A műtárgypiac európai fellegvárában, Londonban egymást érik idén a magyar és kelet-európai vonatkozású kiállítások. Június 7-én a világ egyik vezető aukciósháza, a Sotheby’s, Kortárs Kelet címmel közép- és kelet-európai kortárs művészetet bemutató árverést szervezett, amelyen kilenc magyar származású művész tíz munkája került kalapács alá. Hat tétel a becsértékén belül kelt el, míg Szűcs Attila Érintés című 2016-os festményét – becsértékének felső határát megduplázva – végül 16 250 fontért ütötték le. Maurer Dóra számára a Malom (eredetileg Színkeverő szerkezet terve) című 1993-as műve 8125 fontos árával új aukciós rekordot állított be, csakúgy mint El Kazovszkij év elején a Magyar Nemzeti Galéria-beli retrospektív kiállításán is bemutatott Vénusz kertje IV. című alkotása, amelyért 13 750 fontot fizetett új tulajdonosa.

Az aukció magyar anyagának szervezésében többek közt az aukciósház munkatársai, Soraya von Stubenberg és Ferenczy Bálint vettek részt. A szálak az árverés fő szervezőjénél, Jo Vickerynél értek össze, aki lassan 20 éve dolgozik a Sotheby’snek, jelenleg az orosz művészeti részleg nemzetközi igazgatójaként. Szakterülete az orosz kortárs művészet, amelyről egyik szerkesztőként 2012-ben Frozen Dreams, Contemporary Art from Russia címmel jelentetett meg tanulmánykötetet. Egyúttal a TATE orosz és kelet-európai gyűjteményezési bizottságának is tagja. Munkájának eddigi tanulságairól és a jövőbeli tervekről beszélgettünk vele.

– Mióta érdeklődik a Sotheby’s a régió iránt?
– Az én eredeti szakterületem az orosz kortárs művészet, amit mindig is szenvedélyesen támogattam. Nemzetközi alulreprezentáltságát kompenzálva elsőként Nagy-Britanniában 2007-ben szenteltünk önálló aukciót neki, majd ezt követte 2013-ban az első olyan kortárs aukciónk, ahol az orosz művek mellett közép- és kelet-európai művészek munkáit is árverésre bocsátottuk. A jelenlegi volt a harmadik olyan aukciónk, amit a régiónak szenteltünk. 
– Mióta foglalkoztat ez a terület?
– Be kell vallanom, korábban nem tudtam sokat Közép- és Kelet-Európa neoavantgárd és kortárs művészetéről. Egy évvel a program megkezdése után, 2013-ban csatlakoztam a Tate orosz és kelet-európai gyűjteményezési bizottságához. Ugyan szavazati jogom nincs, de véleményt formálhatok a gyűjteményezési javaslatokkal kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy egy aukciósház munkatársaként nem ugyanazok a jogosítványaim, mint egy független tagnak. Számomra a bizottságban való részvétel elsősorban a tanulásról szól. Rengeteg olyan művésszel ismerkedtem meg itt, akiben elképesztő potenciált látok, de a piac még alig figyelt fel rájuk. Maurer Dóra és Ana Lupas munkái a reveláció erejével hatottak rám, hogy csak őket említsem a rengeteg név közül. 
– Mondhatjuk, hogy lassan tíz éve foglalkoztok ezzel a területtel, mi a tapasztalatod, hogyan hatottak az eddigi aukciók a művek piacára? 
– Az első két árverés hatása a jelenleginél vált érezhetővé, leglátványosabban az orosz munkák tekintetében. Az orosz műtárgypiacot nagyon megviselte a 2008-as gazdasági válság, és nem is épült fel olyan gyorsan, mint másutt. A 2007-es aukciónk után ezért nagyobb szünetet kellett tartanunk. Be kellett látnunk, hogy az orosz piac nem stabil, az árak gyakran ingadoznak, és természetesen muszáj kimondani, hogy ehhez a mindenkori politikai események is nagyban hozzájárulnak. Rengeteg előre nem látható tényező befolyásolja az árakat, így sok kihívással kell szembenéznünk. Lassan tíz év után is vannak hullámvölgyek, de a kortárs orosz piac most kezd igazán magára találni és láthatóvá válni. 
– Milyen változások figyelhetők meg a 2013-as aukció óta a közép- és kelet-európai munkák tekintetében?
– Nehéz a két árverés eredményéből messzemenő következtetéseket levonni, de általános vélekedés, hogy legalább három évet bele kell tenni egy piaci területbe, mielőtt megtérülést várhatunk. Közhelynek tűnik, de így van. Meg kell hagyni az időt az ügyfeleknek, hogy felfigyeljenek arra, amit csinálunk. Ezért érthető módon a 2013-as aukción nem értünk el nagy sikereket, de tudtuk, hogy ez a piac természetéből fakad. Az elárverezett munkák többsége abszolút újnak számított Londonban, piacuk felépítése csak ekkor kezdődött. A mostani aukció 50 százalékos eladási arányát nagy sikernek könyveljük el, csakúgy mint az 1 294 563 font összleütést, amely az indított anyag teljes becsértékének 75 százalékát jelenti. 
– Milyen tényezők hatottak a művek kiválasztására? 
– Ez több faktor kombinációjából tevődött össze. Volt egy vágyott művészlistánk, és ezt egyeztettük a piaci lehetőségekkel, érdeklődéssel. Galériásoktól, magángyűjtőktől kaptunk ajánlatokat az aukcióra. Ezután kezdődött a munkák megvizsgálásának, a piaci szerep megértésének a folyamata, majd a döntés, hogy az általunk elért vásárlók körében melyik műnek lehet esélye a nemzetközi piacon. Természetes, hogy vannak munkák, művészek, akik jobban illenek Londonba, vagy például New Yorkba, mint a saját helyi piacukra, de ez ugyanígy van fordítva is. 
– Kikhez szólt az aukció, mi volt a megcélzott vásárlói kör?
– Nekem fontos volt, hogy minél szélesebb közönséget szólítsunk meg, mind a régión belül, mind azon kívül. A helyi gyűjtők, galériák, intézmények támogatása elengedhetetlen a nemzetközi sikerhez, ám a bizalmuk elnyerése időbe telik. Úgy érzem, jó úton járunk, de türelmesnek kell lennünk, hiszen egy fecske nem csinál nyarat. London egyébként is szerencsés helyszín, nagy itt a nemzetközi figyelem. Összességében a világ különböző tájairól voltak vásárlóink, de sok olyan mű is akadt, amely „hazatért”. Engem kifejezetten meglepett, hogy a tradicionálisan XIX. és XX. századi művészetet gyűjtő orosz ügyfeleink nagyon intenzíven vettek részt a legfrissebb kortárs művek licitjeiben.
– Beszéljünk egy kicsit az aukción szereplő magyar munkákról. Maurer Dóra nevét már említetted, de hogyan ismerkedtél meg a többi magyar művész életművével? 
– Maurerrel nem volt nehéz dolgunk, hiszen a művészete ismert mind a kereskedelmi színtéren, mind a nonprofit intézményrendszerben. El Kazovszkij esetében például az volt a döntő, hogy nagyon sikeres kiállítást zárt Budapesten. A művészete megnyerő, az árai észszerűek – úgy gondoltuk, hogy ő olyan művész, akit érdemes kipróbálni a nemzetközi piacon, mert meg fogja állni a helyét. Így is lett. Nádler István esetében is ez volt a helyzet. Egy nagyon szép 1990-es festményét választottuk ki, amit remekül fogadott a közönség. Szűcs Attila munkái ma már nemzetközi szinten is keresettek, Reigl Juditért pedig top kliensek állnak sorban. Összességében úgy gondolom, hogy a magyar művészekben rengeteg a potenciál, és jól felépített marketingstratégia segítségével rengeteg lehetőséghez juthatnak.
– Már csak az a kérdésem, hogy mik a terveitek? Hajlandó-e a Sotheby’s belefektetni a kellő időt a régió aukciós piacának felépítésébe? 
– Az árverés csak két hete zajlott le, még korai lenne a végső konklúziókat levonni, hiszen hetekkel az aukció után gyakran kelnek még el a bennmaradt tételek. Most kezdjük elemezni az eredményeket, mi ment jobban, mi kevésbé, majd levonjuk a következtetéseket. Őszintén, csodálatos lenne, ha egy aukción láthatnám a közép- és kelet-európai kortárs műveket a régió klasszikus modern művészeinek munkáival. Felettébb izgalmas lenne például Moholy-Nagy László alkotásait együtt bemutatni a kortársakkal. Lehetne látni az analógiákat a XX. század eleji, a neoavantgárd és a kortárs művek között; hogy hogyan hatnak és hatottak mindig is egymásra, melyek a közös kulturális gyökerek, mi az a kontextus, ahonnan jönnek. Véleményem szerint ez egészen más perspektívában láttatná a kortárs műveket, és segítene azok értelmezésében, nemzetközi bevezetésében. Lehet, hogy egy ilyen árverés képe csak álom, de hiszem: ez az az irány, amely felé tartanunk kellene.

Rechnitzer Zsófia

Megjelent a Műértő, 2016. július-augusztusi lapszámában