nagyközönség számára kevésbé ismert művei szerves részei az életmű egészének.
A tárlat két részben történő bemutatása egy további szempontból is tanulságos: olyan művekről van szó, amelyek tudhatóan rendkívül intenzív hatást gyakorolnak a nézőre. Több mint 250 ilyen alkotás egyetlen helyen és alkalommal való felvonultatása ellehetetleníti a befogadást. Túlságosan nagy az esélye annak, hogy a néző a kiállításban előrehaladva – felkészültségtől és egyéni szenzibilitástól függően – egyre kevésbé érzékeli a művek erejét és feszültségét. Egy adott ponton telítődik az élménnyel, és közömbössé válik a többi kiállított alkotás számos olyan részlete iránt, amelyet a látottak alapján ismerősnek vél. Ezért szerencsés a kiállítás két részre osztása. A másik színhelyre való eljutáshoz a néző kilép Munch világából, majd – a turisztikai szakemberek nagy megelégedésére – kicsit ismerkedik a város nevezetességeivel is, nézi az épületeket és figyeli az embereket. Ez az intermezzo lehetőséget kínál számára az addig látottak leülepítésére és újbóli felidézésére, a legmeghatározóbb emlékek rendezésére. Mindezek után új lendülettel és kíváncsian léphet be az anyag másik részét bemutató múzeumba.
A kronológiai sorrend azt diktálja, hogy a látogató a Nasjonalmuseetben kezdjen, és azután menjen a Munch-museetbe. Így maga is láthatja, hogy a kulcsművek többsége az alkotói munkásság első két évtizedében, azaz a nemzetközi elismertség bekövetkezte előtt jött létre. De azt is megtudhatja, hogy a szorongás, a fájdalom, a gyötrő emberi kapcsolatok megjelenítése mellett az életműben folyamatosan jelen voltak a látvány irányából kiinduló olyan műfajok is, mint a tájkép vagy a portré. Mindenesetre elmondhatjuk, hogy az életmű legfontosabb kérdéseivel a Nasjonalmuseet kiállítása ismerteti meg az érdeklődőt, míg a Munch-museet tárlata több további témával, valamint a motívumok variációival egészíti ki és árnyalja tovább a Munchról alkotott képet.
A Nasjonalmuseet egyfajta alapozókurzust nyújt a látogatónak, ehhez pedig a kurátorok egy nagyon sajátos, életmű-kiállításon ismeretlen eszközt is használnak: az eredeti méretű, vászonra készített reprodukciót – a képfeliratban óriási felkiáltójeles R betű hívja fel erre a figyelmet. A reprodukciók száma ugyan csekély, de kulcsművekről van szó. Ezenkívül kiállításrendezési elvekről. A kurátorok mertek szakítani azzal a tradicionális múzeumi gyakorlattal, hogy koncepciójukat az elérhető autentikus művek alapján dolgozzák ki. Ennél fontosabb volt számukra az oeuvre meghatározó témáinak következetes kommunikációja. A jubileumi Munch-kiállítás ugyanis az életművet a lehető legszélesebb közönségnek kívánja bemutatni. E cél eléréséhez minden lehetséges didaktikus eszköz alkalmazására szükség van. Ezért kaptak önálló címet az egyes termek, és ezért festették falaikat olyan színre, amely hangsúlyozhatja az adott téma karakterét (a szexualitás motívumának jelenlétét vörös falak emelik ki, az éjszakai tájak sötétkék hátteret kaptak – és így tovább). 
     A kisebb-nagyobb kísérő rendezvények egyike a Munch az utazóládában című program, amelynek keretében a festő 1895-ös Cigarettás önarcképe beutazta Norvégiát: hét helyen állították ki, s utazásának utolsó állomásaként érkezett a jubileumi tárlatra. E szimbolikus körutazás egyik érdekessége az a szállítóláda volt, amelyben a mű jelenleg is látható, és amely bemutatja a közönségnek, milyen feltételek mellett lehetséges egy nagy értékű műtárgy utaztatása. Itt juthat eszünkbe, hogy jelenleg éppen Munch-mű a világ legmagasabb aukciós leütést elért festménye, hiszen tavaly a Sikoly egyik változata csaknem 120 millió dollárért kelt el a Sotheby’s New York-i aukcióján. Ugyancsak itt említendő adalék, hogy az utóbbi évtizedekben többször is megpróbálták ellopni az életmű néhány meghatározó darabját; 2004-ben fegyveres rablók vitték el a Madonnát és a Sikolyt a Munch-museetből. Ez az eset nem csupán az adott épület védelmének megerősítését tette szükségessé, hanem a műtárgyak védelmének teljes újragondolását világszerte – de mindez már messze visz témánktól.
       A jubileumi év rendezvényeinek deklarált célja: ismertebbé tenni Munchot hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A norvég oktatás, valamint múzeumpedagógia és -andragógia jóvoltából a művész már jelenleg is az országimázs fontos része. A teljes életmű ismerete lehetővé tesz olyan, a korosztályos igényeknek megfelelő válogatásokat, amelyek akár a legfiatalabbakhoz is közel hozhatják a legnagyobb norvég festő egyes alkotásait. Munch ugyanis nemcsak a leggyötrőbb emberi érzések ábrázolója, bár kétségtelenül ezek a művei teszik az európai festészettörténet meghatározó alakjává. A róla alkotható kép azonban árnyaltabb és összetettebb, mint a köztudatban meggyökerezett, meglehetősen szimplifikált általánosságok – erről győzi meg a nézőt a jubileumi kiállítás. (Megtekinthető október 13-ig, további információ: www.munch150.no)

Prékopa Ágnes
Megjelent a Műértő, 2013. július-augusztusi lapszámában