Virág Judit Galerie und Auktionhaus

tavaszi nagyárverés

Olaj, vászon, 70x80 cm
Jelzés nélkül

Oeuvre-jegyzék: 1962/2.
In.: Kondor Béla. Bolgár Kálmán – Nagy T.Katalin (szerk.), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1984.

Proveniencia:
korábban Angyal Mária tulajdonában

Reprodukálva:
Kondor Béla. Bolgár Kálmán – Nagy T. Katalin (szerk.),
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1984. 89. oldal

Szerkezetek Kondor képeiben

Kondor Béla mesterei, Barcsay Jenő és Kmetty János a felületi elemek helyett a szerkezeti hangsúlyokra koncentráltak saját művészetükben. Képeik lényegi meghatározóját a tiszta plasztikai formákban, az elvont formai-szerkezeti összetevőkben keresték. Bár a két doyen piktúrájának eme sajátosságai általában nem voltak általánosan jellemzőek Kondorra, a szerkezetiség kérdése mindig is kiemelt fontossággal bírt életművében. A festményeinek, grafikai lapjainak összetett vonalhálózata csontvázként tartja képeinek kompozícióját, figuráit. Ez a szerkezetiség különösen 1961-től szembetűnő az oeuvre-ben, amikor Kondor némiképp változtatva stílusán egyre hangsúlyosabban alkalmazza azokat. 1962-ben és 1963-ban szinte keresi az olyan témákat, melyekben a konstrukció, a szerkezet dominál. Erre utal Erdély Miklós visszaemlékezése is: „Kondor nagyon erősen vonzódott a technikához. ... Egyszer, kb. a hatvanas évek elején azzal lepett meg, hogy legyek szíves, adjam elő neki, mivel nekem építészmérnöki diplomám van, az egész építészetet. És akkor ezt elég rendszeresen csináltuk, egy héten egyszer vagy kétszer beültünk valami kocsmába, és mindent, épületszerkezetet, építéstörténetet, ami eszembe jutott, mindent elmondtam neki, ő rendesen jegyzetelt, és megtanulta. Vissza is kérdeztem.” Daruk, körbeállványozott házak jelennek meg képein hangsúlyos és karakteres formában. Ennek a eltolódásnak talán legadekvátabb példája a Régi repülő (1961) című alkotása, ahol a szerkezetre feszített vászonlapok egyúttal a festészet általános gyakorlatára is rejtett összefüggéseket hordoznak.


Ritka téma a Kondor-életműben

Csendéletek nagy számban csupán a korai stúdiumok időszakából ismertek a művész életművében. Különösen nem volt jellemző ez a téma az 1960 körüli időszakra sem, amikor Kondor első sikereit éri el művészetével. Szokatlan a témaválasztás abból a szempontból is, hogy a szinte kizárólag saját belső világára koncentráló művész ecsetjéből egy, a látható valóságból „elcsent” műtermi csendélet születik meg. E különös témaválasztás oka a fenti stiláris elmozdulásban keresendő. A csendélet témája a maga statikus rendjével, nyugalmával a szerkezetiségben rejlő lehetőségek feltárásában volt a festő segítségére. Történt mindez akkor, amikor a grafikusként már elismert Kondor egyre nagyobb erőket összpontosít, hogy a festészet terén is elismertséget vívjon ki önmaga számára. E cél elérése érdekében grafikáinak vonalhálózatát a kép szerkezetével, szerkezetiségével próbálta megfeleltetni. Ebből a szándékból értelmezhető az itt bemutatott kép is. A csendélet rögzített állapotában rejlő szerkezet megtalálás, a kép motívumainak konstruktív rendbe állítása az elsődleges cél. Ez a belső igény Kondor művészetének egyik legfontosabb mozgatórugója: a káosszal, az ember bukott létével szembeállított egyensúly és biztonság meglelése örök harc nemcsak művészetében, de magánéletében is.


„Jelet hagyni”

„A por, a szél és a víz munkája belepi utolsó épületeinket, utainkat, alkotmányainkat. Tudom, lesznek művészek (és ebben áll életem reménye), akik – fogyó életünk növekvő lázában – igyekeznek majd akár évmilliókra szóló nyomot hagyni, anyagban, jelrendszerben. Tartósan és cáfolhatatlanul, az utánuk vagy máshonnan jövő értelmes lények számára. Jelet hagyni, hogy voltunk és elbuktunk, de lényünkben és e jelekben a magyarázat. A tanulság.Művészet lehet csak.” – E sorokat Kondor Béla írta Angyal, ördög, költő című versében. Kondor nemcsak a magyar festészet, de a magyar kultúra egészének is egyik legkiemelkedőbb alakja volt, aki verssel és prózával, festménnyel és grafikával, valamint egész, rövidre szabott életével a humánum és a morál elsődlegessége mellett tett tanúbizonyságot. Azok közé tartozott, akik az etikát, a jó és a rossz harcát az alkotás leglényegesebb elemévé, központi problémájává tették.

Kaszás Gábor