Tavaly a Designhét alkalmával ünnepélyesen eltemettük a Madeinhungaryt, mivel nem találtuk az őszi programkínálatban. Korai volt. Csupán annyi történt, hogy a kiállítás csöndben levált a Designhétről, mellyel két évig élt kényszerházasságban. Most önálló programként bukkant föl a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Ezentúl kétévente látjuk majd, cserébe közel két hónapig tart nyitva. 
A rendezvény civil kezdeményezés, mely 32 támogató közreműködésével jött létre, szervezői Szigeti Szilvia textiltervező és Radnóti Tamás belsőépítész. A Madeinhungary 2012-ben bővült a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) tárgykínálatával. A MeeD (Meeting of European and Central Eastern European Designers) fő célkitűzése a térség designjának bemutatása, ezen keresztül annak a sajátos evolúciónak a nyomon követése, ami ezekben az országokban a design területén napjainkban is tart. Ezúttal a 11. Madeinhungaryt a 4. MeeD kíséri. A kiállítótér két termének egyikében csak magyar tárgyak jelennek meg, a másikban váltakoznak a négy ország tárgyai, ami sajnos nem hoz létre izgalmas kombinációkat, inkább óhatatlanul összehasonlításra késztet. Első pillantásra a lengyel, szlovák és cseh design radikálisabbnak és energikusabbnak tűnik, de a reális ítéletben nyilván gátol bennünket az, hogy a saját tárgyainkat jól ismerjük. 
A biennáléjelleget határozottan indokolja, hogy a magyar design láthatóan nem annyira termelékeny, hogy minden évben új anyaggal lehessen a közönség elé lépni. Ezt bizonyítandó idén is volt ismétlődés – jellemzően a bútorok terén. 2014-ben láthattuk ugyanitt már Józsa István Vertigo kollekcióját és Koós Daniella polcát. Sok olyan tárgy van, amelyet egyéb hazai kiállításokról ismerünk. Ilyen Csire Géza fotellé alakítható matraca vagy Vidó Nóri vállfái. Ismerősként köszönnek ránk Pataki Dávid tömörfa és Kiss Dávid fémöntvény csomópontú bútorai. Mások a Madeinhungary hagyományos kiállítóinak számítanak, mint Szikszai László, a Mika&Heni vagy Fock Máté. A rendezőknek nem céljuk, hogy először publikált tárgyakat mutassanak be. Inkább egyfajta átfogó helyzetjelentés ez: csoportkép, melyen a vendég országok tárgyai is visszatekintenek ránk évek-évtizedek múlva, így tudósítva a korról. Bútor terén nem leplezhetjük vonzódásunkat a cseh Helena Dařbujánová tárgyai iránt. 2014-ben Lola kanapéja vált a MeeD arculati tárgyával. Audrey komódja szintén ikonikus jelenség az idén. A fogantyúként fekete masnival díszített bútor nem véletlenül kapta meg a Határtalan Design Díjat. 
A kisebb tárgyak terén nagyobb a változatosság, itt a mi kiállított munkáink is frissebbek. A legnépszerűbb tárgycsoport kétségtelenül a lámpa. A Pongrácz Farkas–Albert Virág páros hajlított anyagokból készült lámpáit nem először látjuk. Idén posztóból készült darabokkal egészítették ki az eredetileg furnérból gyártott sorozatot. Lámpát állított ki a Laokoon stúdió és Fock Máté is. A lengyel W Formie ILU lámpája luggatott faalapba állítható, érintkezővel ellátott világító rudakból áll – a kapcsolás gesztusát a lukba helyezés jelenti. Szintén lengyel a Hop design fatestű lámpakollekciója, és a Kosmos projekt filclámpája. Lengyel a Puff-buff stúdió, mely felfújható lámpák sorát mutatta be. Ezek közül a „Bubbles” kollekció emelkedik ki formai változatosságával és variálhatóságával: egyetlen alkatrész sorolásával hoz létre nyitott vagy zárt rendszereket. Az egyetlen elem egy patentokkal ellátott rugalmas PVC gömb, mely a többi buborékkal összekapcsolva végtelen változatossággal formálható saját elképzelések alapján is. A buborékokra led pattintható. Elkészíthető belőle szobai csillár ugyanúgy, mint egy közösségi tér világító térplasztikája. Hasonló sorolásra épül Juhász Ádám (Adamlamp) kollekciója is, ám itt különböző formájú és méretű síkgeometriai formák egymásba kapcsolásával jön létre a tárgy. Papír az anyaga Koralevics Rita „Paper Up!” búráinak és Búza Krisztina korallszerű lámpatestének.
Hogy néhány más tárgyat is említsünk a lámpákon kívül: nagyon finom tárgy Katarzyna Gierat faliórája. A mutatókat a feszített textillapon két vándorló domborulat helyettesíti, mintha ki akarna törni valaki egy fal mögül, és tapogatva keresné az utat. Rejka Erika tála szilikongumi tömítésekből font koszorúra fektetett üveglapokból áll. A látszólag minimál törekvés mögött nagyon gazdag kulturális háttér húzódik meg. A tárgy a magyar pásztorélet egyik kelléke, a bográcsalátétnek használt kutyagerinc parafrázisa.
Az egész kiállítást átszövi a textilek jelenléte. A Texthibition keretében – Szigeti Szilvia koncepciójának köszönhetően – mintegy húsz tervező munkáját valósították meg kivitelezők. (Megtekinthető május 15-ig az Új Budapest Galériában.)
Tóta József
Megjelent a Műértő, 2016. májusi lapszámában