A három évvel ezelőtt alapított Art Hongkong vásáron idén 29 ország 155 galériája vett részt, köztük a magyar acb. A dinamikusan fejlődő rendezvény az Art Basel színvonalát "lőtte be" magának, idei 50 ezer látogatója között sokan voltak nemcsak Ázsiából, de Amerikából is. A részvételi díj, az utazás és a szállítás tetemes költség volt - mondta el lapunknak Hegedűs Orsolya, az acb munkatársa -, de nem bánták meg. Az értékesítés mellett a kapcsolatépítésben is értek el sikereket: alakul az együttműködésük egy hongkongi és egy szingapúri, művészeti profilú céggel és egy amerikai galéria is érdeklődött az egyik művészük (Halász Péter) iránt. Bekerültek a CNN tíz standot bemutató tudósításába és a Hongkong Time outba is, olyan világnagyságok mellett, mint a White Cube Gallery, Damien Hirst vagy Nam June Paik. A magas színvonalú vásárra nem könnyű bekerülni, őket viszont a párizsi Fiacon kereste meg az igazgató, javasolva a jelentkezést. Halász installációi mellett Várnai Gyula munkáit vitték el Hongkongba, arra számítva, hogy az új médiumokban alkotó művészek megfoghatják a kínai festészethez szokott ázsiai közönséget. Várnai lentikuláris printje, a Tavaszi Rege és az installációk sikert is arattak, a standon a művek árai 2900 és 17 ezer dollár között mozogtak.