Virág Judit Galerie und Auktionhaus

25. Auktion

Ceruza, papír, 36,9x55,9 cm
Jelzés nélkül Balra lent: Gustav Klimt hugának, Hermine Klimtnek attesztje: Nachlaß meines Bruders Gustav Hermine Klimt - Testvérem, Gusztáv hagyatékából Hermine Klimt
PROVENIENCIA:
-Gustav Klimt hagyatéka
-osztrák magángyűjteményből

Ezt a grafikát Dr. Bisanz-Prakken Klimt-szakértő attesztálta. A kép a bécsi Albertina Klimt oeuvre jegyzékébe felvételre került.


KIÁLLÍTVA ÉS REPRODUKÁLVA:
-Klassische Moderne und Zeitgenössische Kunst, Dorotheum, Bécs, 2003. november 26., 10. kép
Nők…felöltözve, magabiztosan, aranyba dermedt ornamentális háttér előtt. Nők meztelenül, testük feladvány: puha hús és selymes bőr elomló szépsége, csontok és izmok alkotta logikus szerkezet. Nők egymásba fonódva, vagy egyedül keresve a gyönyört; az önfeledtség pillanataiban. És akik „vásznon kívül” is nyomot hagytak: egy sikeres üzletasszony (romantikus olvasatban „életét áldozva…”), egy szép-szenvedélyes lány (később Mahler felesége, Schiele szerelmi ellenfele), s a modell, akinek minden porcikája az ideák világát tárta fel számára. Klimt, a nők festője.

A Kunstgewerbeschule befejezése után testvérével, Ernst-tel és barátjukkal, Franz Matsch-csal alkotott triójuk dekoratív művek egész sorát készíti el a Ringstrasse épületeibe, valamint a Burgtheater és a Kunsthistorisches Museum számára. A bécsi egyetem aulájába rendelt (már csak Matsch-csal együtt vállalt) úgynevezett fakultás-képeken tíz évig dolgozik, végül a morális és esztétikai vitákat, a kultúrpolitikai botrányt két erőteljes gesztussal zárja: provokatív festményt címez kritikusainak, az el nem fogadott műveket pedig visszavásárolja.
Két további nagyléptékű feladata mellett (Beethoven-fríz, a Stoclet-palota ebédlője) a pénz és a szellem meg-megújuló arisztokráciájának kedvelt portretistája lesz. Eközben alapító tagja és első elnöke a Secessionnak, majd vezetője az ebből kiváló művészek csoportjának.
Támogatja és elismeri a fiatal expresszionistákat, aztán éppen a modernizmus tépázza meg hírnevét, és értékeli át később szerepét a hagyományt múltba meredve tisztelő, vagy a jövőt harcolva jobbító elgondolások nevében. Klimt művészete valóban zavarba ejtő, hiszen a lét alapkérdései éppúgy foglalkoztatják, mint az apró élettitkok; akadémikusnak dekadens, szimbolistának hieratikus, expresszionistának dekoratív, de mindenekelőtt: ritkán látott igényesség és mívesség jellemzi formanyelvét.
Jelentősége a hatvanas években vált végképp egyértelművé. Ha saját korában meg is mosolyogták – a lelkes kritikust, aki szerint a Monarchia igazi uralkodója a két Gustav: Mahler és Klimt, mára a bécsi századfordulós szellemiség egyik legadekvátabb megjelenítőjeként és az egyik legfontosabb kelet-európai művészként tartják számon.
Népszerűsége a műtárgypiacon a 60-as évektől kezdve egyre növekvő árakban realizálódik. A 2006-os év legnagyobb műtárgypiaci szenzációja volt az a 135 millió dolláros adás-vétel, amely során Ronald Lauder tulajdonába került Klimt Adele Bloch-Bauer-t ábrázoló festménye.
Ez ma a világ legdrágábban eladott klasszikus modern festménye. A szenzációs vásárlás következtében a Klimt festmények és grafikák ára ugrásszerűen emelkedik.
Adele Bloch-Bauer portréját 1907-ben készítette a művész, melyet a második világháború idején a megszálló hadsereg rekvirált, a békekötés után viszont az osztrák állam kapott vissza, így az örökös csak hosszú évek multával és igen bonyolult procedúra során tudott érvényt szerezni jogainak.
Ronald Lauder, a világhírű kozmetikai cég örököseként, az USA volt osztrák nagyköveteként, valamint a világháborúban elkobzott zsidó javak visszaszolgáltatásáért küzdő szervezet támogatójaként is ismert, de mindenekelőtt a New York-i Neue Galerie alapítójaként.
Klimt grafikai oeuvre-je több ezres nagyságrendű, feldolgozása Alice Strobl-nak köszönhető (Gustav Klimt. Die Zeichnungen I-IV., Verlag Galerie Welz, Slazburg, 1981-1989), az azóta előkerült műveket pedig az Albertina veszi számba a szintén neves Klimt-kutató, Marian Bisanz-Prakken vezetésével.
A kortárs beszámolók szerint Klimt nem sok figyelmet fordított sem virtuóz rajzaira, sem vázlataira. Örököse két húga (Hermine és Klara), valamint Ernst öccsének lánya, Helene volt, de a távolabbi családtagok, barátok, megrendelők, gyűjtők is őriztek tőle lapokat. A szignálatlan munkákon többféle eredetiség-igazolás szerepel, így a sajátkezűség tanúsítása, a rokon neve, pecsétje, amelyek alapján a Klimt-hagyaték részeként ismerik el az adott művet.
A hagyatékhoz tartozást bizonyíthatja a hivatalos pecsét, az adott személy pecsétes tanúsítványa, továbbá a rokonoktól, döntő hányadban – Klimt bátyjától, Georgtól származó kézzel írt igazolás.
A kifejezetten „jegyzetelésre” használt vázlatkönyvek, valamint a festményeket megalapozó stúdiumok mellett készített rajzain a művész jobbára a női test, és a döntő mértékben női szexualitás és extázis-élmény ábrázolási lehetőségeivel foglalkozik. Korai stílusa az 1890-es években valószínűleg francia hatásra modern, fanyar, érzéki lesz, míg az árnyékok és tónusok eltűntével a hajlékony, előbb vibráló, majd reszkető kontúrvonal kerül főszerepbe, hogy aztán a japán rajzművészet ihletésére kissé töredezetté váljon, végül idegesebb, a belső impulzusokra reagáló hurkoló vonásoknak adjon helyet. Ugyanígy a szecesszió karcsú, élveteg nőalakjait megejtő soványságú, de még mindig gótikusan kecses figurák váltják, majd 1905 körültől egyre természetesebb arányok, egyszerűbb mozdulatok, kevésbé merev gesztusok jelennek meg.

Rajzok esetében nagy kísértés, kiindulásként kifejezetten hasznos a festői életműben keresni támpontokat. Hason fekvő nő két Klimt-képen kap nagy szerepet, a Vízikígyók (Barátnők) második változatán, majd az 1917-ben készült Lédán. Aktunk mintha átmenet lenne a két kép között, hiszen a Vizikígyókon nyújtott lábbal úszó, lebegő alakokat láthatunk, míg a Léda-figura mindkét lábát maga alá húzza.
A Vízikígyókból kiindulva művünk a hason fekvő női akt megformálásának kérdésére, a beállításban rejlő nehézségekre válaszol. A póz általában az alváshoz kapcsolódik, kevesebb mozgásra van lehetőség, és nagy (az aktot leginkább meghatározó) testfelületek maradnak takarásban. Klimt ezeket a hátrányokat most eszközként használja: az alvó figura anélkül lesz a megfigyelés tárgyává, hogy személyiségével (tekintet, portrészerű vonások) zavarná a megfigyelőt. Az alvás a mozdulatlanság illúzióját kelti, kényelemérzéssel tölti el a szemlélőt, az örvénylő drapéria pedig azt sejteti, hogy az öntudatlan forgásban, fészkelődésben izgalmas részletek tárulhatnak fel, és ezt erősíti a már félig felhúzott jobb láb is.
A Léda-képtől visszatekintve azonban aktunk egy különleges kísérlet: hogyan lehet a nemző istenség jelenlétét (Zeusz hattyú alakjában lepte meg az őt egyszer már viszszautasító asszonyt), és magát az aktust is olyannyira fizikaivá és konkréttá tenni, mint amennyire fizikai és konkrét a nő szépsége (e nászból születik majd Heléné, a legszebb halandó nő). A megoldás ahogy itt látjuk egy alvó nő önkéntelenül felkínálkozó, ürességével, statikusságával a szerető aktív és erőteljes jelenlétét szinte provokáló, kényszerítő erejű póza.
Rajzunk mindkét vázolt folyamatba beleillik, a tisztán formai és szcenikai kérdések ugyanis Klimt esetében (aki a kitárulkozó, tabukat döntő meztelenséget nemcsak allegorikus köpenybe tudta burkolni mint előtte sokan de számos képén filozofikus, misztikus mondanivaló részévé tette) nem válnak szét élesen.
A döntő stílus- és technikai változásokat (japánpapír használata, méretnövekedés) követően, 1912-13 körül készült rajz az érett korszak letisztult, finom mívű darabja, ahol a művész nem ábrázol, nem komponál, hanem dramaturgként, rendezőként teremt dialógust a test részletei, a drapéria és a negatív tér között: mozgat és megállít, űrt és ütközést hoz létre, vagyis „megszólaltatja” a figurát.

Kiss Zsuzsanna