Belvedere Salon

33. Kunstauktion

Olaj, vászon, 71 x 101 cm
J.j.l.: Mednyánszky
Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 1089/59
Bellák Gábor műbírálatával

Mednyánszky László tájképfestészetében gyakran találkozunk egy-egy motívum, tematikus csoport ismétléseivel, variációival, s hasonlóképpen egy-egy színharmónia-színkompozíció más-más motívumokra történő adaptálásával is. Mind a többszörös térrétegekben megjelenített hegyvidéki tájra – a völgyben megbúvó házakkal–, mind az aranysárgás színkompozícióra bőven találunk példát Mednyánszky életművében.
Mednyánszky az 1900-es évek elején kezd el egyre inkább „üres” tájképeket festeni. Olyan kompozíciókat, melyekre a különféle festői eszközök gazdag variációja, az egyes színek árnyalatai, s egy már-már absztrakt tájfelfogás a jellemző. A most árverésre kerülő alkotáson is sokféle festésmód nyomaival találkozunk az egészen vékonyan, lazúrosan felhordott festékrétegektől kezdve a szinte durván visszakapart felületekig. A csaknem rajzi finomságoktól kezdve az egészen pasztózus, vastag festékfelrakásig. Mednyánszky tájképeinek legizgalmasabb részletei mindig az égbolt és a felhők világában találhatók. Mednyánszkynál ritkán találkozunk plasztikus fény-árnyék hatások megjelenítésével, s ennek megfelelően a teli erővel tűző nap sem jelenik meg képein. A napot mindig pára és felhőréteg mögé rejti, azt az intenzív energiát azonban, ami a napból sugárzik, Mednyánszky vastagon, csaknem krémesen felhordott vastag festékréteggel jeleníti meg.
A képre jellemző fehér-arany-sárgás színvilág inkább Mednyánszky késői alkotásain figyelhető meg. Az első világháborús tájképeken és az 1915 körüli festett dunai tájképeken melyek közül a Csend című kompozíció a legismertebb, sűrűn alkalmazta ezt a színkompozíciót. Bálin Aladárnak a Nyugatba írt nekrológjának sorait akár a most bemutatott alkotás is illusztrálhatná: „Formái egymásba omlottak, parázsló színei fölött ezüstös vagy tompa aranyszín füst terjengett. Mednyánszky a hegyeket, mocsaras erdőket bújta szüntelenül, a távolbanyúló horizont, a szélesen elterülő napsütötte mező nyíltsága nyílván kevéssé érdekelte. A perzselő nyár kicsattanó kövér színei helyett a kora tavasz, nedves ősz, ködös tél tónusait vitte képeire.”
Bellák Gábor