Fauve-ok-e a magyar vadak?

Collioure a francia fauvizmus számára többé-kevésbé ugyanazt jelenti, mint a magyar vadaknak Nagybánya. Erről győződhettek meg a délfrancia, katalán területre zarándokló magyar csapat (intézmények szerint: ELTE, MNG, MTA, JPM, MissionArt) tagjai. Ezt erősítette meg Joséphine Matamaros, a céret-i Modern Művészeti Múzeum igazgatónője is, amikor végigvezetett bennünket a városka utcáin, terein, kikötőjében. Végigjártuk a fauvizmus egyik szülőhelyének - azért Chatou-ról sem feledkezzünk meg - témaadó helyszíneit, ahol táblák jelölik azokat a pontokat, ahonnan nézve egy-egy "vad" festmény készülhetett. Igény mutatkozott arra is, hogy nagybányai kirándulást szervezzünk a céret-i múzeum baráti köre számára, ami viszont felveti egy Nagybánya-topográfia elkészítésének szükségességét.

A zarándoklat apropójául a Fauves Hongrois, 1904-1914 (Magyar vadak) című kiállítás céret-i megnyitója szolgált. A tárlatot bemutatja majd a cateau-cambrésisi Musée Matisse és dijoni Musée des Beaux-Arts is. Amíg Magyarországon heves viták folytak arról, hogy fauve-ok-e a magyar vadak vagy sem - és ezeknek általában az volt a konklúziója, hogy kicsit azok, de többnyire nem -, addig a három francia intézmény kurátorai minden probléma nélkül ennek a kifejezésnek a használata mellett döntöttek. Számukra éppen az volt a lényeg, hogy ezek a vadak történetesen magyarok, nem franciák, németek vagy oroszok. A fauvizmus különutas ágát alkotják, ami magyarságuk miatt érdekes és fontos. Fontos, hiszen majdnem egykorúak a stílus születésével, számos művész került a vonzáskörébe, sok ebben a stílusban készült mű született, hatása időben pedig sokkal tovább tartott, mint francia párhuzama. Fontos továbbá azért is, mert jó néhány országban nehéz lenne ilyen mennyiségű és kvalitású művet összegyűjteni. A folytonos összehasonlítás helyett a sajátos magyar értékek nyilvánvalóvá tétele a feladat.

A kiállítás törzsanyagát a franciák elsősorban a két évvel ezelőtti MNG-ben tartott tárlatból válogatták össze. Akárcsak akkor, most is Passuth Krisztina, Szücs György és Barki Gergely segítette a szervezők munkáját. A válogatás nagy részével egyetértünk. Pozitívan értékeljük, hogy olyan, az utóbbi időben felbukkant mű is bekerült a kiállításba, mint Pechán József Haditanács című munkája, amely könnyed ecsetkezelése, az alapszínek kihagyása miatt talán legközelebb áll a francia elődök képeihez. Érthetetlen viszont Czigány Dezső gyenge kvalitású Színésznő sárga kalapban című, valamint Boromisza Tibor Rózsa Miklósnét ábrázoló művének szerepeltetése; utóbbi sokkal inkább sorolható a nabis-k stílusába. Helyette önarcképei vagy felesége arcképe jobban reprezentálta volna a művész fauve-os törekvéseit. Továbbra is kétségeink vannak Csók István Tulipános ládájának, valamint Rippl-Rónai József kukoricás képeinek fauvizmushoz sorolásával kapcsolatban.

Felvetődhet a kérdés: miért kell büszkének lenni arra, hogy ezt a remek magyar kiállítást egy 7500 lakosú városban mutatják be? Egyrészt a múltja miatt. Céret-t a kubizmus Mekkájának is nevezik: 1911 körül Picasso, Braque, Juan Gris és a korai kubisták közül többen ellátogattak ebbe a kisvárosba. Később Soutine, Herbin, Chagall, Miró és végül Tapies is dolgozott itt. Másrészt a kisvárosnak olyan jelentős képzőművészeti múzeuma van, amelyet százezres lélekszámú magyar városaink is megirigyelhetnének. Világhírű művészek munkáit őrzik itt, és nemzetközi jelentőségű kiállításokat rendeznek. Céret eleven kulturális, művészeti és turisztikai központtá tudott válni. Előzetes várakozásaink szerint a magyar vadakat 60-80 ezer látogató is megtekintheti. Hatalmas poszterek hívják fel a figyelmet a tárlatra, és szinte minden intézményben, vendéglátóhelyen, boltok kirakatában is plakátok hirdetik az eseményt (a legizgalmasabb asszociációkra egy hentes kirakatába került hatalmas "sonkájú" Berény-akt ad lehetőséget). Itt közügynek tekintik a művészetet és a kultúrát. Tanúskodik erről a sikeres sajtótájékoztató és az azt követő ebéd, amelyen nemcsak a város, a megye és a régió szakújságírói jelentek meg, hanem a vezető országos magazinok tudósítói is. A megnyitón a szakma képviselőin kívül beszédet tartottak a város, a megye és a régió képviselői, akik nemcsak szóban, hanem anyagilag is támogatták a tárlatot.

Amire büszkék lehetünk. Mert a remek anyagból remek kiállítást rendezett Joséphine Matamaros. A kezdetet egyértelműen Nagybányában jelölte meg. Ezt egy óriásposzter jelezte - Nagybánya látképe a református templommal -, valamint a kizárólag nagybányai képekből álló első terem. A további helyszínek: Párizs-Budapest, Nyergesújfalu; ezeket a tematikus teremsorok követték: aktok, enteriőrök, csendéletek, portrék. A kiállítást a vörösre festett, vörös padlószőnyeggel borított Rippl-Rónai-terem zárja. Matamaros a már említett két, a modern művészet kezdetei szempontjából meghatározó helyszín – Collioure és Céret – mellett megidézi a környéken levő harmadikat, Banyulst is. A vadak első emeleti teremsora után a földszintre levezető lépcsőn érünk abba a terembe, ahol főleg magyarországi múzeumokból kölcsönzött képek sorakoznak: Rippl-Rónai Banyulsban festett képeit láthatjuk. Rippl barátja, a tősgyökeres banyulsi katalán családból származó, a szobrászat formanyelvét megújító modern mester, Aristide Maillol meghívására érkezett 1899-ben a városba. Itt festette a Nyugaton talán legjobban ismert, legtöbbet reprodukált magyar festményt, Maillol portréját. Banyuls a szőlők között álló utolsó házában, műtermében berendezett emlékmúzeummal tiszteleg a művész előtt. Későn érkező zarándoklatunk tagjait csakis azért engedték be, mert a céret-i megnyitón részt vett a művész - hozzá igencsak hasonlító - unokája is. (Megtekinthető október 12-ig.)

Jurecskó László