2025. szept. 15., hétfő

Súgó a keresőhöz Bezár
-  


Egy aukciósház anatómiája III. | Struktúrák és stratégiák rivalizálása

- 2013. dec. 06.

    A mintegy két és fél évszázada Londonban alapított két óriáscég, a Sotheby’s és a Christie’s – a látszólagos hasonlóságok ellenére – bizonyos értelemben teljesen másképp működik és más irányba halad. Már a korai időkben létezett a rivalizálás, jóval azelőtt, hogy ez a két cég teljes mértékben uralta volna a másodlagos piacot a világon. Egy régi angol mondás tökéletesen megfogalmazta a kezdetben fennálló különbséget: „Sotheby’s are businessmen trying to be gentlemen, and Christie’s are gentlemen, trying to be businessmen.” (A Sotheby’sben üzletemberek próbálnak úriembernek tűnni, a Christie’sben úriemberek igyekeznek jó üzleteket kötni.)
Napjainkban mindkét árverezőházat inkább született üzletemberek irányítják. A tradicionális angol cégekből multinacionális nagyvállalatok lettek, amelyek a szektor megkérdőjelezhetetlen uralkodóivá váltak. Ilyen fejlődéshez és terjeszkedéshez már a múltban is strukturális változásokra volt szükség. Olyan változásokra, melyek megalapozták a jelenlegi stratégiát, a távolabbi és közelebbi múlt lépései pedig mindkét oldalon egyértelművé tették a haladás kijelölt irányát.
A jelenlegi üzletmenet egyik legfontosabb és leggyorsabban fejlődő szegmensét a korábban már említett privát eladások képezik. Az elmúlt években, évtizedekben mindkét ház komoly erőfeszítéseket tett, hogy ezen a területen is az élre törjön. Egy olyan kötött aukciós naptárban és rendszerben, mint amilyen a Sotheby’sé vagy a Christie’sé, nehéz a beadókat gyorsan pénzhez juttatni – leginkább azért, mert a megváltozott gazdasági helyzetben már nem léteznek azok a garanciák és kifizetett előlegek, amelyek a válság előtti időkben a két cég üzletpolitikáját jellemezték. Ma már sokan nem akarnak – és talán nem is tudnak – akár fél évet is várni arra, hogy az eladásra szánt műtárgy végre kalapács alá kerüljön. Főként akkor nem, ha nem is látnak garanciát arra, hogy a darab valóban sikeresen elkel majd az aukción. A másik fontos tényező a privát eladások bizalmas volta; az eladó teljes egészében meg tudja őrizni inkognitóját, ami egy nyilvános, nagy médiafelhajtással járó árverés esetében szinte lehetetlen. Az aukciósházak így hamar elkezdtek új lehetőségeket kínálni – mára pedig egész részlegek foglalkoznak az azonnali eladások lebonyolításával. Bizonyos szempontból egy ilyen világcég behozhatatlan előnnyel indul a galériákkal, magánkereskedőkkel szemben. A minden kontinenst lefedő ügyféllistával még a legnagyobb dealerek sem versenyezhetnek. A Sotheby’s és a Christie’s is rendelkezik saját bemutató- és kiállítótérrel, sőt a New York-i S2-ben a Sotheby’s – akár egy átlagos kereskedelmi galéria – folyamatosan rendez kiállításokat, ezenkívül a hamarosan nyíló londoni kiállítóterem átépítésén dolgozik. A fejlesztésekre igen nyomós okuk van: 2012-ben a Christie’s 1 milliárd dollárnyi privát eladást bonyolított, míg a Sotheby’s valamivel lemaradva 906,5 millió dollárt teljesített.
Mindkét aukciósház megpróbált beférkőzni a galériák és kereskedők legfőbb vadászterületére, a legnagyobb nemzetközi művészeti vásárokra is. Jelenlétüket azzal legitimálták, hogy kereskedéseket vásároltak meg, így a vásárok szervezői már semmilyen szabályra hivatkozva sem tudták kívül tartani őket. A Sotheby’s a nagy múltú holland Noortmant vásárolta meg, amely szintén jól járt az üzlettel. A 2006-os tranzakció során a 82 millió dollárért megvett tulajdonrész jókora felhalmozott adósságtól szabadította meg a holland kereskedést. A Christie’s ezzel szemben egy kortárs galériát, a Haunch of Venisont szerezte meg magának. Ezzel nemcsak a művészeti vásárokra, hanem bizonyos mértékben az elsődleges piacra is betették a lábukat. Ám 6-7 év elteltével már kijelenthetjük, hogy ezek a lépések nem hozták meg a várt sikereket. A Noortman–Sotheby’s kapcsolat sokáig működőképesnek tűnt, ám idén novemberben az aukciósház közleményben adott hírt a galéria bezárásáról. Ezáltal év végére az egyik legnagyobb klasszikus műkereskedés tűnik majd el a térképről.
A Christie’s sem volt sokkal szerencsésebb a kortárs piacon – a Haunch of Venison körülbelül fél évvel ezelőtt eddigi formájában tulajdonképpen megszűnt létezni. A galéria többé nem képvisel művészeket, és kizárólag a másodlagos piacra koncentrál majd. Amint a már korábban szervezett tárlatok lefutnak, az amerikai kiállítótermeket bezárják. A londoni tér a Christie’s privát eladásainak bemutató helyszínévé változik.
Van azonban egy piac, a jelenkor talán legfontosabbja, amelyre a két vezető vállalat még mindig nem tudott teljesen betörni – ez pedig Kína. Hosszú időn keresztül lehetetlen volt a bejutás, mivel Kínában csak állami aukciósházak folytathatnak üzleti tevékenységet. Az ottani vevők és szokásaik kiismerése rengeteg ráfordított idejébe és nem kevesebb pénzébe került mindkét cégnek. Azt, hogy mi az eladható, és mi tetszik, különböző kísérleti kiállításokkal próbálták megfejteni. A kínai kultúra és hagyományok vásárlást befolyásoló hatásait szakértők közreműködésével igyekeztek értelmezni. Példa erre a négyes szám jelentése. Nem számít, hogy egy festményen négy alak vagy akár négy alma van – egy kínai vevőnek a képet valószínűleg lehetetlen eladni. A négyes a kínai kultúrában szerencsétlen számnak számít: a „négy” kimondva ugyanis majdnem teljesen megegyezik a „halál” szó hangzásával. A kínai piaccal kapcsolatos áttörés első jelei csak az utóbbi pár évben jelentkeztek – ám a két aukciósház ebben a harcban is más-más utat választott. Míg a Sotheby’s egy állami tulajdonban lévő pekingi aukciósházzal lépett szövetségre és lett ezáltal az első nemzetközi cég, amely aukciókat rendezhet Kínán belül, addig a Christie’s megtartotta függetlenségét, és Sanghajból irányítja a terjeszkedést.
A strukturális különbségek szintén jelentősek. A Sotheby’st Amerikából irányítják, részvényei a New York-i tőzsdén szerepelnek, míg a Christie’s több mint 15 éve Charles Pinault francia milliárdos tulajdonában van, és magáncégként működik. A kétféle felállásnak egyaránt van előnye és hátránya. Míg egy részvénytársaságot folyamatosan ellenőrzésük alatt tartanak a befektetők, addig egy privát vállalat a piaci verseny során olyan eszközökkel is élhet, amelyekkel a másik oldal nem, hiszen egy kft-nek nincs nyilvános elszámolási kötelezettsége. A Sotheby’s irányítása nagyrészt a számok alapján történik, a legfontosabb szempont a részvényesek érdekeinek szem előtt tartása, amely egy ilyen szubjektív és személyes kapcsolatokon alapuló üzletágban igen veszélyes is lehet. A közelmúltban konkrét problémákat is felvetett a helyzet, amikor közel két hónappal ezelőtt Daniel Loeb befektetési bankár nyílt levélben szólította fel lemondásra a Sotheby’s vezetőségét, és különböző változásokat követelt a vállalat működésében. Daniel Loeb cége, a Third Point nemrégiben szerezte meg a részvények 9,3 százalékát, és ezzel a legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező részvényessé vált. Loeb szerint a William Ruprecht elnök-vezérigazgató irányítása alatt kidolgozott új stratégia – amelynek értelmében kizárólag a legfelsőbb kategóriás szegmensre koncentrálnak – nem hozta meg a várt eredményeket. Úgy gondolja, hogy amíg a Sotheby’s egy helyben topog, addig legfőbb riválisa töretlenül menetel előre, és a kiemelkedő fontosságú kínai és közel-keleti új piacokon sokkal előbbre tart a kapcsolatok és a lehetséges infrastruktúra kiépítésében. Loeb ezenkívül kifogásolja a vezérigazgató 2012. évi, összesen mintegy 6,3 millió dolláros juttatásait, és emiatt lemondásra szólítja fel – bár valószínűleg jelen esetben inkább egy okos befektető manipulációjáról, mintsem egy nagy múltú cégért aggódó tulajdonos segélykiáltásáról van szó. A történtek azonban mégis rámutatnak arra, milyen újabb kihívásokkal kell megküzdenie a vállalatnak jelenlegi felépítése következményeként. Talán megnyugtatóan hat majd a pénzügyi szektorból érkezett befektetők és tulajdonosok számára, hogy októbertől a pénzügyi igazgató posztját az a Patrick S. McClymont tölti be, aki a Goldman Sachs Investment Banking divíziójának vezetői székéből érkezik. Ez a lépés is része annak a tudatos terjeszkedésnek, amelynek során az aukciósház növelni tudja ismertségét, bővíti kapcsolatrendszerét és nem utolsósorban ügyfélkörét.
Ezek az események már önmagukban is okozhattak éppen elég fejtörést a vezetőségnek, ám ráadásul néhány nappal ezelőtt a Sotheby’s talán legismertebb arca és legkarizmatikusabb munkatársa, Tobias Meyer bejelentette, hogy húsz év után elhagyja az aukciósházat. A teljes kortárs üzletág és a cég legkiemelkedőbb aukcióinak korábbi vezetője a jövőben magánkereskedőként fog tevékenykedni. Aki látta őt árverés közben, tudja, mennyit tett hozzá a sikeres aukciókhoz és a rekordok létrejöttéhez. Egyebek mellett az ő kezében koppant a kalapács Edvard Munch Sikoly című festményének eladásakor is. Személyét minden bizonnyal nehéz lesz pótolni.
Mindezen események tükrében érdemes fokozott figyelemmel kísérni a nemzetközi aukciós piac működését – nem annyira a várható rekordok miatt, mint inkább az árverezői stratégiák alakulásának, illetve a műkereskedelem egészére gyakorolt hatásának megismerése céljából. (Megjelent a Műértő 2013. decemberi lapszámában)

Kováts Dávid

Az cikk előzményei:
Egy aukciósház anatómiája | Három év tapasztalatai a londoni Sotheby'snél »
Egy aukciósház anatómiája II. | Válság előtt és után »
További híreink