Krisztina Antiquariat

50. könyv és papírrégiség aukció

Konstantin Raič határőrfőhadnagy 1848. október 11-én hosszú beadványban fordult az Országos Honvédelmi Bizottmányhoz (OHB) és hét pontban felsorolta azokat a feltételeket, amelyek alapján a Délvidéken létre lehetne hozni a megbékélést a magyarok és szerb felkelők között. Kossuth távollétében október 24-én Szemere Bertalan fogalmazta meg az OHB válaszát, amelyben közölte, hogy milyen feltételekkel hajlandó a megbékélésre, ugyanakkor hozzátette, hogy ellenkező esetben a magyar kormány teljes szigorral fog fellépni a felkelők ellen. Miután Kossuth november 7-én visszatért a lajtai táborból, ő maga kezdett foglalkozni az üggyel, s először is kezdeményezte Mészáros Lázár hadügyminiszternél, hogy Raičot nevezze ki a titeli sajkás (hadihajós) zászlóalj őrnagyává, hogy így nagyobb tekintéllyel léphessen fel. November 12-én pedig ő maga fogalmazta meg a szerbekkel való megbékélés tervét (erről korábban úgy tudtuk, hogy 13-i dátumot viselt). A tervezetben szerepelt az általános amnesztia, a jogokban és szabadságokban való teljes egyenlőség, a szabad nyelvhasználat az egyházi, iskolai és községi életben, az anyanyelvű anyakönyvvezetés joga, a szlavóniai (!) lakosság számára a kormánnyal történő anyanyelvi levelezés joga, államsegély a görögkeleti egyháznak, Szlavónia és a hozzá tartozó határőrvidék számára külön bán, ugyanazon jogkörökkel, mint a horvát bán esetében: s határőrök kívánsága esetén a határőri szolgálat megszüntetése. Maga az irat másolat vagy aláíratlan tisztázat: a kézírás nem Kossuthé, hanem egyik titkáráé, Stuller Ferencé. A hátoldalán szereplő „Projectumom” szöveg viszont Kossuth kézírása. Kossuth a tervezetet eljuttatta a Bizottmány tagjaihoz, a testület véleményét, s az ennek alapján Beöthy Ödön kormánybiztosnak küldendő értesítést Szemere fogalmazta meg. Az OHB úgy vélte, hogy a választ nem a béketervvel előálló Konstantin Raičcsal kellene közölni, hiszen az OHB neki már egyszer felelt. Utasították Beöthyt, hogy se ezeket, se más pontokat ne hozzon nyilvánosságra, „mert az alku természetével ellenkezik mindent kitárni, kivált miután ők a követelők”. A testület kijelentette: nem egyezik bele a szerbek nyelvhasználatába a községi életen túl, s abba se, hogy iskolai és egyházi ügyeikben az állam ne gyakorolhasson felügyeletet. Miután Kossuth tervezetében szerepelt az is, hogy a szerbek Szlavóniában és a határőrvidéken saját bánnal rendelkezhetnek, az OHB úgy vélte, ez csak a legvégső esetben elfogadandó, s ezért „az alku folytában az utolsó stádiumban fogadtassék el”. A tervezet nem nyerte el a szerbek tetszését, annál is inkább, mert a tárgyalásokat magyar részről vezető Beöthy sem az anyakönyvek szerb nyelven történő vezetésének, sem a szlavóniai báni tiszt létrehozásának lehetőségét nem hozta tárgyalópartnerei tudtára: a szerbek pedig ekkor már egyértelműen arra számítottak, hogy a cs. kir. hadsereg rövidesen leveri a magyar szabadságharcot. Magát a tervezetet (pontosabban annak másolatát) Beöthy 1849. március 3-án (!) küldte vissza az OHB-nak. A szöveget a Beöthy által visszaküldött másolat alapján először a Háborús Felelősség c. folyóirat II. kötete közölte, 36–37. o.. majd szintén közölte Barta István a Kossuth Lajos összes munkái. XIII. k. Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén. I. Bp., 1952. 439–440. o. (Hermann Róbert szíves közlése.) Két levél, 3 oldalán fekete tintával beírva. 40,7×25,5 cm.