Virág Judit Galerie und Auktionhaus

(5) Tavaszi aukció

Tempera, papír, 63x45 cm
Jelezve jobbra lent: Anna Margit 934, jelzés hátul: 34/15, hátoldalán: Két karját felemelő nő (tempera festmény)

Proveniencia:
-korábban Kolozsvári-gyűjtemény

Anna Margit 1930-ban jött szülőfalujából Budapestre, ahol 1932 és 1936 között Vaszary János szabadiskolájában tanult. Legkorábbi festményei a harmincas évek elejéről maradtak fenn. Az itt látható kép 1934-ben, a Vaszary-iskolában töltött idő alatt készült, ahol az oktatás meglehetősen szabad szellemben folyt. Anna Margit első jelentős bemutatkozása 1936-ban volt, Ámos Imrével, Gertler Tiborral, illetve Thomas Thheodor Heinével együtt az Ernst Múzeumban állította ki műveit. Ahogyan Ámos írta naplójában: "Margitnak jól jött a meghívás, mert ő még nem mutatta meg az anyagát együtt. "
Anna Margitnak ez a képe egyszerű jelenet: falusi udvaron, kis házak között merengő nőül, kezét ölében összefonva, lábát keresztbetéve. A festményt mégis titokzatos hangulat uralja. Az alak testhelyzete, a magába forduló, befelé figyelő nő, az elnagyolt arcábrázolás, az arc kifejezéstelensége, vagyis pontosan megragadhatatlan arckifejezése adja a talányosságot. Anna Margit ekkori képeit ez a titokzatossággal átszűrt hangulat, ugyanakkor egyszerűség, hétköznapiság jellemzi. Munkái megfogalmazhatatlan, szimbolikus tartalmat sejtetnek, egy részük feltételezhetően irodalmi ihletésű. Ez a szimbolikus, talányos jelleg Gulácsy képeinek hangulatát idézi, Gulácsyét, akit mind Anna Margit, mind férje, Ámos Imre nagyra becsült. Gulácsy mellett, Rippl-Rónait, Csontváryt, Chagallt kedvelik, s műveiken fontos szerepet kap a vonal, a dekoratív színhasználat, s ezek a jegyek a szecesszió stílusával is rokonítják munkáikat. Anna Margit 1930-37 között született képei Ámos festményeinek stiláris és gondolati rokonai. Ámos színei, merengő, melankolikus nőalakjai, s egy-egy témája is hatott rá. A harmincas évek végétől azonban a stiláris eltávolodás Ámos és Anna Margit között egyre erősebb.
1934-35 körül Anna Margit több, hasonló motívumokból építkező, hasonló hangulatú és színskálájú, szürkékkel, fehérekkel, barnákkal festett képeket (Madáretető, 1934, Madáretetők, 1935, Károlyi-kert, 1936, mindhárom magántulajdon).
Anna Margit a két világháború közötti festményeit tempera technikával papír alapra készítette, vászonra nem dolgozott. Ámossal együtt nagy szegénységben éltek, s ha volt pénzük vászonra, azt Ámos használta. Anna Margit a szürke papír alapra felrakott temperát gyakran pasztellel egészítette ki, a krétát festékként kezelve ért el tompított színhatást (Ülő nők, 1935 körül, "Nocturne", 1935, mindkettő Magyar Nemzeti Galériában). A korai papír alapra készült temperaképeken Anna Margit sokszor fest egymáshoz közeli árnyalatokkal, a fehér vagy a szürke tónusaival. Ezen a képen a házak egymás mögötti színsíkok, amelyeknek tömegét az alapfelületbe ecsettel húzott, hasonló színű vonalak érzékeltetik. A finom színátmenetek a Vaszaryn és Ámoson keresztül hozzá elérő Bonnard és Vuillard hatásáról tanúskodnak. A kép jobboldalán a fehér, szürke, világosbarna színekkel megfestett sivár házfalon egymáshoz közeli tónusok érzékeltetik az épület tömegét. A színek visszafogottsága, fellazítása, anélkül, hogy a formákat határoló vonalakról lemondana később is kedvelt módszere volt, Anna Margit az egymáshoz közeli tónusokat pályája során mindig szívesen alkalmazta, ez jellemezi majd a hatvanas évek lírai, múltat idéző képeit is.
A nő melankóliát, tárgynélküli vágyódást kifejező testhelyzete azt érzékelteti, hogy gondolatai kilépnek a jelenből, a mindennapokból s egy fellelhetetlen, vágyott világban vagy a múltban járnak. Ez az erős testalkatú fekete hajú nőalak még nem hordozza Anna Margit vonásait, nem viseli azokat az attribútumokat, amelyek alapján a későbbiekben egyértelműen megállapítható az önarckép jelleg.
A kép középső felületét elfoglaló deszkaépítmény tetején fehér macska mászik, pofáját barna vonalak érzékeltetik. A merengő, elvágyódó, szegényes udvarban ülő nőalak mellett a macska anekdotikus elem, amelyről nehéz megmondani könnyedséget hoz a képbe vagy fokozza annak baljós hangulatát. Ahogy Kállai írta, Anna Margit műveit "egyenesen meghökkentő, szeszélyes, szemtelen és kecses hóbortosság jellemzi, de időnként tömör erő és nagyvonalúság is. Ennek következtében az értő szemlélő számára nem jelent nehézséget Anna Margit humoros vagy vakmerő rajzi fantázia ugrásaiban, grafikai csínyeiben felfedezn i a mélyebb értelmet, a szív gyakran furcsán álmodozó és melankolikus költészetét."
A kép Anna Margit életművének egyik legkorábbi, rendkívül kis számban fennmaradt, jelentős darabja, a harmincas évekbeli stílusának jellegzetes képviselője. Stiláris és tematikai szempontból egyaránt hordozza a két világháború közti munkáinak jellegzetességeit, ugyanakkor megjelenik rajta az a fajta ellentmondásos humor is, amely az életmű későbbi szakaszait is jellemzi majd.

T. H.