Ezt a kifejezést Fülep Lajos használta Derkovits festészetére vonatkozóan. Iskolázatlansága folytán Derkovits életműve mentes mindenfajta akadémikus önmutogatástól, öncélú látványelvű stúdiumoktól, másoktól ellesett képszerkesztési, képalkotási technikáktól.

Annak ellenére, hogy háborús sebesüléseiből felépülőben Bécsben nagy hatással volt rá Brueghel és Rembrandt, majd Kernstok iskolájában -- az első mesterére is ható -- Marées és Cézanne, ezt követően a Szépművészeti Múzeumban felfedezett Van Gogh, valamint néhány kortársa, mindenekelőtt Uitz, majd Tihanyi, Nemes Lampérth, Kmetty és Szobotka, bécsi korszakában Derkovits már autonóm képi világgal rendelkező festő.

A teljesen egyedi és rendkívül eredeti, egyszerre sűrített és túlfeszített, a statikusságból egyszer és mindenkorra kizökkentett kompozíciók kialakítása, a képmontázstechnika senkihez sem hasonlítható alkalmazása mély valóságábrázolási szándékából fakad. Az "emberi jelenség" komplexitása, egyidejűsége és ezekből fakadó ellentmondásossága festészetében, grafikáiban és rajzaiban szinte egy megelevenedett calderi mobilkonstrukció. Kompozíción nincs egy vízszintes, nincs egy függőleges vonal, képszerkezeti elem, és mindennek ellenére a motívumok tökéletes kiegyensúlyozottságot, harmóniát adnak. Emellett művei olyan "társadalmi perspektívával" rendelkeznek, amellyel azóta is ritkán találkozhatunk a XX. századi és főleg a kortárs képzőművészetben.

A Szombathelyi Képtár -- a kezdetektől a derkovitsi hagyaték gondozója -- ezúttal a festő halálának 75. évfordulója alkalmából, a birtokában levő teljes életművet mutatja be. A közel másfél száz darabból álló kollekció története is tanulságos. Az első Derkovits-kiállítást 1936-ban rendezték meg a városban, Zalai Tóth János építész-képzőművésznek köszönhetően, aki Ártinger Imrén keresztül jutott el a művész özvegyéig és a hagyatékig. A háború után, 1945-ben Derkovits nevét vette fel a Szombathelyen alakuló képzőművészeti szabadiskola; ennek apropójából az özvegy néhány művet ajándékozott nekik, köztük az 1919-es akvarell Önarcképet, amely később a Savaria Múzeum helytörténeti gyűjteményébe, majd képzőművészeti osztályára került, és megalapozta a jelenlegi gyűjteményt. A Savaria Múzeumban Szentlélekhy Tihamér igazgatósága alatt Ratkai Ida, majd Bándi Gábor vezetése idején Várkonyi György gyarapította vásárlásokkal a Derkovits-kollekciót. Eközben 1961-ben a Tanítóképző Főiskolán, 1965-ben és 1969-ben a Savaria Múzeumban volt nagyobb Derkovits-kiállítás a városban. Emléktáblával látták el szülőházát, majd ugyanitt emlékmúzeuma nyílt a Nemzeti Galéria támogatásával.

A hetvenes évek elején a Derkovits-életmű mellé Dési Huber özvegye önzetlen gesztusának köszönhetően Dési Huber István hagyatékát is sikerült megszerezni. Ezt követően Gonda György, a kultúra iránt elkötelezett akkori első számú megyei vezető a két életműre alapozva képtárépítő egyesületet alapított, majd 1985-ben át is adták a Szombathelyi Képtárat, az egyesület pedig baráti körré alakult. Sok esetben ez finanszírozta meg a Derkovits-kollekció gyarapítását, egyáltalán a képtár gyűjteményének fejlesztését. Salamon Nándor korábbi és Gálig Zoltán jelenlegi igazgató is több Derkovits-művet vásárolt gyűjtőktől, aukciókról. Gálig a művész születésének századik évfordulója alkalmából 1994-ben Józanság és pátosz címmel megrendezte azt a nagyszabású kiállítást, amely a derkovitsi életművet elhelyezte a kortársai közé. Azóta -- elsősorban a műkereskedelemben -- Derkovits kortársainak rengeteg lappangó, eddig ismeretlen műve került elő, amelyek új megvilágításba helyezték, nem egy esetben újraértékelték ezeket az életműveket. A korábbi -- néha sablonos, néha ideológiai -- beidegződések elhagyása következtében a két háború közti magyar képzőművészet és egy-egy életmű rangja is megváltozott.

A szombathelyi kiállítás bizonyítja, hogy Derkovits "abszolút festészete" a felértékelődött kortársak között is a helyén maradt és megőrizte egyetemességét annak ellenére, hogy a végzetes utópia, a szocializmus -- amiért a festő a művészet eszközeivel egész életében küzdött -- véráldozataival és hiábavalóságaival immár múlté. (Megtekinthető október 10-ig.)