2025. szept. 14., vasárnap

2010. 1. 31. Beindulnak a műtárgyárverések

- 1970. jan. 01.

Szerdán este a 2010-es műkincspiaci szezon első számottevő eseményeként másfélszáz tételes kamaraá
http://www.axioart.com/images/news_pic/vg_20100131_beindulnak.jpg
rveréssel rukkol elő a Pintér Aukciósház.
Az aukció nyitányaként ezüstöket ás más műtárgyakat vonultat fel a cég. A tételek zömmel alacsony - néhány tízezer forintos - árfekvésűek, de találunk 850 ezer forintról startoló ezüst kávés- és teáskészletet is.
A 19-21. századi festmények és szobrok között már jó néhány százezres illetve milliós árkategóriájú darab akad, igaz, ezek némelyikét (például Benczúr Gyula lótanulmányát) már korábbi árverésein is felvonultatta a cég - sikertelenül. A legmagasabb összegről (5,8 millió forint, 122.) egy Mednyánszky-tájkép indul. A kortárs mezőnyben egyebek mellett Csontó Lajos, Somogyi Győző, Kopasz Tamás és Pauer Gyula műveivel találkozhatunk.
Szerző: Takács Gábor