Legutóbbi számunkban az élő művészek munkáinak szerepléséről számoltunk be az addig lezajlott tavaszi árveréseken, ezúttal pedig az időskála másik szélső pontját jelentő művek, azaz a régi és a XIX. századi mesterek piacának legfrissebb fejleményeit tekintjük át. 

A korábbi századokban születetett műalkotások kereskedelme a nemzetközi műpiacon – mind a forgalom volumenét, mind az árszínvonalat tekintve – hosszabb ideje stagnál, illetve enyhe visszaesést mutat. A régi mesterek részesedése a teljes forgalomból 2015-ben már csak 5 százalékot tett ki, és a XIX. századiaké sem haladta meg a 12 százalékot. Az okok sokrétűek: az igazán kiemelkedő művek egyre ritkábbak a piacon; az árak már beálltak, így rövid idő alatt – egy esetleges reattribúciótól eltekintve – nagyon nehéz jelentős hasznot realizálni; a gyűjtőkör is részben eltérő, a befektetési megfontolások kevésbé erőteljesek, a művek „tartási ideje” lényegesen hosszabb stb.

A régi és a XIX. századi munkák aránya a magyar műpiacon is hasonló, a májusi aukciókon például a Virág Judit Galériánál 8–10 százalék, a Kieselbach Galériánál, a Biksady Galériánál és a Villás Galériánál 10–12 százalék, a Párisi Galériánál 5 százalék körül alakult. Két árverezőház foglalkozik kiemelten ezzel a korszakkal: a BÁV, ahol legutóbb a régi és a XIX. századi munkák aránya 25–30 százalék között volt, és a Nagyházi Galéria, az egyetlen hazai aukciósház, amely külön estét szentel a korábbi századokban született munkáknak, miként tette ezt május 31-én is. (Az árverési gyakorlat és a statisztikák általában nem mereven a művek keletkezési idejét veszik figyelembe a besorolásnál, hanem azt a századot, amelyhez az adott művészek tevékenysége elsősorban kötődik. Ezeket akkor is ehhez a századhoz sorolják, ha ifjúkori vagy kései alkotásokról van szó, melyek az előző vagy a következő században születtek.)

Míg a modern és kortárs hazai aukciókon – a Biksady Galéria kínálatától eltekintve – külföldi munkák inkább csak jelzésszerűen vannak jelen, a régi és a XIX. századi művek esetében más a helyzet. A jellemzően XVI–XVIII. századi régiek választéka sokszor, mint ezúttal is, csaknem kizárólag külföldi művekből áll, s bár a XIX. századiaknál már egyértelmű a hazai túlsúly, a külföldiek aránya még itt is jelentős. A „külföldi” az esetek túlnyomó többségében német, osztrák, németalföldi, itáliai, francia és orosz munkákat jelent – utóbbiakat rendszerint ikonok formájában. A határokon túlról származó művek nagyobb számban vonzanak külföldi gyűjtőket is a hazai aukciókra, de az ő lehetőségeiket korlátozza, hogy az igazán jelentős régi alkotások sokszor védettséget élveznek. 

A régi és a XIX. századi tételek stabil száma, az átlagosnál nem rosszabb értékesítési aránya és az esetenkénti licitcsaták azt mutatják, hogy egy változatlanul eleven piacról van szó, amelyben még további tartalékok is rejlenek. Olyan szenzáció persze, mint a Tiziano-festmény felbukkanása 11 évvel ezelőtt a Nagyházi Galériánál, negyedszázadonként talán, ha egy akad, de igen kvalitásos munkák ezúttal is kerültek kalapács alá, s nemritkán születtek hét, sőt nyolc számjegyű leütések – elsősorban a XIX. századi hazai és a XVII. századi külföldi tételek közt.     

A tavaszi szezon abszolút toplistájának élmezőnyébe két XIX. századi munka került be: Munkácsy Mihály Ülő nő intérieurben és Paál László Barbizoni erdőrészlet című alkotása. Munkácsynak az 1880-as években készült szalonképe jól ismert a műkereskedelemben, már 1925-ben szerepelt az Ernst Múzeum aukcióján, majd 1961-ben a BÁV-nál tért vissza, ahol 15 ezer forintos kezdés után 21 600 forintért kelt el. Most a Virág Judit Galéria 30 millióról indította, s a kalapács végül 50 milliónál koppant, így a kép a tavaszi évad harmadik legdrágább tétele lett. Ugyanitt szerepelt Paál László munkája is, amely szintén elmozdult 24 milliós kikiáltási áráról, de a licit a becsértéknél alacsonyabb szinten, 30 milliónál megállt. Ez a szezon kilencedik legjobb árát jelentette. A festmény szerepelt a Sotheby’s 2003. júniusi londoni aukcióján, ahol 25–35 ezer fontos becsértékével szemben 60 ezer fontért, azaz – akkori árfolyamon – 21 millió forintért cserélt gazdát. Munkácsy és Paál – valamint számos kismester – mellett többnyire a szokásos szereplők, így a Markó-család tagjai, Barabás Miklós, Telepy Károly, Lotz Károly, Székely Bertalan, Borsos József, Molnár József munkáival találkoztunk az árverezőházak kínálatában. Igazi küzdelem azonban csak nagyon kevés tételért alakult ki; a kínálat felülmúlta a keresletet. Említést érdemel ifj. Markó Károly Itáliai táj kecskepásztorral című olajképe a BÁV-nál, amely induló árát egymillióval megtoldva 8,5 millió forintért váltott tulajdonost. A Nagyházi viszont a régi külföldi mestereknél tarolt: mindhárom csúcsképe, a holland aranykor két mestere és egy ugyancsak XVII. századi spanyol festő munkája is beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket. Matthias Stomer Szent Onofriuszt ábrázoló festménye – 16 milliós kezdés után – 22 millióért, Michiel van Mierevelt női portréja 15 millióért, míg Francisco Fernández Szent György legyőzi a sárkányt című alkotása 18 millióért cserélt gazdát.

Tekintettel arra, hogy június elején lezárult a tavaszi évad, szóljunk néhány szót általában is a hazai aukciósházak első félévi teljesítményéről. A legfőbb pozitívum, hogy a nemzetközi szinten tapasztalható – néhány szektorban meglehetősen erőteljes – visszaesés egyelőre nem gyűrűzött be hozzánk; az csak később derül majd ki, hogy tartósan is ellen tudunk-e állni a negatív tendenciáknak. Igazi szenzációk sem pozitív, sem negatív értelemben nem akadtak; a piac nincs túlfűtött állapotban, eufórikus hangulatban, de működik. Nálunk továbbra is a XX. század első felében született alkotások érik a legtöbbet – nem csoda, hogy a toplista minden helyét az erre a korszakra összpontosító két nagy ház, a Kieselbach és a Virág Judit Galéria bérelte ki. A szezon legmagasabb árát a Stilizált virágok özöne produkálta a Kieselbachnál Rippl-Rónai Józseftől, de a 95 millió forint még mindig nagyon messze van a 240 milliós hazai rekordtól. (A szerencse forgandóságát is mutatja, hogy ez az 1914-es, többszörösen kiállított és reprodukált, jó provenienciájú olajkép néhány évvel ezelőtt nem kelt el.) A részstatisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy az aukciós piacnak nagyon sok olyan – többnyire alacsonyabb árszínvonalú – szegmense van, ahol más házak is vezető szerephez juthatnak. Így például a régi mestereknél a Nagyházi Galéria, a kortársaknál, mint arról legutóbb beszámoltunk, a Blitz Galéria bérelte ki magának a tavaszi dobogót. Ékszerben megingathatatlan maradt a BÁV vezető pozíciója, míg bútorban-szőnyegben ezúttal a Biksady érte el a legjobb eredményeket. Tekintettel arra, hogy aukciósházaink egy része továbbra is szűken méri a forgalomra vonatkozó információkat, az árverési piac első félévi teljesítményét csak megbecsülni lehet, de annyi bizonyos, hogy az jelentősen meghaladta a kétmilliárd forintot.

Emőd Péter

Megjelent a Műértő, 2016. július-augusztusi lapszámában