A Bizományi kínálatán nem látszott, hogy az utóbbi hónapokban elvesztette egyik vezető becsüsét, mondhatnánk úgy is, hogy a munka zavartalanul folyik tovább. Sőt a festmények esetében kicsit rá is erősítettek, ennek megfelelően a képek a megszokottnál magasabb árakat hoztak. Az biztos, hogy utoljára tartottak művészeti árverést a Bécsi utcában, mivel a közönség már több alkalommal ezelőtt egyértelműen kinőtte a rendelkezésre álló teret, így a cég visszatér hőskorának színhelyére, a MOM-ba. A Csörsz utca legendája annyira erős, hogy amikor a kilencvenes évek elején a BÁV elhagyta a Lónyai utcáért, azonnal odaköltözött a Blitz Galéria árverése, majd őket a Polgár és az Abigail Galéria is követte. Most pedig újra a BÁV következik.

Lehet, hogy a rendkívül alacsony banki kamat miatt kell köszönetet mondani annak, aki kitalálta, mindenesetre az első nap vevői mintha kifejezetten a milliós értékű ékszerekre mentek volna, és nem is voltak kevesen. Néhány éve még az olcsóbb vagy középkategóriás ékszerek fogytak jobban, a drágábbak közül alig egy-kettő ha elkelt – kikiáltási áron –, ezúttal viszont a felső kategória is jóval több licitet hozott. A hárommillió forintot is meghaladta az egyik fülbevalópár egy-egy nagyobb és egy-egy kisebb briliánssal, egy négydarabos ékszergarnitúra számtalan zafírral és briliánssal, valamint egy 18 karátos arany férfi Zenith karóra leütési ára (melyekért az új tulajdonosok négymillió forint körül fizettek); de még egy „nyári darab”, a 39 tahiti gyöngyszemből álló, aranycsatos lánc is 800 ezerig vitte.

A festmény mindig sarkalatos kérdés a szakmában, hiszen ez a műfaj vonzza a legnagyobb közönséget, és itt kell felvenni a harcot a legnagyobb konkurensekkel. Valóban nagy kérdés, hogy egy beadó, ha festményt értékesítene, melyik házat választja és miért, miközben a régiségek esetében lényegesen csekélyebb a választék. A Bizományi helyzeti előnye – hálózat, hagyomány, zálog – a festményekre nem terjed ki, így egy komolyabb anyagot összeszedni manapság emberes teljesítmény. Ezúttal ezen a téren is nagyobb siker született, mint korábban, a megszokott, kevéssé ismert külföldi alkotók és a bútorképek mellett több volt az extra darab – és itt is jöttek a milliós árak, néha meglepő módon.

Kétségkívül Vaszary János 1905 körül készült Merengője volt a nap kiemelt tétele, egyike annak a sorozatnak, amelyet a mester friss házasként készített a feleségéről, Rosenbach Máriáról. Erről a műről eddig nem tudott a szakirodalom, de sok hasonlóságot mutat a Kövesi-gyűjtemény – ismertebb nevén a „Titkos gyűjtemény” – Modell című alkotásával, hiszen a ruhátlan Mimi ugyanabban a kék karosszékben ül és ugyanarra a sárga párnára támaszkodik, csak a virágcsokor hiányzik az öléből. A felfedezést a közönség honorálta, hiszen a mű ára 18 millióról 22 millió forintig emelkedett.

Mednyánszky László az utóbbi öt év talán legsikeresebb festője a piacon. A gazdag életmű minden árverésre kerülő darabja jelentős árakat hoz, egy Mednyánszky indításával ma nem lehet tévedni. Az 1900 körüli Tavaszi táj a BÁV 33. aukcióján, 1974 májusában még védettként, Őszi erdő híddal címmel indult, ám azóta megfosztották a lerakódott portól és az elszíneződött lakktól, így kiderült, hogy a fák nem a lombjukat hullatják, hanem éppen zöldellni készülnek. A kép akkor 20 ezer forintról indult, és annyiért is kelt el, ami akkoriban azért elég szép összegnek számított – akár a mostani 15 milliós leütés.

Talán a legizgalmasabb tétel Gruber Béla Kert bukszusokkal című olajképe volt, amelynek alcíme (Szanatóriumi kert) is jelzi, hogy az utolsó évében készült, amit a 27 éves művész a ma már nem létező Völgy utcai szanatóriumban töltött – a rövid élet gazdag életművet hagyott maga után, melyben a szanatóriumi időszak is gazdagon reprezentált. A segédmunkásból lett festő művészetén végig érezhető Cézanne és főiskolai tanára, Kmetty János hatása, és még ha közhelynek tűnik is, érdemes megjegyezni, hogy olyan intenzitással, kapkodva festett, mintha tudta volna, hogy sok alkotó év nem adatik meg neki. A most árverésre kerülő mű jelentőségét talán emeli, hogy György Péter legújabb, A hatalom képzelete (Magvető, Budapest, 2014) című kötetében külön fejezetet szentel Grubernek, sőt ezt az alkotást is kiemeli mint azon képek egyikét, amelyek „a sűrűség szinte elviselhetetlen állapotát rögzítik”. Csodálatos zöldjei ellenére nehéz mű, de így is 6 millióig licitálták fel az árát.

A második nap végén a bútorok és a szőnyegek jöttek. Különösen a szőnyegek 15–80 ezer forintos kikiáltási ára láttán gondolkodik el az ember, hogy ennyiért ma egy gépi tömegtermék vásárolható meg, igaz, az még nem kopott – de hogy száz év múlva nem lesz áru, az biztos. Bútorokból viszont csak az extrák férnek az árverésre, hiszek ezeket többnyire az üzletekből is el lehet adni. Ezúttal egy Kozma Lajos köréből kikerült art deco szekrényre is lehetett licitálni, ennek 180 ezerről 420 ezer forintig ment fel az ára; egy barokknak kinéző, de XX. századi olasz komód 480 ezerről 1,2 millióig vitte.

A műtárgyak napján megint a Zsolnay hódított: egy Apáti Abt Sándor-féle díszváza egymillióért, egy szintén általa tervezett fajdkakasos fali tál 1,4 millióért, egy gyíkos virágtartó pedig 2,2 millióért cserélt gazdát. A harmincas évekből származó Bidtel-mázas art deco Gorkák egy időben több százezer forintot hoztak, ma jóval visszafogottabban értékelik ezeket a példányokat, így az ördögarcos díszváza 220 ezres ára már említésre méltó. Különleges darab volt egy tűzaranyozott ezüst díszserleg is, már abban az értelemben, hogy készítését 1640 körülre teszik, de csak a XIX. század elején kapott jegyet, így sem keletkezése helyét, sem a mestert nem lehet megállapítani. A kevés információ a lényegen talán nem sokat változtatott, hiszen 1,6 millióért így is elvitték.

Néhány „legről” már esett szó, de az árverést záró gépek sora felülmúlhatatlan. Az első egy Jennings Governor típusú félkarú rabló volt, gyümölcspóker-játékkal, amely 1960 körül készült Chicagóban, és egy gyűjtő jóvoltából itt landolt Budapesten. Akárcsak egy Rowenta márkájú kávéfőzőgép az ötvenes évekből, bár lehetett volna Pirx kapitány űrhajója is akár, vagy a Seeburg Trashcan zenegép 1948-ból, ugyancsak Chicagóból, 13 kislemezzel együtt. Aztán ott volt a szekrény méretű Novelty Merchantman játékgép 1933-ból, amelyen csak azért nem játszhatott Al Capone, mert két évvel az előtt tartóztatták le, hogy ez a gép elkészült. A legnagyobb izgalmat a százéves, piros és csillogó holland króm sonkaszeletelő hozta, melynek működőképességét a kiállításon is bizonyították. Ugyan a dél-amerikai piacra készítették 1910-ben, de a többi géppel együtt az utóbbi időkig Budapesten őrizték és árverezték el most. Új tulajdonosa 2,2 millióért (plusz a jutalékok) kápráztathatja el vele vendégeit.

(Megjelent a Műértő 2015. júniusi lapszámában).
Gréczi Emőke