Belvedere Salon

31. Kunstauktion

Olaj, vászon, 56 x 92,5 cm
J.n.
Velledits Lajos festékvizsgálatával
Bellák Gábor műbírálatával

Paál László barbizoni képeinek sorozata ma még korántsem áll össze olyan stilárisan egységes együttessé, mint például a düsseldorfi vagy beileni képeinek sora. Az 1873 és 1877 közötti öt esztendő alatt Paál nemcsak sokat és sokféleképpen fest, de mindezen évek alatt szinte folyamatosan anyagi nehézségekkel is küzdött. Bár már 1872 tavaszán Párizsba érkezett barátja, Munkácsy Mihály hívására, a magas párizsi megélhetési költségek miatt – ahol „mindennek hatszoros ára van” – már 1873 tavaszán a jóval olcsóbb Barbizonba költözött. Első barbizoni képét 1874-ben állította ki Párizsban, életének utolsó két évében pedig már nem is festett. Ezen rövid, de művészileg nagyon termékeny periódus alatt alkotta meg életművének nagyobbik részét, melynek tekintélyes hányada még mindig külföldi gyűjteményekben található.
Paál László a Párizshoz közeli Barbizonban talált rá arra a festői témára, amit abban az időben olyan sokan megörökítettek. A békák mocsara egy jellegzetes, mocsaras tisztás, a környező fák között egy feltűnő formájú fával. Paál László a békák mocsarát ábrázoló legkorábbi alkotása az a Párizsban már 1875-ben kiállított tusrajz, ami jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Szépen megfigyelhető, hogy a középső, hangsúlyos fa formája mennyire hasonló mindkét képen, s általában az egész kép kompozíciója nagyon hasonlít a rajzéhoz. Paál hasonló témájú festményei között pedig az 1929-ben még a new yorki E.M. Sperling tulajdonában volt, 1875 megfestett verziót érdemes kiemelnünk.
Ami a jelen festményt illeti, nemcsak témájában, kompozíciójában tekinthető a fenti analógiák rokonának, hanem megfestésének stílusában is megfelel Paál 1872-73 körüli stílusának. Paál László festészetében két nagy korszakot különböztetünk meg: a düsseldorfi és a párizsi éveket, amelyeknek munkái stilárisan is jól elkülöníthetők egymástól.
Paál 1869 végétől kezdve több hollandiai utazással megszakítva egészen 1872 májusáig Düsseldorfban alkotott. A düsseldorfi évek meghatározóak Paál művészetében. Itt válik nemzetközileg is ismert alkotóvá, innen viszi őt magával Londonba Forbes, Paál első komoly gyűjtője, itt alakul ki az a „széles, szabad ecsetkezelése” (Lázár Béla), amely nemcsak világosan elkülöníti e korszakának munkáit az otthoni és bécsi képeinek aprólékos stílusától, hanem egyben a későbbi, barbizoni évek stílusát is megelőlegezi.
A hollandiai utak nyomán új helyszínek, új fényhatások, új színek, új hangulatok jelennek meg Paál beileni képein. Nemcsak a magyaréhoz sokban hasonló karakterű holland táj inspirálja őt, hanem a holland tájképfestészet klasszikus hagyománya is. 1871 augusztusában bécsi jó barátjával, Goldscheider Bélával kifejezetten a holland mesterek múzeumi tanulmányozása végett látogatott el Hollandiába. „Ez a hollandi útja elhatározó befolyással volt művészetére. Színfoltokért rajongó lelke, a nagy harmóniák világában, megtalálta mestereit s a rezgő, mindent ellágyító, puha folthatásokat kiváltó levegőt, melyet nem rajzzal, hanem tónusban tartott, biztos színértékkel visszaadott kolorittal, nagy összhangokba öntve lehet csak kifejezni.” – írta róla monográfusa, Lázár Béla. S valóban, a folthatások fölénye a rajzos-aprólékos részletek fölött, a nagy harmóniák jellemzik Paál hollandiai kompozícióit.
Paál barbizoni képeit ugyanakkor az inkább tömörebb erdőbelsők, a kevésbé levegős tájkompozíciók jellemzik, festői stílusára pedig a felületek izgalmasabb kezelése, a szaggatott, expresszívebb ecsetjárás a jellemző. Ez a sajátos technika azonban mindig keveredik a Düsseldorfból hozott szélesebb, a nagy foltokkal építkező stílussal is. A jelen képen is megfigyelhető, hogy a háttéri facsoport tömegeit inkább nagyobb festékfoltokkal jelzi, az igazán mozgalmas ecsetkezeléssel pedig a központi fa-motívum kidolgozásánál, illetve a jobboldali facsoport megfestésénél találkozunk.
Szintén Paálra jellemző a megközelítőleg 1:2 arányú képméretezés is. Mind a düsseldorfi, mind a barbizoni kompozíciók között találunk hasonló méretű, illetve hasonló arányú képeket is. Jóllehet a festmény szignálatlan, mindez nem gyengíti a kép hitelességét. A Paál-életműben több jelzés nélküli képpel is találkozunk, sőt tudjuk, hogy Paál halála után, az 1880-as hagyatéki árverés előtt Munkácsy Mihály és impresszáriója, Charles Sedelmeyer több Paál-képet is szignált, illetve Sedelmeyer Munkácsyval figurákat festetett a képekbe a jobb eladhatóság érdekében. Paál László képeinek azonosítása, hitelességük bizonyítása ugyanakkor ma sem könnyű feladat. A jelen képen megfigyelt sajátosságok azonban egyértelműen bizonyítják Paál László szerzőségét. A kép kvalitása, kompozíciója, a megfestett motívum és a kép stílusbeli sajátosságai alapján a mű Paál László 1873 körüli művének tekinthető. Olyan alkotásnak, amelyen bizonyos értelemben még a düsseldorfi korszak világosabb, levegősebb, foltszerűbb festésmódja keveredik a barbizoni évek sokszor drámaibb stílusával.
B. G.