Belvedere Salon

21. Kunstauktion

Olaj, vászon kartonra kasírozva, 30 x 28 cm J.j.l.: Nagy István 1907 Aszalós Endre szakvéleményével

Tanulmány:
A gazdag nagyistváni életmű sok gyermekportrét (tanulmányfejet) tartalmaz. A művész minden periódusában érdeklődéssel fordult a gyermekvilághoz, a legtöbbször az arckép és a stúdium képtípusán keresztül. A bemutatásra kerülő festmény készülte idején – 1907-ben – már tíz évvel volt túl rajztanári diplomájának megszerzésén a budapesti Mintarajziskolában (Székely Bertalan tanítványaként), amit az egy esztendős müncheni akadémiai továbbképzés követett. Talán egyik ottani mestere, Franz von Lenbach – korának ünnepelt portréfestője – megszívlelendő tanácsait is követte, amikor a karakterességet és a festői érzékletességet egyaránt megkövetelte önmagától a portretizálásnál. Vagyis nem tett kifejezésbeni és stiláris különbséget akár felnőtt vagy gyermek, nő vagy férfi, akár kislány vagy fiú ábrázolásakor. Nem véletlen, hogy Lyka Károly 1904-ben, az akkori „Művészet” folyóiratban éppen egy hátrafésült hajú parasztlánykát közölt a művésztől „Tanulmány” címen (közeli Solymár István: N. I. – Képzőművészeti Alap Kiadó 1977 – 16. old. 4. kép), mivel „… Fölényesen biztos rajztudás a külsőségek mögötti jellem megragadásával egyesül rajta; egy kislány komoly, figyelő egyéniségének eleven és plasztikus megjelenítése” (id. m. 16. old.). Lyka később is előszeretettel mutatott be a művésztől gyermek-tanulmányfejeket (pl. N. I. című könyvében: Singer és Wolfner Kiad. 1944 – 3., 8., 9. old. reprodukcióin). A művész a vándor-énekmondók (igricek) módján szüntelenül kóborolt hazájában, és a neki tetsző témákra rátalálva, azokat sajátosan egyénivé alakuló stílusával megörökítve. 1905/06-ban Marosvásárhelyen egyéni bemutatóval számolt be munkásságáról, amit 1908-ban első csíkszeredai tárlata követett. Közben készült ez a magabiztos és eleven erejű kislányfej. Ehhez, egy nyolc évvel későbbi ikerpár-darabot lelhetünk „Kisfiú” címmel, amiből hasonlóan – a frontális beállítás, a mellképi kivágatú komponálás mellett – kifejezéstartalmában a gyermeki megilletődöttség, egy kissé szomorkás lelkiállapot és örömtelen karakter sugárzik. A színkészlet is rokonságot mutat: derített, világos háttér előtt alig árnyékolt arc, sötét és beszédes szemek a közös jellemzők; majd vörhenyes ruházat kereteli az arcmásokat. A kissé rusztikus előadás (faktúrakezelés) is egyazon módon teszi igen élettelivé a kislány bájos, de nem idealizált megjelenítését. Kendőzetlen, igaz realizmus ez; Nagy István már ekkor híjával volt minden behízelgő szépelgésnek és stilizáló modornak: csak egyszerű és igaznak ítélt impresszióit rögzítette. Az 1905 körüli évekből származó, szénnel készült kalapos „Kisfiú” (Belvedere Galéria 2006. 12. aukciós kat. 201. repr.) ugyanezt a maga elé néző tekintetet adja, csak keményebb és simulékonyabb előadásban. A magyar gyermekportré – képtípus egyik remekét jelenti a „Sárgakendős kislány” 1917-ből (vagyis éppen tíz évvel későbbi keletkezéssel). Nagy István életművének fontos gyermekportréi egy sajátosan hazai, osztály-meghatározottságú létforma sorshordozói: a magyar ugar földtúró szegényeinek gyermekei, akiknek ennyire szókimondó, igazat feltáró megörökítése akár szociológiai látlelet is lehet a számunkra.
A. E.