Dunai Andrea
Hatvany Ferenc gyűjteménye körül sok titok lappang, a gyűjtemény sorsát illetően számos részlet a homályba vész. Korabeli műtörténeti leírásból kevés áll rendelkezésre, a kollekció ’44-es széthullása után viszont egyre-másra keletkeztek "leltárok". Ennek oka kézenfekvő: Hatvany báró örökösei dr. Hans Deutsch ügyvéden keresztül 1962-ben kárpótlási igényt jelentettek be a német hatóságoknak. Az egykori áldozatoknak elveszett gyűjteményük összetételéről a Harmadik Birodalom jogutódja, a Német Szövetségi Köztársaság felé kellett elszámolniuk. Mivel maga a gyűjtő ekkor már nem élt, a veszteség pontosítása a családtagokra és koronatanúkra maradt. Mindenki tudott valamicskét, de ezek az ismeretfoszlányok súlyos dokumentumhiánnyal párosulva végzetes kimenetelűnek bizonyultak. A procedúra végén az örökösök a megítélt kárpótlásnak csak a felét, 17,5 millió márkát kaptak kézhez, ügyvédjük ellen pedig gondatlan ügykezelés, valamint hamis tanúzásra bírás vádjával eljárást indítottak.
Báró Hatvany Ferenc otthonában, a Dunára néző Lónyay-villában, a Hunyadi János úton a békeidőkben kétszer történt hivatalos adatfelvétel. Először 1924-ben, amikor is a gyűjtemény biztosítási értékbecslése zajlott, majd a ’30-as évek elején, amikor a báró megrendelésére dr. Pogány Kálmán nyugalmazott múzeumigazgató állította össze a kollekció teljes jegyzékét. Az első dokumentáció a külföldi festők képeit tartalmazta, több mint 1 millió pengő értékben, 35 mester mintegy 98 alkotását sorolva fel, a második pedig értékmeghatározás nélkül 96 festményt, egy rajzalbumot, 36 szobrot, 54 szőnyeget, brokátot vagy textíliafélét, 175 bútordarabot, 75 porcelán- és ezüsttárgyat, valamint 29 egyéb műtárgyat regisztrált.
Folytatás: http://www.artmagazin.hu/portal/hir.php?idt=20081124182513
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Ha az „AJÁNLATOT ADOK” gombra kattint, konkrét összegű vételiajánlatot adhat a tárgyra, amelyet meg szeretne vásárolni. Ha az eladó elfogadja az ajánlatát, megvásárolhatja a tárgyat. Az online vásárláskor megfizetett közvetítői jutalék a vételár részét képezi, így Ön az eladónak a vételár közvetítői jutalékkal csökkentett összegét fogja megfizetni a tétel átvételekor.