Központi Antiquariat

168. Könyvárverés

Tóth Árpád Elégia egy rekettyebokorhoz 1917. Leírta Kner Erzsébet 1924 március havában.
1924, mikor Kner Erzsébet (1897–1998), könyvkötő mester, tipográfus ezen alkotása megszületik, fontos dátum a család számára. Ekkor jelenik meg ugyanis a Kner-kiadványokon először a gyomai nyomdát alapító Kner Izidor két fiatalabb gyermeke, Kner Albert és Kner Erzsébet neve. Ekkor érkeznek haza mindketten Lipcséből, a német nyomdászat központjából. Erzsébet az Akadémián a modern tipográfia egyik legnagyobb alakjától, Jan Tschicholdtól tanulhatott betűrajzot, kalligráfiát és művészi könyvkötést. „Ekkor láttam életemben először modern stílusban készített kötéseket, ami reveláció volt számomra. Láttam, mit lehet a legegyszerűbb eszközökkel, pár vonal célszerű alkalmazásával elérni. A tabuk is érvénytelenekké váltak. A vonalak bekeretezés nélkül, szabadon futottak ki a táblák széléről, a szimmetria sem volt parancsoló szükség többé. Az új nyelvet mindjárt megértettem, sőt mindjárt beszélni is tudtam rajta.” Erzsébetben ekkor tudatosodott életcélja, amely a könyvek kötésének művészi szinten való tervezését és kivitelezését jelentette. Célját maga kívánta megvalósítani, és rövid gyomai működése után 1925-ben családi segítséggel önálló könyvkötő műhelyt nyitott Budapesten. A kor jelentette nehézségek ellenére műhelye virágzott, kötészeti stílusának letisztult szépsége, a könyvkötésben használt anyagok kiválasztásában mutatott igényessége nemzetközi hírnevet szerzett számára. A második világháború megpróbáltatásai és családtagjai elvesztése után Erzsébet – hosszas vívódást követően – 1949 áprilisában útra kelt Chicagóba, ahol már várta Albert bátyja. Erzsébet 1952-ben nyitotta itt meg a harminc éven át működő, elsősorban bibliofil kiadók, gyűjtők, könyvtárak számára nélkülözhetetlen, iparművészi igényességgel alkotó műhelyét.
Nincs arról tudomásunk, hogy Tóth Árpád versét, melyet Az öröm illan című gyűjteményes kötetben adott ki a Táltos 1922-ben, a Kner nyomda szándékozott volna megjelentetni. Lehetséges, hogy a művelt Erzsébet egy ujjgyakorlatának lehetünk tanúi – mindenesetre játékra csalogat: elgondolkodtat a vizuális funkció és a fogalmi réteg összekapcsolódásáról, összjátékáról. Hiszen a tipográfia alapvetően a befogadóval kerül kapcsolatba, s minthogy a befogadó ezen keresztül kerül kapcsolatba a szöveggel, így a tipográfiai és fogalmi mű kontaktusba lép: a tipográfus a fogalmi üzenetet önti vizuális formába. A Kner Erzsébet által választott betűtípus egyszerű, fegyelmezett jellege és egyes betűinek gazdagabb, díszesebb elemei – mint a „g” alsó hurka, a „j” vagy az „y” elnyúló szára, az „o” gömbölydedsége vagy az „s” kecses hajlása – mintha tükrözné s egyben el is mélyítené mind Tóth Árpád (1886-1928) versének ellentéten alapuló szituációját és az emberiség apokalipszisét idéző látomás-képeit.
Fűzött, kiadói papírban, Kner Erzsébet autográf, kék tintás kalligrafikus írásával. A borító a széleknél néhol szétnyílt.

(Erdész Ádám: Kner Erzsébet. In: Magyar Könyvszemle. 1998/4. szám)