Budapest Poster Gallery

2. Aukció | plakátok és plakáttervek

84 x 55 cm. Kiváló állapotban, restaurált.

A plakát a Magyar Kommunista Párt és Szocialdemokrata Párt Egyesülési Kongresszusát hirdeti. Gönczi plakátja méltán híres: fontos történelmi emlék, egyúttal pedig egy kifejező, erőteljes műalkotás. A plakátot méltán tekinti Bakos Katalin „korszakzáró és -nyitó” műnek: az 1945-1947 között kialakult politikai plakát virágkor és a keményvonalas szocreál stílus határán áll.
Óriási tömegrendezvényt hirdet, amelyre 1948. június 12-én a Hősök terén került sor. Itt vált véglegessé, hogy a Szociáldemokrata Párt beolvad a Kommunista Pártba, vagyis Magyarország tett egy lépést az egypártrendszer felé. Az új rendszer megszervezése a Népfront létrejöttével és az 1949-es, egylistás szavazással vált teljessé.
A kongresszus jegyzőkönyve lelkesült hangon számol be az esemény jelentőségéről: „ A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt Egyesülési Kongresszusa megállapítja, hogy a magyar munkásosztály soraiban három évtized óta fennállott szakadás megszüntetése, a munkásosztály szervezett politikai egységének megteremtése a népi demokrácia hatalmas győzelme, a reakciós erők súlyos veresége. A két munkáspárt egyesülését előkészítette a Kommunista Párt hosszú éveken át lankadatlanul folytatott harca a magyar munkásosztály forradalmi egységéért….” és így tovább. A szociáldemokraták beolvasztása valójában eltüntette a rendszer egyik utolsó demokratikus vonását.
A plakát követi a szocreál művészetben jellemző ikonográfiát: az előre lendülő férfi és nőalakokat, akik felemelt karjukkal rontanak a jövő felé. A példakép Vera Muhina „Munkás és kolhozparasztnő” című hatalmas szobra lehetett, amely 1937-ben a párizsi világkiállításon a szovjet pavilon tetején állt, és azóta vált alapvető jelképpé. Ahogy Szücs György fogalmazott a szocreál plakátművészettel kapcsolatban: „mindig a politikai frazeológiához igazodó köztéri szobrok gesztusait használják fel a plakátok is.” A két figura két nem, két osztály (munkás és paraszt) megjelenítése, de egyfelé indulásuk itt a két párt egyesülését, és további közös útját is jelképezi.
A Gönczi Gebhardt Tibor által használt stílus azonban ezen a plakáton még nem az igazi, kemény vonalas szocreál, amely 1949 és 1956 között meghatározta a magyar plakátművészetet, és amelyet a „plakátszerű festmények és festményszerű plakátok” korának nevezhetünk. Megjelenik rajta egyfajta merevség, a gesztusok pózokká kövülése, és szerepelteti a kötelező elemeket is, mint a lent megjelenő gyár és szántó parasztot mutató látképek. A plakát stílusa azonban még a korábbi korszakhoz áll közel. Erős plakátszínek, tömören és nem fényképszerű realizmussal megformált alakok és tárgyak, átlátható kompozíció, világos és erős üzenet fogalmazódik meg rajta.
Gönczi Gebhardt Tibor később a legtöbb erősen realista művén is meg tudott őrizni egy összefogott, modern formanyelvet, és nem a fényképszerű realizmust követte. Már a két háború közötti korszakban is alkotott dekoratív plakátokat, de 1945 után vált igazán fontos mesterré.
(Katona Anikó)