Virág Judit Galerie und Auktionhaus

25. Auktion

Olaj, fa, 42x31,5 cm
Jelezve balra lent: Munkácsy

KIÁLLÍTVA ÉS REPRODUKÁLVA:
-Munkácsy a nagyvilágban. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2005. március 24. – július 31.katalógus: 15.

REPRODUKÁLVA:
-Végvári Lajos: Munkácsy Mihály élete és művei.Budapest, 1958. XLVIII., 145.
-Munkácsy. Szerk.: Szemenkár Mátyás,Szerimpex Kiadó, Budapest, 2006. 57. kép

A mezítlábas, fehér galléros kislányfigura a Munkácsy életmű korszakokon és stílusváltásokon átívelő vándor-motívumainak egyike, a düsseldorfi és a párizsi korszak-ban festett sokalakos festmények újra meg újra visszatérő szereplője.
Végvári Lajos feltételezése szerint a gyermekalak az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat rézmetszésű műlapjáról (1874) ismert Munkácsy képhez, az Iskola előtthöz készült tanulmány. Az Iskola előtt, melyen Munkácsy 1871ben Düsseldorfban kezdett dolgozni, de feltehetően csak a rákövetkező év telén Párizsban fejezett be, egy gyermekeinek kenyeret szelő anyát ábrázol. Az 1860-70-es években festett realista parasztzsánerek sorába tartozó mű mind kompozícióját, mind témáját tekintve megegyezik a Munkácsyval egyidőben Düsseldorfban dolgozó cseh festő, Guido Manes azonos című festményével. (Végvári, 130.) A kis bámészkodó – melyet Végvári Lajos 1872-re, Munkácsy első párizsi korszakának (1872-75) kezdetére datált – az Iskola előtt három gyermekalakja közül a legkisebb gyermekhez készülhetett.
Munkácsy pályájának legsikeresebb korszaka kezdődött, mikor 1871 őszén patrónusa, De Marches báró, és barátai, Zichy Mihály és Paál László bíztatására Düsseldorfból Párizsba költözött. Túl a Siralomház és a Tépéscsinálók nemzetközi sikerén, nagy reményekkel és várakozásokkal telve kezdte meg párizsi életét. Bár párizsi letelepedése egycsalódottan és búskomorságban töltött rövid időszakkal indult, de hála a De Marches báró colpach-i birtokán munkával és pihenéssel töltött heteknek, majd a Goupil francia műkereskedő által felajánlott szerződésnek, várakozásai beteljesültek. „Még eddig nagyon meg vagyok elégedve helyzetemmel s remélem, később sem lesz okom megbánni, hogy Düsseldorfot elhagytam.”–írja 1872 február 17-én Kiss Károlynak. (Munkácsy Mihály válogatott levelei. Szerk. Farkas Zoltán. Budapest, 1952. 71-72.).
A képünkkel egyidőben Párizsban festett vagy ott befejezett művek, az Iskola előtt, az Éjjeli csavargók, a Korhely férj, vagy a kétalakos Siralomház-változat, az Elítélt, folytatva a paraszti életet bemutató zsánerképek témáját, stilárisan a klasszikus francia realista festészet hagyományához, főként Courbet műveihez kötődnek.
A kis bámészkodó szinte kontúr nélküli, plasztikusan formált tömegekből, foltokból álló figurája egy pontos kiterjedés és méret nélküli, a kép jobb oldala felé megnyíló térben, egy fal előtt, a nézőnek háttal áll. A kisgyermekfigura a sötétvilágos kontrasztjára épül: az öltözék sötét felületei ellenpontozzák a karok, az arc és a lábak világos foltjait, és elválasztják a figurát a háttértől. A düsseldorfi évek alatt tett hollandiai utazásai során látott Frans Hals portrék és a holland csoportportrék általában erősen hatottak Munkácsyra, de a holland festészetnek, és főként Hals portréinak a közvetett hatásával Párizsban is találkozhatott Manet és a körötte csoportosuló modernista festők művein. A Munkácsy életműben gyakori sötét-világos kontrasztra épülő kompozíció képi forrásait a holland festészet említett példái mellett kereshetjük Rembrandt műveiben, Courbet festészetében, főként az A temetés Ornansban alakjain, de a fotografikus portrék és zsánerjelenetek között is.
A széles ecsetvonásokkal felvitt olajfesték a kép hátterében hol lazúros, hol – az 1860-70-es években készült Munkácsy képek hátterére jellemzően – árnyékos, foltosan elkent felületeket eredményez. A “zománcos tónusú” (Lázár Béla) háttéren alkalmazott barnás árnyalatokkal Munkácsy kiegyenlítette a sötét-világos foltok közötti kontrasztokat. Munkácsy A kis bámészkodó képének koloritját és színkezelését ugyanaz az “olvadékony fényárnyékos festőiség” jellemzi, melyet Genthon a Tépéscsinálók (1871) kapcsán emlegetett. (Genthon István: Az új magyar festészet története. Budapest, 1935. 121.o.)
A kép datálását paradox módon éppen a rajta megjelenő gyermekfigura fontossága, az életmű egy fontos szakaszát át- meg átszövő jelenléte nehezíti meg. A kisleány figura Munkácsy számos képéről ismerős vándormotívuma a sokalakos műveken zsánerstaffázsként elsősorban a kompozíció és a reliefszerűen elhelyezett alakok felfűzését segíti és ritmizálja, vagy a színek és a fényárnyék hatások kontrasztjához járul hozzá. Így az 1870-es A papagáj című kétalakos képen összekulcsolt kézzel áll, világos ruhás alakja a bal oldali képtér sötét hátterét ellensúlyozza és átlót képez a kép jobb oldalán látható fehér tollú óriáspapagájjal.
De ez a festmények jeleneteinek állandó nézőjeként és szereplőjeként újra meg újra felbukkanó gyermekalak nemcsak formai és kompozíciós elem, hanem olyan, a beleérzést, az átélést, az érzelmi azonosulást segítő epizódszereplő, aki összeköti az ábrázolt jelenet szereplőit a kép nézőjével, a festményen belül teremtve meg a mű befogadásának perspektíváját. Munkácsy kisleányalakjainak az ábrázolt jeleneten belül nincsen speciális szerepük, nem vesznek részt a cselekvésekben, nem részei a narrációnak, hanem – a kép nézőjéhez hasonló passzivitásban – állnak, néznek, rácsodálkoznak, megdöbbennek, vagy épp elszomorodnak. A figura közvetítő szerepét erősíti a mindig félprofilból, hátulról mutatott kisgyerek pozíciója is, amely a kép nézőjével párhuzamos. Így az 1870-es párizsi Szalon aranyérmes képén, a Siralomházon a képtér jobb oldalát foglalja el, mezítláb, lehajtott fejjel áll a kép főalakja előtt, testtartása tükörfordítása az A kis bámészkodóénak. A nekünk hátat fordító, fejét félprofilban tartó mezítlábas, fehér galléros kisleányt viszontláthatjuk a düsseldorfi korszak másik főművén, a Tépéscsinálók (1871) című kép középterében, a tépéscsináló asszonyok kosaránál állva, majd újra a – 17. századi holland konyhai életképeket idéző – Konyhában (1872-73) című kétalakos művön, ahol a krumplit hámozó öregasszony kosara mellett csendesen bámészkodik. Kicsit nagyobbra nőve ismét megjelenik a Köpülő asszony (1872-73.) főalakja mellett: az összekulcsolt kézzel, szomorúan, figyelmesen álló kislány itt koránál és jelenetbeli szerepénél fogva nemcsak ellenpontja a köpülő parasztasszony figurájának, de kiegészítése, drámai fokozása is. A fehér galléros kisleány felbukkan még a Zálogház változatain (1873-74, 1882), A falu hőse (1875) epizódszereplői között és az 1877-es A két család című képen is, a klasszikus realista periódus – a bujdosó figurákhoz hasonlóan – búvópatakszerűen vissza-visszatérő állandó motívumaként.
De Munkácsy kisleány alakjai nemcsak formai és szinte szimbolikus szerepet betöltő epizódszereplők. Munkácsy festészetének karakterábrázoló jellege, az alakokat valóságos, élő személyként megmutatni képes realista hagyomány az A kis bámészkodó című gyermektanulmányt pillanatfelvétel-szerű intim portrévá teszi.

B.Á.