Belvedere Salon

20. Kunstauktion

Olaj, vászon, 60 x 74 cm J.b.f.: Berény

Tanulmány:
Berény Róbert pályája elején rögtön a posztimpresszionizmus dekorativitása és a cézanne-i lapidáris képépítés felé orientálódott. Élénk szellemiségével, intellektuális adottságaival és impulzív művészi karakterével minden forradalmian előremutató avantgárd irányzat – ha rövid időre is – érintette igen eleven és dinamikus festészetét. Nem véletlenül lett a „Nyolcak” egyik meghatározó művész-személyisége. Munkásságának és tehetségének megfelelő első zenitjét sajátosan kimunkált expresszionizmusával érte el (Bartók Béla és Weiner Leó portréi, a „Golgotha” 1912-es változata stb.). Az 1910-es évek végének forradalmi eseményeiben vállalt szerepe miatt azonban emigrálni kényszerült Németországba, ahonnan csak 1926-ban térhetett haza. Az itthoni viszonyok közepette festészetében döntő stiláris változás következett be, Német Lajos találó meghatározásával: „… a Nyolcak mozgalmát visszakanyarította a Nagybányai iskola utóirányához, … a látványfestés vizeire evezett.”. Ennek a stílusirányzatnak – más jellegű meghatározással: a „Gresham-körnek” – prominens személyisége lett, Bernáth Aurél és Szőnyi István alkotói habitusához igazodott, noha önálló hangvételű intonációival gazdagította a hazai látványfestészetet. A „Csendélet ajtónál” című olajfestmény elsősorban Berény kolorista adottságaira épül. Oldott és érzékletesen festői előadás rögzíti a hátteret lezáró ajtórészletet, a középtér dús virágcsokrát az öblös vázában. A téma tört árnyalatú koloritjának gazdagításához a kékes és drappos színkészlet valőrökben eleven árnyalatokkal dúsult fel. A háttér (osztott ablaküveg, kilincs, ajtórészletek) motívumokban sokrétű fogalmazása azonban mindössze csak lezáró szerepet tölt be a kompozícióban. A klasszikus vonalperspektíva kicsinyítő hatását Berény itt feltűnően kerüli: valószínűleg a kompozíció egységessége érdekében növesztette meg léptékben az egymás mögött elhelyezkedő motívumokat: a szobarészletet és az asztalon álló virágcsokrot. Egyetérthetünk a monográfus Szij Bélával, aki így jellemezte Berény akkori stílusát: „Az 1930-as évek elejétől … enged a stilizálás és a szerkesztés szigorából. Festőileg oldottabb és érzékletesebb lesz előadása. … A formák könnyebbek, … a kép … részleteit határoló körvonalak lágy átmenetekben olvadnak bele a szűk mélységű térbe. … (Berény) … megőrizte képeinek sajátos szerkezetiségét, … meglevő konstruktív felépítését. … (Azonban) a motívumok tömegét … a színek bársonyos csillogású szövedéke járja át. … Képeinek tartalmát a bensőséges hangulatok, a természet szépségének, örök lírájának varázsa … irányították. … a harmonikus kiegyenlítettséget kereste.” (Szij Béla: B. R. – Képz. Alap kiad. 1964. – 23., 25., 27. old.).
Aszalós Endre