Várkonyi Zoltán 1963-ban készült kémfilmjében, a Foto Háberben Bárány Frigyes, vagyis Béres főhadnagy – Latinovits oldalán vagy ellenében – titokban követi a Duna-partra igyekvő célszemélyt, aki legyalogol a pesti alsó rakpartra, és ott átmegy az úton. Nincs ebben semmi különös, az ötvenes-hatvanas évek magyar játékfilmjeiben Budapest, ezen belül a pesti Duna-part gyakran kap különleges háttérfestő szerepet: a hősök a lépcsőn találkoznak, kinéznek a hotel ablakából vagy hajóra szállnak. A Foto Háber jelenetsorából nem is a helyszín vagy a megfigyelési szituáció tűnik szokatlannak a mai néző számára, sokkal inkább az a forgalmi helyzet, amelyben a járókelő szinte természetesen jut el a Belvárosból a Duna vizéhez.
Ma a pesti Duna-part, és különösen annak Lánchíd és Margit híd közti szakasza – most már Idősebb Antall József rakpart – csak egy-egy kitüntetett pontról indulva megközelíthető: az a turista, aki a Parlament mellett álló József Attila-szobor mellett kíván lejutni a vízpartra, napközben ezt csak komoly kerülővel teheti meg. A városépítészet e furcsa tévedése nemcsak a turisták vagy a városlakók, de a szobrok életét is befolyásolja: ezért tűnik még nagyobbnak a rakodópart alsó kövén ülő szobor-József Attila és a „rakodópart” közti távolság, és ezért válik sokak számára láthatatlanná Pauer Gyula és Can Togay holokauszt-emlékműve...
A folytatás elolvasható itt>
VÉTELI MEGBÍZÁST ADOK
