Virág Judit Galerie und Auktionhaus

Frühlingsauktion

Olaj, vászon, 45,5x92 cm
Jelzés nélkül

PROVENIENCIA:
-Paul Czitrom gyűjteményében, Párizs
-Bródy Vera birtokában letétként, Párizs
-özv. Bálint Endréné tulajdonában

KIÁLLÍTVA:
-Hongrois de Hongrie versus hongrois de France: Collection Szöllősi–Nagy–Nemes, Magyar Intézet, Párizs, 2003. szeptember 17. – október 13.

KIÁLLÍTVA ÉS REPRODUKÁLVA:
-Hungarian Art: The Twentieth Century Avantgarde, Indiana University Art Museum, Bloomington, Indiana, USA, 1972. június 30. – október 15. katalógus: 18.
-Artist hongrois en France 1920–2000: Autour de la collection Szöllősi–Nagy,Hotel

Bessonneau, Angers, Franciaország, 2002. április 12. – június 15.15. oldal
-Le pont–Híd: Válogatás a Szöllősi–Nagy–Nemes Gyűjteményből, Művészet–Malom, Szentendre, 2004. szeptember 10. – november 7. (a kiállítás CD-ROM katalógusában)

REPRODUKÁLVA:
-T.Sz.: Magyar művészek Franciaországban. Műértő. 2002. 06. 23.

„Aki dudás akar lenni …”

Bálint 1957-ben váltott útlevelet, hogy még ugyanebben az évben ötéves „magánszáműzetésbe” vonuljon Franciaországba. A teljes bizonytalanságba utazó művész mellé többször odaszegődött a szerencse, így párizsi egzisztenciája nagyobb megrázkódtatások nélkül, hamar stabilizálódott. Köszönhette ezt többek közt dr. Czitrom Pálnak, akivel Párizsban ismerkedett össze a művész. A magyar származású idegorvos – maga is műgyűjtő – korlátlan időre meghívta a Párizs környéki, Epinay sur Seine-ben található villájába, ahol egy, a tető alatt meghúzódó manzárdhelységben rendezhette be szobáját. A helység ferde tetejével leginkább egy koporsóra emlékeztette a festőt, akinek művészete furcsa mód épp itt, a magány aszketikus légkörében teljesedett ki igazán.
Ebben a kis szobában készült valamikor 1957 és 1962 között az Allegro Barbaro. A festményt Bálint már eredendően a szállásadó gyűjtőjének szánhatta, hisz egy 1972-es katalógus bejegyzése szerint a kép ekkor már az orvos tulajdonát képezte. Czitrom felesége azonban ki nem állhatta Bálint „őrült” képeit. Olyannyira nem, hogy férje halálát követően egyszerűen szanálni akarta azokat. A Bálint képeket végül Bródy Vera és Passuth Krisztina mentette meg az enyészettől, s segítségükkel jutottak vissza a festő özvegyéhez Budapestre is.


„Hogy kerül a csizma az asztalra”

Bálint franciaországi tartózkodása alatt készült alkotásainak egyik meghatározó alapélménye volt a honvágy. A család, a haza elvesztése nyomasztóan nehezedett a művészre, sokszor hetekig sem mozdult ki a szobájából, embert is alig látott. A magány és az otthontalanság kínzó érzete vezette piktúráját a népművészetben rejlő sajátos és egyedi formavilág csakis Bálintra jellemző lírai újraértelmezéséhez. Brüsszeli és párizsi kiállításai után, mint magyar Chagallt emlegette őt a francia sajtó. Egyedi, magyaros tematikáját dicsérték, mely sajátos montázs és az asszociációk szabad játékára épülő – kompozíciós technikájával az orosz származású festő mesés világához hasonló. Képei láttán a valóság és a képzelet határán billegő álomlét tárul a néző elé. „Furcsa helyzetbe kerültem – jegyzi meg egy párizsi előadásában 1962-ben – Magyarországon mindig is kitűntettek azzal a számomra akkor is túlzásnak ható jelzővel, hogy festészetem franciás. Ötödik éve élek távol a hazámtól és az enyéimtől, és ez idő alatt átalakultam magyar művésszé. Nem furcsa ez?”


Bálint és Bartók

Bálint festészete szoros párhuzamba állítható Bartók, valamint Kodály népdalgyűjtési technikájával. A feltárt népdalkincs modern zenébe történő átültetéséhez hasonlóan a népművészeti motívumok és a festészeti technikák terén egyaránt alkalmazott társításokkal, idézetekkel egyfajta újraaktualizálását végzi el a magyar népi forma- és motívumkincsnek. Képein titokzatos és belsőséges narratívába ágyazva egymás mellett élik különös életüket a szentendrei házak motívumai és oromzatdíszei, a törött küllőjű kocsikerekek, a kutyafigurák, a burnuszos asszony, a cilinderes férfi és a vörösen izzó petróleumlámpa.

Kaszás Gábor