2008-11-17
Nulla forintról indul a Belvedere Szalon november 29-i festményárverésén a Parkrészlet című, egyes szakértők által Csontváry Kosztka Tivadarnak tulajdonított alkotás. A szokatlan húzással azt kívánja jelezni Forró Tamás, hogy ő nem foglal állást a Németh Lajos, Mezei Ottó, Bellák Gábor, Pap Gábor és más neves kutatók között zajlott-zajló attribúciós vitában.
Az árverés összkikiáltási értéke azonban a "nullás" tétel dacára meghaladja a Belvedere eddigi aukcióin látottakat: a rendkívül karcsú, mindössze 139 darabos anyag induló ára több mint 288 millió forintra rúg.
Az avantgárdok mezőnyéből kiemelkedik Tihanyi Lajos Gitár I. című vászna (85. tétel, 22 millió), amely 1928-ban, Párizsban készült, és – a művész idehaza festett képeinek világával szakítva – a szintetikus kubizmus eredményeinek a feldolgozásáról tanúskodik.
Még a Belvedere Szalon előtt, november 24-én a Pintér Sonja Galéria kortárs aukciója nyitja meg a téli szezon képzőművészeti árveréseinek sorát. Premierről van szó, hiszen a Falk Miksa utcában nyolc éve működő galéria eddig csak kiállítások rendezésére vállalkozott. A tárlatokon szerepelt művészek közül (akiket a hazai kortárs szcénában megszokott módon nem kizárólagosan képvisel Pintér Sonja) sokan a mostani aukciós anyagban is felbukkannak. Olyan neveket találunk közöttük, mint például Kicsiny Balázs, Türk Péter, Bukta Imre vagy Lovas Ilona.
A cikk folytatódik a vg.hu-n >>
A Belvedere Szalon 22. művészeti aukciójának katalógusa [2008-11-29, szombat 15:00 órától] >>
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ha az „AJÁNLATOT ADOK” gombra kattint, konkrét összegű vételiajánlatot adhat a tárgyra, amelyet meg szeretne vásárolni. Ha az eladó elfogadja az ajánlatát, megvásárolhatja a tárgyat. Az online vásárláskor megfizetett közvetítői jutalék a vételár részét képezi, így Ön az eladónak a vételár közvetítői jutalékkal csökkentett összegét fogja megfizetni a tétel átvételekor.