2025. okt. 20., hétfő

2010-03-28 Visszatértek a vevők a TEFAF-ra

- 1970. jan. 01.

Elégedetten fejezték be a szervezők az idei maastrichti nemzetközi műtárgy- és régiségvásárt (TEFAF): a tíznapos esemény március 21-i zárása után kiadott közlemény szerint az idei, 23. alkalommal megrendezett TEFAF-ra 72 500 látogató érkezett, 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Vélhetőleg a közönség összetételének érzékeltetésére hangsúlyozták a közlemény kiadói, hogy a holland város repülőterén 171 magángép landolt a vásár idején, nagy többségük az első napon, amikor a kiválasztottak még zártkörű bemutatón tekinthették meg a kínálatot.

Volt mit látni: minden eddiginél több, 263 galéria vonultatta fel mintegy 50 ezer műtárgyát, becslések szerint összesen 2,7 milliárd dollár értékben. A műkereskedők valamivel megemelték egyes alkotások árát azt követően, hogy a Sotheby's februári londoni aukcióján hatalmas meglepetésre abszolút aukciós világrekordot ért el egy Giacometti-szobor, 65 millió fontos leütéssel (Napi, 2010. február 5.), és más alkotások is nagyon jól mentek. A vásárokon persze nem lehet olyan összegeket elérni, mint a felfokozott hangulatú licitálásokon, de azért így is születtek magas árak Maastrichtban. Előzetesen Paul Gauguin egyik utolsó tahiti képéért, a Két nőért várták a legtöbbet, ezt állítólag 23,8 millió dollárnak megfelelő összegre tartotta a londoni Dickinson galéria - a híradásokból nem derül ki, megtalálta-e vevőjét. A legdrágábban elkelt alkotás az Artinfo összeállítása szerint az idősebb Lucas Cranach 1534-ben festett Dávid és Bethsabéja lett, ezért 7,1 millió dollárt adott egy európai gyűjtő (a mostani eladó, a londoni Bernheimer-Colnaghi galéria 2008 júliusában vette meg a képet Londonban a Sotheby's aukcióján, 4,2 millió dollárért). Mintegy 3 millió dollárért cserélt gazdát Mark Rothko 1967-ben készült Vörös, fehér, narancs című olaj/papír képe, a tavalyi aukciókon nagyon kapós Jean-Michel Basquiat 1982-es Busted Atlas 2 című műve 2,4 millióért talált gazdára.

A trendek változását mutatja ugyanakkor, hogy egy XIV. századi könyvet - benne 22 rajzzal - egy olyan New York-i vevőnek adta el 1,2 millió dollárért a középkori kéziratokra szakosodott hamburgi Jörn Günter, aki tavaly még kortársakat gyűjtött, de ma már - mint Günter a Bloombergnek elmondta - buboréknak tartja a kortársak piacát.