Kieselbach Gallery

50. Herbstauktion

80,5x60 cm
Olaj, vászon
Jelezve jobbra lent: Perlrott Cs

KIÁLLÍTVA:
- Szenvedély és ráció. Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955), Ferenczy Múzeum, Szentendre, MűvészetMalom, 2015. Június 5 – szeptember 6.

REPRODUKÁLVA:
- Szenvedély és ráció. Perlrott Csaba Vilmos (1880–1955), Ferenczy Múzeum, Szentendre, MűvészetMalom, 2015. Június 5 – szeptember 6. kiállítási katalógus. 
35. Kép, 50 old.



MATISSE ÉS CÉZANNE KÖZÖTT
 
„Az új utakat kereső magyar festők csendéletfestészetére a legnagyobb befolyást kétségkívül Cézanne gyakorolta. Ráadásul két fázisban is: első impulzusként az évtized derekán [1900–1910 közötti évtizedről van szó – BJ], majd a vége fele újra, amikor – nagyrészt az 1907-es őszi Szalon keretében bemutatott Cézanne retrospektív tárlat elementáris hatására – a francia favues-ok közül többen (...) is a konstruktív képszerkesztés irányába kezdtek tájékozódni, összefüggésben a kubizmus kialakulásával” – írta Rockenbauer Zoltán a Magyar Vadak művészetét bemutató reprezentatív kiállítás katalógusában (174. old.), és Perlrott Csaba Vilmos pályáját nézve csak egyetérteni tudunk ezzel a megállapítással. Perlrott 1906 végén érkezett Párizsba, ahol rövid időn belül kapcsolatba került kora legjelentősebb avantgárd művészeivel. 1908 és 1910 között a Matisse akadémia növendéke volt, Matisse és Picasso társaságában utazott Spanyolországba, de nagyon hamar felfigyelt Cézanne festészetére is, amely, erős plasztikai érdeklődését tekintve, egész életében festői gondolkodásának legbiztosabb viszonyítási pontja maradt.
 
EGY VÁRATLANUL KELLEMES KÉP
 
A nemrég bezárt szentendrei Perlrott-kiállítás első termében a sok nagyszerű, korábbi kiállításokról, aukciókról ismert kép között néhány meglepő újdonsággal találkozhatott a látogató. Ezek egyike egy első pillantásra könnyed, kifejezetten kellemes műtermi csendélet volt, amely hullámzó barokkos formáival, világos színfoltjaival kiemelkedett a szigoruan szerkesztett, vagy tömören fogalmazott csendéletek sorából. Bár a kép előterének cézanne-os kialakítása azonnal szembetűnik, a néző kezdetben mégis inkább egy Cézanne-tól független, majdnem vele szembenálló festői látásmód megvalósulásaként értelmezhette a képet. A mű érzéki gazdagsága, szinte zenei harmóniái, világító derüje ellentmondani látszik a nagy francia mesterről kialakított vélekedésnek, miszerint az ő csendéletei tömörek, súlyosak, szilárdak, vagy éppenséggel intellektuálisan szikárak, távolságtartóak. A nemrég közkinccsé vált, mert az interneten bárki számára elérhető új életmű-katalógus (http://www.cezannecatalogue.com) azonban ezt nézetet nem támasztja alá; „végiglapozása” során meglepődve ismerhetjük fel, hogy Perlrott eme szokatlan, feltehetően
1915 körül festett csendéletének közeli analógiáit éppen Cézanne munkái között fedezhetjük fel. Hogy csak a legközelebb állókat említsem: Csendélet gyümölcsökkel (1895, Pot de gingembre címmel ki volt állítva 1907-ben Párizsban, a Bernheim-Jeune galériában), Csendélet gipsz Ámor szoborral (1895, egyik változata kiállítva 1911-ben Amsterdamban a Stedelijk Múzeumban, a másik ugyanebben az évben Bécsben a Miethke aukciósházban), Váza virágokkal, kerben (1900–04, ugyancsak kiállítva 1907-ben Bernheim-Jeune-nél).
És ha a hasonlóságokat felfedeztük, általában készen is állunk a magyarázattal: Perlrott Cézanne motívumait (piros csíkkal szegélyezett fehér asztalkendő, alma, citrom, ezüstkancsó, papírba csomagolt virágváza, kisszobor) vette át, illetve a térbeliség érzékeltetésére is a mester valőrökre (színértékekre) alapozott módszerét használta. Vagyis azért olyan, amilyen, mert követő. Ez részben igaz, részben nem. A kép, miközben omázs Cézanne festészete előtt, Perlrott egyik legfelszabadultabb, függetlenebb alkotása; szintézise, vagy inkább párlata a festő addigi vizuális tapasztalatiank. A könnyű szeszek kezdetben észrevétlen, de annál részegítőbb mámorát nyújtja a látványba kellő ideig elmerülő néző számára.
 
MIT LÁTUNK?
 
Fehér kendővel letakart kerek asztalon viszonylag sűrűn elhelyezett tárgyakat, gyümölcsöket, cserepes virágot. A csendélet elemeinek kiválasztása és elhelyezése nem véletlenszerű, együttesük, éppen úgy, ahogy ott van a kulturált élet teljességét képviseli, miközben valamennyi összetevő „cselekvő” része is egy dinamikus mozgásban (körforgásban) lévő képi egésznek. A körforgás magja, energiaközpontja az előtérbe elhelyezett alma (kis tűzgolyó), amely mintegy összekapcsolja az asztal horizontális körformáját a terítő gyűrődéseiből kialakított, vertikális, de ugyancsak köralakú formával. Utóbbira rímelnek a fénylőn megvilágított ezüst kancsó finom mélyedései-domborulatai. A kancsó kiöntőjének formáját, illetve a virágcserepet rejtő csomagolás kicsúcsosodó szögét követve a néző szeme a kép másik világos foltjára, Canova Három Gráciájának kisméretú asztali másolatára ugrik. Ekként a két forma, a kancsó és a szobor kapcsolata egy balról jobbra tartó átlós mozgásirányt is érzékelhetővé tesz a képben. A festő azonban nem áll meg itt: a szoborcsoporól, mely inkább aláhulló, mint felfele törő dinamikát sugall – rímelve a háttér drapériáinak gazdag hullámzására - a sárga gyümölcsökön át, visszavezeti a tekintetet a kiindulópontként látott almára. Mindeközben a kék pálinkáspalack aranyozott levélmintéázatával finoman lehetővé teszi a kompozíció vertikális tengelyének felismerését is, amelyet a körbejáró szem eddig elkerült. Azzal pedig, hogy ezt a tengelyt egy áttetsző mélykék üvegtárgy adja, erőteljesen fokozza a kép térbeli mélységét, nem utolsó sorban titokzatosságát, sőt érzékiségét. A kompozíció tőlünk legtávolabbi pontján, mélyen bent, ahol a virágok zöldje egybeolvad a drapériák sokféle kékjével valami át nem látható, de érzékelhető televényből, látszólag fittyet hányva a gondosan szerkesztett konstrukcióra, váratlanul emelkednek ki a zöld levelek és a két vörös virág,. A kép sajátos hangulatát, szépségét fokozza, hogy ezt a bonyolult konstrukciót nagy tudással és könnyedséggel megfestett felületek gazdagságába rejtette a művész: a néző elsősorban ezzel találkozik és csak lassan ismeri fel, mennyire tudatosan, átgondoltan építette fel Perlott Csaba Vilmos a kép egészét.
 
A MŰ HELYE PERLROTT ÉLETMŰVÉBEN
 
A Műtermi csendélet virágokkal, gyümölcsökkel, szoborral korábban ismeretlen volt a Perlrott kuatatók számára. Mivel a festő nem datálta, stíluskritikai alapon az 1910-es évek első-felében, közepén, nagyjából 1913-1915 körül készültnek tekinthetjük. Ebben az időben Perlrott zömmel Kecskeméten dolgozott, de sokat utazott is. Tudjuk, hogy megfordult Párizsban és Münchenben, de emellett mésfele is járhatott, múzeumokat, kiállításokat nézhetett meg, ahol új élmények érhették. Ahogy Lorenzo Lotto vagy El Greco megragadta figyelmét, elbűvölhette egy Rubens kép is. A Műtermi csendélet e sokrétű, de Cézanne-t soha nem mellőző figyelem és Perlrott állandóa szintézisre törekvő festői látásmódjának remek eredménye.
 
 
Boros Judit