2008-11-24
A nagy értékű műtárgyak, festmények elrablásáról vagy éppen megtalálásáról szóló híradások talán az aukciós rekordoknál vagy a múzeumi megakiállításoknál is jobb eséllyel kerülnek világszerte a lapok címoldalára vagy a tévécsatornák híradóiba. Ennek megfelelően széles olvasótáborra számíthat a Jonathan Webb–Julian Radcliffe szerzőpáros Ellopták! című kötete is, amelynek most megjelent magyar változatát – a BÁV támogatásával – a HVG-könyvek adta ki.
A gazdagon illusztrált mű átfogó képet igyekszik adni a közeli és távolabbi múltban történt kiemelkedő, műtárgyakat érintő – részben felderített, részben máig megoldatlan – bűnesetekről. Olvashatunk a Magyarország által mindeddig sikertelenül követelt Seuso-kincsről, a náci műtárgyelkobzásokról vagy az iraki háborúhoz kapcsolódó fosztogatásokról is. A kötet egyik erőssége a jól strukturált bibliográfia, amelyben szakkönyvek mellett nagyon sok (angol nyelvű) újság- és folyóiratcikk is szerepel. Hiányérzetet legfeljebb az kelthet bennünk, hogy a mű erőteljes angolszász orientációja miatt sok fontos, ám földrajzilag „marginális” esetről (például a bécsi Kunsthistorisches Museumból néhány évvel ezelőtt ellopott Cellini-sótartóról) nem esik benne szó.
A kötet bevezetőjét jegyző Julian Radcliffe újságíróként évtizedek óta foglalkozik a műkereskedelmet érintő témákkal, Jonathan Webbnek pedig a londoni székhelyű műtárgyadatbázis, az Art Loss Register létrehozójaként egyedülálló ismeretei vannak a műtárgyrablások szövevényes világáról. TG
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ha az „AJÁNLATOT ADOK” gombra kattint, konkrét összegű vételiajánlatot adhat a tárgyra, amelyet meg szeretne vásárolni. Ha az eladó elfogadja az ajánlatát, megvásárolhatja a tárgyat. Az online vásárláskor megfizetett közvetítői jutalék a vételár részét képezi, így Ön az eladónak a vételár közvetítői jutalékkal csökkentett összegét fogja megfizetni a tétel átvételekor.