A világ globális műtárgyforgalma 2010-ben – beleértve az ókori anyagtól az iparművészeten át a kortársművészetig minden műtárgytípust – körülbelül 43 milliárd euró volt. Ebből a galériák, műkereskedések 21,9 milliárdot, az aukciósházak pedig 21,1 milliárdot bonyolítottak – tette közzé az interneten publikált és az Art Newspaperben is ismertetett tanulmányában Clare McAndrew, a műtárgypiacra szakosodott közgazdász. Arra, hogy a 2009-ben mindössze 28 milliárdra becsült összforgalom tetemesen megnövekedett, bár nem érte el a 2007. évi csúcsszintet (48 milliárd euró), számítani lehetett, de hogy a műkereskedők és az aukciósházak körülbelül ötven-ötven százalékban osztoznak a piacon, az még a szakembereket is meglepte, hiszen az aukciósházak intenzíven terjeszkednek, egyre növelik befolyásukat, árrekordjaikkal pedig rendszeresen a híradások élén szerepelnek. A fele-fele arány természetesen átlagszámítás eredménye, a legfejlettebb piacokon a galériáknak az eladásokból akár 70 százalékos részesedésük is lehet, míg a fejlődőben lévőkön a műkereskedések forgalmának volumene 10 százalékra is csökkenhet az aukciósházakkal szemben.
    A magát művészeti közgazdászként definiáló McAndrew a műkereskedők egyik vezető világszervezetétől, a CINOA-tól (Confédération Internationale des Négociants en Oeuvres d’Art) kapott megbízást a kutatásra, mely a galeristák és az általuk működtetett kis üzleti vállalkozások szerepét, helyzetét vizsgálja. Hogy hányan foglalkoznak manapság műkereskedelemmel, azt nehéz meghatározni, mert a kis galériákat, üzleteket nem tartják számon. A főbb piacokon mintegy 375 ezer regisztrált kereskedő tevékenykedik, közülük egy körülbelül ötezer fős mag (2–5%) számláz a művészeti galériákból és régiségüzletekből eladott műtárgyak értékének fele után. A 2010-es év forgalmát és a regisztrált műkereskedők számát összevetve egy-egy galerista átlagosan 60 ezer euró, azaz 17,4 millió forint körüli értékben adott el tavaly. Bár konkrét adatok nem állnak rendelkezésünkre, valószínűsíthető, hogy a vezető budapesti galériák forgalma meghaladja ezt a nemzetközi átlagot. A galeristákkal párhuzamosan 25 ezer árverezőház kereskedik, a piacnak ezt a szegmensét a két óriás, a Christie’s és a Sotheby’s uralja.
Az aukciósházak az elmúlt húsz évben egyre dominánsabbá váltak, s hagyományos nagykereskedői státusukat megtartva a kiskereskedelemben, a privát eladásokban is mind aktívabbak. Ez a trend az összesen húszéves múlttal rendelkező hazai piacon is érvényesül. A műkereskedők számára ez nagy kihívás: meg kell harcolniuk mind az ügyfelekért, mind az értékesíthető műtárgyakért. A kutatás szerint a kereskedők számára kompetitív előnyt jelenthet, ha egy vagy kevés jól definiálható részterületre specializálódnak, ahol nagyon magas szintű szakértelmet tudnak felmutatni. Ebben az esetben az üzleti siker kevés számú műtárgy eredményes eladásától függ, ami eléggé kockázatos ugyan, de nagyon jól is jövedelmezhet. A specializáció számos előnnyel jár, hiszen a kereskedők számára könnyebben hozzáférhetők a műtárgyak forrásai, ezért minőségibb árukészletet tudnak összeállítani, és egy-egy szűkebb szegmensben nagyobb mozgásteret, több választási lehetőséget kínálnak a vásárlóknak, mint az aukciósházak. A galeristák nagyobb védelmet és több jogi garanciát biztosítanak, ezenkívül jobb áron lehet náluk vásárolni, mert kisebb jutalékkal dolgoznak, mint az árverező cégek.
A fejlett, sok évtizedes műkereskedelmi múlttal rendelkező országokban, például Nagy-Britanniában vagy az USA-ban szinte evidens a műfajok, kategóriák, árszintek mentén való specializálódás azoknak a műkereskedőknek a körében, akik szakmailag magasabb szintre jutottak. A kisebb vagy a magyarországihoz hasonlóan rövidebb történelemre visszatekintő és még mindig formálódó műtárgypiacokon a specializálódás kevésbé jellemző; a galeristák mindenféle műfajjal foglalkoznak, s gyakran még aukciókat is rendeznek.
A galériák mellett szól az is, hogy hosszú távú kapcsolatokat építenek, és meg tudják védeni ügyfeleiket a nem kívánt nyilvánosságtól. Az eladó számára például hátrányos, ha egy műtárgy nem kel el az aukción, mert ez a tény később akár hosszabb ideig is negatívan befolyásolhatja az eladási árat. A vásárlók pedig nemcsak azt kerülhetik el, hogy kiderüljön, mennyit költöttek, de kivédhetik a licitálás feszültségét, az azonnali döntés kényszerét is.
   A nyilvánosság mellőzése persze negatív is lehet, hiszen a műkereskedőkkel kapcsolatos leggyakoribb panaszok éppen az ár-érték arányra, a transzparencia hiányára és a rámenősségre vonatkoznak.
    A műtárgypiacon kialakult és mind jobban élesedő versenyhelyzethez a műkereskedők úgy próbálnak alkalmazkodni, hogy újféle értékesítési csatornákat keresnek és vesznek igénybe. Egyre több szakember véli úgy, hogy a tradicionális galériás kereskedés mára meggyengült, hanyatlóban van. A fejlett piacokon számos kereskedő felszámolja az eddig nagy költségráfordítással működtetett üzlethelyiségeket, és egy irodából vagy otthonról csak privát eladásokkal és alkalmi projektekkel, kiállításokkal foglalkozik.
A CINOA tagjai között végzett felmérés szerint mára a galériás eladásoknak csak a 45 százaléka történik a hagyományos módon, azaz konkrétan a galériákból; 30 százalékuk helyi vagy nemzetközi art faireken bonyolódik. A művészeti vásárok igen hatékony üzleti modellnek bizonyulnak az egyre inkább eseményvezérelt műtárgypiacon. A koncentráltság, a „mindent megláthatok és megkaphatok egy helyen egy nap alatt” érzése a világ minden pontjáról vonzza a vásárlókat, így a vásárok komoly előnyöket biztosítanak a műkereskedőknek az aukciósházakkal folyó versenyben. A galériák a vásárok révén a nemzetközi ügyfeleiket is jobban kiszolgálhatják. Az art fairek jó alkalmat adnak a kereskedőknek az egymás közti kapcsolatok, a különféle együttműködések erősítésére is; számos esetben előfordul például, hogy a költségek csökkentése érdekében több galéria közösen intézi a műtárgyak szállítását. Jó példa volt erre három budapesti galéria közös megjelenése a tavalyelőtti FIAC-on, illetve a tavalyi Budapest Art Fairen. Bár a művészeti vásárok száma és fontossága jelentősen megnövekedett az elmúlt évtizedben, 2008 óta megfigyelhető, hogy a galériák évente kevesebb ilyen eseményen vesznek részt, mint korábban. A műkereskedők a válság kezdete óta csak azokra a vásárokra jelentkeznek, amelyektől tényleges üzleti siker várható, ezenkívül igényesebbek lettek az események színvonalát illetően is.
Az art fairek mellett a hagyományos galériás rendszer ellen dolgozik az egyre növekvő volumenű online értékesítés is, bár Clare McAndrew véleménye szerint a műtárgypiac szubjektív jellege miatt az internet ezen a területen nem válhat domináns tényezővé. A tanácsadás és a személyes kapcsolatok szükségessége a műkereskedelemben korlátozza a névtelen, személytelenebb online eladások hatékonyságát. A nagy értékű üzletek lebonyolítására és a piac felső szegmensébe tartozó vásárlókkal való kapcsolatfelvételre nem felel meg az elektronikus média. Az ügyfelek nem akarnak nagy összegért műtárgyat venni anélkül, hogy látnák a művet. Ugyanakkor az internet hasznos a már meglévő ügyfelekkel való kapcsolattartásban, és a 100 ezer dollár alatti kategóriában az online értékesítés is jól működik. Az elektronikus médián keresztül történő eladások jelenleg a galériás eladások 3-8 százalékát teszik ki.

Spengler Katalin